Vágólapra másolva!
A MiZo Pécs 2010 hazai pályán minimális különbséggel kikapott a lengyel Krakówtól a nőikosárlabda-Euroliga 3. fordulójában.

Eredmény, 3. forduló, A csoport:
MiZo Pécs 2010 - Kraków (lengyel) 65-66 (15-18, 17-23, 18-14, 15-11)
A magyar csapat legjobb dobói:
Somogyi 17, Iványi 15, Coelho 13, Vajda 8

Két percet kellett várni az első - krakkói - kosárra, a hazaiak csak három és fél perc elteltével, 0-6-nál találtak be először. A vendégek az olimpiai bajnok amerikai Chamique Holdsclaw révén tartották előnyüket, pécsi részről csak Somogyi Andreát lehetett dicsérni. A folytatásban három perc alatt csak négy hazai pont született, ezalatt a lengyel alakulat kilencig jutott, és 27-19-re meglépett. Graziane Coelho a vállán vitte a magyarokat, ám a rengeteg labdát szerző lengyeleknél Holdsclaw hamarosan 16 pontnál tartott. A félidőben 32-41 volt az állás.

Nagyszünet után egy "másik" Pécs jött ki az öltözőből, amely magasabb fordulatszámon pörgött, és a teljes Euroliga-mezőnyben legeredményesebb Vajda Anna révén a 28. percben - a találkozó során először - átvette a vezetést (50-49). A mintegy 2500 fős közönség azonban nem sokáig örülhetett, mert három negyed elteltével már ismét a Kraków volt előnyben (50-55).

A zárójátékrészben többször is sikerült egy pontra férkőzni a riválishoz, ám ekkor rendre hiba csúszott a dobásokba, 10 másodperccel a vége előtt 64-66-ot mutatott az eredményjelző. Iványi ezután csak az egyik büntetőt dobta be, így végül az ellenfél örülhetett.

A pécsiek jövő szerdán az orosz Orenburghoz látogatnak.

Füzy Ákos vezetőedző: "A végelszámolásnál hiányozni fog ez a győzelem, állhatnánk 3/0-lal is, ehelyett 1/2 a mérlegünk. Az első félidőben puhán védekeztünk, utána harciasabban játszottunk, és nyerhettünk is volna, de a kulcspillanatokban rendre közbejött valami. Vajda Annát visszavetette a sérülése, ezt igencsak megéreztük."