Társoldalunk:

NBA: rangadót nyert a Houston

2008.12.17. 8:53

A Houston Rockets meglepően magabiztosan legyőzte a Denver Nuggetset az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) legutóbbi játéknapjának rangadóján.

A hazai siker legfőképp Tracy McGradynek és Jao Mingnek köszönhető: előbbi karrierje negyedik tripla-dupláját (három mutatóban kétszámjegyű eredmény) érte el, míg utóbbi 32 pontot termelt.

A Rocketsben ráadásul a 20 pontot, 14 lepattanót és 10 gólpasszt jegyző McGrady, illetve Ming mellett Ron Artest (20 pont) és Aaron Brooks (18 pont) is jó napot fogott ki, ezzel szemben a sorozatban négy győzelmet aratott Nuggetsnél igazán csak Carmelo Anthony (22 pont) volt eredményes, a csapat másik sztárja, Chauncey Billups csupán nyolc pontig jutott.

A Nyugati főcsoport legjobbjának számító Los Angeles Lakers nagyon közel volt ahhoz, hogy kínos vereséget szenvedjen a vendég New York Knickstől. A spanyol Pau Gasol nélkül felálló vendéglátók ugyanis sokáig nem vették komolyan a remek napot kifogó, 13 hárompontost szerző riválist, mely a szünetben már 15 ponttal is vezetett. Végül a legutóbbi döntős kaliforniaiak nagyot hajrázva, két ponttal győzni tudtak.A Lakers legjobbja Kobe Bryant volt 28 ponttal, a Knicksnél a 33 pontos Nate Robinson bizonyult a legeredményesebbnek.

Eredmények:
Houston Rockets - Denver Nuggets 108-96
Charlotte Bobcats - Chicago Bulls 110-101 - hosszabbítás után
Memphis Grizlies - New Orleans Hornets 84-91
Oklahoma City Thunder - Los Angeles Clippers 88-98
Portand TrailBlazers - Sacramento Kings 109-77
Los Ageles Lakers - New York Knicks 116-114

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK