Vágólapra másolva!
Úgy tűnik, nem találja a kiutat a gödörből a címvédő Boston Celtics, mely ezúttal hazai pályán kapott ki az NBA legutóbbi játéknapján.

A Celticset most a Houston Rockets tréfálta meg, a kudarc nem csak azért lehet különösen fájó Doc Rivers legénységének, mert a legutóbbi nyolc találkozóján ez már a hatodik veresége volt, hanem azért is, mert november 14. óta most kapott ki először hazai környezetben. A házigazdáktól a tavalyi döntő legjobbjává választott Paul Pierce, míg a texasiaktól Jao Ming egyaránt 26 pontig jutott.

A bajnokság másik két kiemelkedő csapata, a Cleveland Cavaliers és a Los Angeles Lakers ezzel szemben győzött, és azonos mérleggel (28 győzelem/ 6 vereség) vezeti a ligát. Az otthon egyedüliként veretlen (18/0) Cavsben LeBron Jamestől 21 pont is elég volt, a vezér így rápihenhetett a pénteki, Boston elleni rangadóra. Az Oaklandben győztes Lakersből leginkább a világbajnok spanyol Pau Gasol villogott 33 ponttal és 18 lepattanóval, az előző alapszakasz legjobbjává választott Kobe Bryantnek csak 21 pontot kellett hozzátennie.

Elképesztő formába lendült Danny Granger: az Indiana dobógépe egymás után a harmadik meccsén szórt legalább 35 pontot (35, 36, 37). A Utah-t erősítő Paul Millsap 27 ponttal és 14 lepattanóval - idényrekordot jelentő módon - sorozatban 19. mérkőzésén mutatott be dupla-duplát (két statisztikai mutatóban kétszámjegyű teljesítményt).

eredmények:
Atlanta Hawks - Orlando Magic 102-106
Cleveland Cavaliers - Charlotte Bobcats 111-81
Washington Wizards - Toronto Raptors 93-99
Boston Celtics - Houston Rockets 85-89
New Jersey Nets - Memphis Grizzlies 100-89
Milwaukee Bucks - Philadelphia 76ers 105-110
Minnesota Timberwolves - Oklahoma City Thunder 129-87
Denver Nuggets - Miami Heat 108-97
Phoenix Suns - Indiana Pacers 110-113
Utah Jazz - New Orleans Hornets 116-90
Portland TrailBlazers - Detroit Pistons 84-83
Golden State Warriors - Los Angeles Lakers 106-114