Vágólapra másolva!
Szeptember 30-ig új férfi kapitányt ígért a Magyar Kézilabda Szövetség, ám az ügyben egyelőre patthelyzet alakult ki. Az egyetlen jelölt, Mocsai Lajos személye ugyanis nemcsak azt feltételezi, hogy az MKB Veszprémnek és az MKSZ-nek meg kell egyeznie, de a Pick Szeged is ellenáll, illetve minimum bocsánatkérésre vár.

A Délmagyarországnak Kővári Árpád, a Tisza Volán SC ügyvezető elnöke nyilatkozott. Az egykori szegedi sikeredző tagja a szövetség elnökségének, s nem titkolja, nagy hibának véli, hogy mindössze egy jelöltet tudott felmutatni az MKSZ a nagy kapitánykeresésben.

"Egy háromtagú bizottságot választottunk Kiss István elnök, Sinka László főtitkár és Vass Sándor szakmai elnökhelyettes személyében, hogy tegyen javaslatot az új kapitány személyére. Telt, múlt az idő, s nem történt semmi. Aztán Vass lemondott megbízatásáról. Közben Skaliczki irányításával sikeresen megvívtuk a vb-selejtezőt, majd meglepetten hallottuk, hogy egyedül Mocsai Lajos neve szerepel a poszt várományosaként. Ez már csak azért sem volt szerencsés, mert a két klub évekkel ezelőtt megegyezett abban, hogy egyik sem ad szövetségi kapitányt. Másodsorban pedig a kupa- és a bajnoki döntőben olyan események történtek, amit sajnos a szövetség nem rendezett le. Éppen ezért a Pick Szeged vezetése úgy döntött, hogy mindaddig, amíg Mocsai Lajos nem kér bocsánatot, személyét sehol nem támogatják" - nyilatkozta a lapnak Kővári.

Lele Ambrus, a Pick Szeged ügyvezető elnöke szintén úgy véli, a veszprémi edzőség és a Testnevelési Egyetem mellett Mocsai Lajos már harmadik állását kapná kapitányként. Ám Lele is úgy fogalmazott "ha a szövetség ragaszkodik a személyéhez, akkor mi is kitartunk a bocsánatkérés elhangzása mellett."

A válogatott számára azért fontos a személyi kérdés, mert október 29-én Görögországban, majd november 2-án itthon Horvátországgal játszik Európa-bajnoki selejtezőt.