Társoldalunk:

A nap sportvideója: magyar kosaras Barcelonában

2008.09.20. 23:17

Timkó Norbert, a Vasas 16 éves, 210 centis kadett-válogatott kosárlabdázója öt évre a Barcelona csapatához szerződött. Az [origo] forgatócsoportja a csoda nyomába eredt.

Timkó Norbert pályafutása elején nem is gondolt arra, hogy akár Barcelonába is szerződhet, mert a fiatal kosárlabdázó teljesen a "nulláról" kezdett mindent.


A 210 cm-es tehetség úgy gondolja, hogy van még miben fejlődnie, főleg védekezését és a lábmunkáját szeretné csiszolni. A két hete Spanyolországban tréningező Timkó már egy tornán is bemutatkozott, ahol a döntőben 30 percet kapott. A a fiatal kosaras az [origo] kamerája előtt elmondta, már most tovább tervezi a Barcelonával közös munkáját, mint a szerződésben foglalt öt év.


Zöldi Péter, a Vasas férfikosárlabda-szakosztályának elnöke szerint a Barcelona nem adta volna a nevét a szerződéshez, ha nem győződtek volna meg arról, hogy szakmailag milyen munka folyik Magyarországon. A klub egyébként szóban már megállapodott két másik neves klubbal is a Cibona Zagrebbel és az AJ Milanóval.

KAPCSOLÓDÓ CIKK