Társoldalunk:

Pálinger kihagyja az Eb-t, Hajdu nem marad kapitány

2008.08.28. 16:58

A nőikézilabda-válogatott olimpiai negyedik helye sikerként értékelhető, hiszen az együttes megtartotta vezető helyét az élmezőnyben. Igaz ez még akkor is, ha olykor közel került a kieséshez, majd az olimpiai döntőhöz is. Az biztosnak tűnik, hogy a másfél hónap múlva esedékes Világkupán már nem Hajdu János irányítja a csapatot, egyelőre Pálinger Katalin és Ferling Bernadett sem tervezi a macedóniai Eb-részvételt, de Tóth Tímea is mandulaműtétjétől teszi függővé a szereplést.

A decemberi nőikézilabda-világbajnokság, majd az év eleji férfi Európa-bajnokság sikertelensége nyomán nem kevesebbet állítottak a magyar kézilabdasport vezetői, hogy "a magyar kézilabda a napos oldalról az árnyékba került, hiszen az elmúlt évtizedben nem igen fordult elő, hogy a válogatottak a hivatalos világversenyeken ne végeztek volna pontszerző helyen."

Szerencsére az a szörnyűség nem fordult elő, hogy egyik válogatott se jusson ki az olimpiára, a nők új szakvezetéssel a bukaresti kvalifikáción kiharcolták a szereplés jogát. Németh András lemondását követően a szövetség szakmai igazgatója, Hajdu János ült le a kispadra, maga mellé vette a Győr és a Dunaferr két fiatal szakvezetőjét, Konkoly Csabát és Imre Vilmost, s ez a triumvirátus vezette olimpiai negyedik helyig a női válogatottat.

Az olimpia után azonban adódik a kérdés, hogyan tovább? Hajdu kapitány valószínűleg nem vállalja a munkát, több játékos számára talán ez a világverseny volt a hattyúdal a válogatottban, ráadásul az egyre sűrűbb versenyprogram sem kedvez a nemzeti csapatnak.

Pálinger nem, Tóth igen, Ferling talán

Az [origo] a hazaérkezést követően a kulcsjátékosok közül néhányat megszólaltatott, hogy megtudja, hogyan tervezik a jövőt.

"A válogatottal kapcsolatban gondolkodó állásponton vagyok, az elég valószínű, hogy az Eb-n nem fogok szerepelni, pihenni szeretnék" - nyilatkozta Pálinger Katalin.

Tóth Tímea elárulta, megfordult már a fejében, hogy lemondja a válogatottságot. "Dolgozott bennem, hogy a válogatottságot talán le kellene mondani, de még szeretném bebizonyítani, hogy sokkal jobb játékos vagyok annál, mint amit az olimpián nyújtottam." A Hypo átlövője elmondta, ha mandulaműtétjére nem decemberben kerül sor, akkor ott lesz a macedóniai kontinensviadalon.


Ferling Bernadett arra a kérdésre, hogy meddig láthatjuk a válogatottban, mosolyogva válaszolt: "Most úgy gondolom, többet már nem, de ez persze idővel alakulhat."

"Már régóta nem titok, hogy szeretnénk gyereket. De hogy annak mikor jön el az ideje, azt még nem tudom. Ami biztos: keddig pihenhetek, és akkor jelentkezem az edzésen" - tette hozzá a Fejér megyei Hírlapnak.

Ami a pekingi keretet illeti, a papírforma alapján Ferling Bernadett mellett Pigniczki Krisztina lehet a másik "búcsúzó". A Dunaferr kiváló irányítója a Fejér megyei Hírlapnak elárulta, boldog, hogy ott lehetett Pekingben. "Kétségtelen, van bennem hiányérzet. Utólag a sors ajándékának tartom, hogy ott lehettem az olimpián. Igaz, megdolgoztam érte. Óriási élmény volt, hogy kisgyerekes családanyaként, a pekingi csapat tagjaként pályára léphettem."

Arra a kérdésre, hogyan folytatódik a pályafutása, tömören válaszolt: "Ha hiszi, ha nem, fogalmam sincs."

Ki legyen a kapitány?

Jó egy hónapja van a Magyar Kézilabda Szövetségnek, hogy megtalálja a távozó Hajdu János utódját, a válogatottra ugyanis október 13-19-e között Aarhusban Világkupa-fellépés vár.

Kérdés, kell-e utódot keresni? "Felvetődött a folytatás, megfordult bennem, hogy érdemes lenne tovább csinálni. De úgy érzem, szakmai igazgatóként jobban tudom szolgálni a magyar kézilabdát" - mondta Hajdu János az [origo]-nak, így ne fogadjunk nagy tételben, hogy esetleg egy hónap múlva nem ő ül a magyarok kispadján.


Ha valóban távozna, akkor arra is van megoldási javaslata. Elmondása szerint nagyon szeretné szorgalmazni, hogy Konkoly Csaba és Imre Vilmos ott maradjon a válogatott mellett, kérdés, milyen tisztségben. A két szakvezetőre ugyanis klubszinten kétfrontos feladat vár, a bajnokság mellett a Bajnokok Ligája. Így egyrészt lehet, nem is vállalnák a megbízást, másrészt a szövetség az utóbbi időben csupán Németh András esetében tett kivételt, ő lehetett klubedző mellett szövetségi kapitány.

Nem lenne meglepetés Róth Kálmán esetleges szerepvállalása, hiszen a győriek egykori edzője korábban már kijelentette, minden edzőnek, így neki is álma a válogatott kispadja. Ráadásul Róth a juniorválogatott szövetségi edzőjeként az utánpótlás kérdését illetően is képben van, bár nem tudni, a jövő évi, magyarországi junior Eb miatt hogyan tudná összeegyeztetni munkáját.

Papírorma szerint Kovács Péter neve is felbukkanhat, ám a szakembert - aki a 2001-es junior nőikézilabda-vébén ezüstéremhez segítette Görbiczéket - élő szerződés köti a török szövetséghez, ebből még a Vilcea sem tudta kivásárolni. (Ráadásul Kovács számára a jelölés sem jelenthet biztosat, hiszen az elmúlt évtizedben háromszor is odaígérték neki a férfiválogatottat, ám egyszer sem került sor a kinevezésére.)

Négyévente világverseny
A sűrű program miatt a klubok és néhány szövetség vezetői azt ajánlották, hogy az EHF és a Nemzetközi Kézilabda Szövetség (IHF) változtasson a versenyprogramon, s négyévente rendezzenek Európa-, valamint a világbajnokságot.
Valószínű, hogy erre sor is kerül majd, mivel a jelenlegi programot nem lehet betartani a jövőben, ugyanis az EHF ősztől bevezeti a labdarúgásban is érvényes Eb-selejtezőket. Ez a téma minden bizonnyal külön napirendi pont lesz majd az EHF szeptember végi, bécsi kongresszusán.



KAPCSOLÓDÓ CIKK