Vágólapra másolva!
Szombaton eldől, hogy melyik ország rendezheti a 2011-es férfikézilabda-világbajnokságot. A Nemzetközi Kézilabda Szövetség (IHF) október 17-19-e között a németországi Herzogenaurachban tartja következő ülését, itt dől el, vajon a magyar próbálkozás diadalmaskodni tud-e a spanyol, svéd és dán pályázat felett.

A tavaly júliusi határidőre első körben nyolc ország jelezte pályázati részvételét, egy évvel később Ausztrália és Katar már visszalépett, idén nyáron előbb Görögország, majd Csehország is jelezte, nem kandidál tovább a 2011-es férfikézilabda-világbajnokság megrendezésére.

Maradt négy nemzet: Svédország, Spanyolország és Dánia mellett Magyarország, amely komolyan gondolja, hogy felveheti a versenyt a legjobbakkal.

Szombaton mind a négy ország kézilabda-szövetségének 45 perc áll rendelkezésére pályázatának bemutatására, a magyar prezentáció angol, német és arab nyelven is elhangzik.

A magyar pályázatban Budapest, Debrecen, Szeged, Győr és Veszprém városa kandidál, a hírek szerint az IHF hat városban szeretné megrendezni a hat csoport meccseit, így esetleg Pécs, Szeged, Miskolc, Nyíregyháza jöhet még szóba helyszínként.

Áprilisban az azóta elhunyt Alekszandr Kozsuhov látogatta végig a magyarországi helyszíneket, s úgy látta, az MKSZ képes lesz egy világbajnokság megrendezésére.

"Nagyon jók a körülmények, Debrecen, Szeged, Veszprém és Budapest egyértelműen elnyerte tetszésemet. A döntésnél a csarnokok befogadóképessége, a minimum négycsillagos szállodák száma és a szobák méretei lesznek döntőek. Más már nem jön Magyarországra szemlét tartani, az én jelentésemben az áll majd, Magyarország képes megrendezni egy magas színvonalú világbajnokságot" - nyilatkozta az [origo]-nak akkor az orosz sportvezető.

Nézze meg a magyarok pályazati kisfilmjét!

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=GFA8nVU6WWKgfHkR


Magyarország korábban még sohasem rendezett férfikézilabda-világversenyt, női vébét 1982-ben és Ausztriával társbérletben, 1995-ben igen. Érem eddig mindössze egyszer jött össze, az 1986-os világbajnokságon ezüstöt nyert a Mocsai Lajos vezette együttes.

A dán pályázat erőssége az egyre inkább feljövőben lévő férfi szakág, amely 2007-ben vb-bronzot, idén Európa-bajnoki aranyat szerzett. Az északi ország 1978-ban rendezett már világbajnokságot. A hírek szerint a legfontosabb mérkőzéseket Herningben, illetve Koppenhágában rendeznék, a Messecenter Herning, illetve a fővárosi Parken egyaránt tízezer néző befogadására képes.

Svédország pályázata az egyik legerősebb, az utóbbi években ugyan visszaesett kicsit a férfi szakág, ám az esetleges rendezés komoly lökést adhat. A svéd szövetség 1954-ben, 1967-ben és 1993-ban már rendezett vébét, ami pedig a szereplést illeti, összesen 11 érmet nyertek az eddigi eseményeken: 4 arany (1954, 1958, 1990, 1999), 3 ezüst (1964, 1997, 2001), 4 bronz (1938, 1961, 1993, 1995)

A svédek kisfilmje:

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=nFdLowzLfPycf5fQ


A pályázati anyagból kiderül, 10 városban rendeznék a világbajnokságot, s bár Skövde (2500) és Lund (3000) családias csarnokkal bír, a Malmö Arena, a göteborgi Scandinavium, a linköpingi Cloetta Center és a stockholmi Globe Arena jóval tízezer fő feletti befogadóképességgel bír.

A spanyolok egyértelműen úgy érzik, ők a legnagyobb favoritok, csupán a svédektől tartanak, míg a magyar pályázatról nagyon tudomást sem vesznek. A férficsapat 2005-ben vb-címet nyert, ezen kívül egyik szakág sem szerzett érmet, ráadásul sohasem rendezett még az ország kézilabda-világbajnokságot.

A tervek szerint 12 város adna otthont a vébének, Madrid és Barcelona mellett Granollers, Ciudad Real, Valladolid, Málaga, Almería, Zaragoza, Logrono, Santander, Cáceres és Badajoz is vendégül látná a csapatokat.

A logronói székhelyű La Rioja egyértelműen a spanyol pályázat mellett tette le a voksát, megemlítve, hogy sehol máshol nincs ennyi kiváló helyszín, ilyen szállodai háttér, illetve tökéletes közlekedés a helyszínek között.

A lap keretes írásban elemzi az esélyeket. Magyarországról annyit ír, "meghívott", azaz a legkevésbé esélyes a rendezés elnyerésére, noha a titkos szavazás során soha sem lehet tudni, mi történik.

A lap úgy tudja, a szavazásra jogosul 15 tag közül hárman már jelezték, nem voksolnak. Így kimarad a választásból a spanyol Miguel Roca, illetve a svéd Carin Nilsson Green (minden bizonnyal azért, mert olyan nemzeteket képviselnek, amelyek pályáznak), illetve az IHF egyiptomi elnöke, Hasszan Musztafa is.