Vágólapra másolva!
Nem tud veszíteni odahaza a Boston csapata az NHL-ben, a Bruins sorozatban hetedszer söpörte be mind a két pontot saját csarnokában. A soros áldozat a Florida volt, amely pedig pozitív örökmérleggel rendelkezik a bostoni fellépéseket illetően, ezúttal azonban alulmaradt az egyaránt góllal és gólpasszal záró Denis Savard és Marc Bergeron vezette Bocsokkal szemben. A Boston legutóbbi 13 meccséből csak egyet veszített el, és 30 pontjával a Rangersszel holtversenyben vezeti a Keleti főcsoportot.

A Buffalo Sabres játékosai hiába lőttek 40-szer Martin Biron kapujára, egyszer sem voltak eredményesek, így a vendég Philadelphia Flyers magabiztos győzelmet aratott. A korábban a Sabresben is szerepelt Biron első hibátlan meccsét produkálta a szezonban.

Rick Tocchet első győzelmét ünnepelte edzőként, a korábbi kiváló csatár a Tampa Bay trénereként harmadik meccsén könyvelhette el első sikerét. Eric Staal nyolc meccsen keresztül nem talált a kapuba, de a Phoenix ellen megszakította a rossz sorozatát, és triplával segítette győzelemhez a Carolinát.

A sérült Martin Brodeurt helyettesítő Kevin Weekes 25 védést mutatott be az Islanders ellen, a New Jersey 5-2-re nyert, a színesbőrű kapus pedig NHL-pályafutása 100. diadalát aratta.

eredmények:
New Jersey Devils - New York Islanders 5-2
Carolina Hurricanes - Phoenix Coyotes 5-2
Boston Bruins - Florida Panthers 4-2
Buffalo Sabres - Philadelphia Flyers 0-3
Tampa Bay Lightning - Nashville Predators 4-1
St. Louis Blues - Anaheim Ducks 3-2 - hosszabbítás után

* * *

Valószínűleg ebben a szezonban már nem léphet pályára Brenden Morrow, a Dallas Stars csapatkapitánya, aki csütörtökön szenvedett súlyos sérülést. A csapat tájékoztatása szerint a 29 éves balszélsőnek a térdszalagja szakadt el a Chicago Blackhawks elleni mérkőzésen, s hamarosan megműtik.

"Nagyon szomorúak vagyunk, de még a szezon nagy része előttünk van, így nem tehetünk mást, összeszedjük magunkat" - nyilatkozta Les Jackson, a Stars egyik vezetője. Morrow az idei szezonban 18 mérkőzésen 15 pontot szerzett (5 gól, 10 gólpassz), s ezzel az együttes második legeredményesebb játékosa.