Vágólapra másolva!
Legyőzte a lengyel Wisla Plock együttesét, így a Bajnokok Ligájában csoportharmadik lesz, és átkerül a KEK nyolcaddöntőjébe a Pick Szeged férfikézilabda-csapata.

Férfi BL, H csoport, 5. forduló:
Pick Szeged - Wisla Plock (lengyel) 26-17 (15-8)

A Szeged rossz előjelekkel készült a fontos összecsapásra, öt kulcsjátékosa sérülés miatt hiányzott. Ennek ellenére remekül alakult az első félidő, már negyedóra után 8-2 volt a hazaiak javára. A folytatásban sem kellett izgulni, csak egyetlen gond akadt: a biztos vezetés tudatában olykor kihagyott a koncentráció, és emiatt emberelőnyben több gólt kapott a Tisza-parti együttes.

A második félidőben is a "közte tizet" ostromolta a Szeged, ez a 41. percben sikerült is (19-9). Vadkerti például látványelemekkel, pörgéssel és hát mögötti lövéssel szerzett gólt, így szolgálta ki a nehéz időszakban is lelkesen kitartó közönséget. A védekezés változatlanul szenzációsnak bizonyult, a Plock 16 perc alatt csak egyszer volt eredményes.

Az utolsó negyedórában - amikor már mindenki játéklehetőséget kapott - felváltva estek a gólok, így biztosított volt a KEK-es hely.

A másik mérkőzésen:
Rhein Neckar-Löwen (német) - HC Zagreb (horvát) 27-27 (11-15)

Az állás:
1. Zagreb 8 pont (157-131)
2. Rhein-Neckar 8 (161-137)
3. Szeged 4
4. Plock 0

A horvát és a német csapat már bejutott a legjobb 16 közé - és viszi magával az egymás elleni két meccs eredményét -, a Szeged átkerül a KEK nyolcaddöntőjébe, míg a Plock búcsúzott az európai porondtól. A Tisza-partiak az utolsó fordulóban, jövő szombaton Zágrábban lépnek pályára.

F csoport:
Zaporizzsja (ukrán) - Haukar Hafnarfjördur (izlandi) 26-15 (12-8)

Vasárnap:
Flensburg-Handewitt (német) - MKB Veszprém, 17:30 ó

Az állás:
1. Flensburg 6 pont/4 mérkőzés (135-103)
2. Veszprém 6/4 (120-102)
3. Haukar 4/5
4. Zaporizzsja 2/5

Amennyiben a Veszprém vasárnap nyerni tud idegenben, biztos csoportelsőként jut a 16-os középdöntőbe. Ha kikap, akkor a jövő heti, Haukar elleni hazai összecsapáson dől el a továbbjutás sorsa.

A csoportból az első két helyezett jut a 16-os középdöntőbe, a harmadikok átkerülnek a KEK nyolcaddöntőjébe.

***

Búcsúzott a Komló az EHF-kupától, miután a nyolcaddöntő visszavágóján csak egy góllal nyert az izraeli Maccabi Rishon Le Zion otthonában.

Férfi EHF-kupa, a nyolcaddöntőbe jutásért, visszavágó:
Komló - Maccabi Rishon Le Zion (izraeli) 36-35 (18-20)
továbbjutott: a Rishon Le Zion, 75-63 összesítéssel.

A Komló feladta a pályaválasztói jogot, így a visszavágót is az izraeli együttes otthonában rendezték. A magyar csapat pénteken a második félidőben összeroppant, és kikapott 40-27-re.

A másik magyar EHF-kupa-induló együttes, a Debrecen jövő hétvégén kétszer játszik az ukrán Portovik Juzsnij ellen, mindkét összecsapásnak a hajdúsági város ad otthont.

***

A listavezető Debrecen a mezőnyben utolsóként elveszítette veretlenségét női NB I-ben: a hajdúságiak a Ferencváros otthonában kaptak ki.

Eredmények:
Budapest Bank-FTC - DVSC-Aquaticum 33-30 (16-17)
Kiskunhalas - Fehérép-Alcoa 23-20 (13-10)
ASA-Consolis-Hódmezővásárhely - Sonepar-Békéscsaba 24-21 (11-9)