Vágólapra másolva!
Csoportharmadikként, egy ponttal jutott középdöntőbe a magyar férfikézilabda-válogatott a horvátországi világbajnokságon, így szombattól sorrendben Horvátország, Svédország és Dél-Korea ellen készülhet. Hajdu János szövetségi kapitány szerint a nyolc közé jutás nem elérhetetlen, de ehhez két meccset kell nyerni.

Elégedetlen volt Hajdu János, a magyar férfikézilabda-válogatott szövetségi kapitánya a Franciaország elleni utolsó csoportmeccset követően. A sajtótájékoztatóra érkező szakember igazából nem is a vereséget sajnálta - ezt lehetett előre kalkulálni -, hanem a csoportban megszerzett harmadik helyet.

"Sajnos a hajrában nem tudtunk kellően összpontosítani, Iváncsik Tamás megint elrontott egy ziccert a hajrában, nem is értem, egy ilyen világklasszis kapusnak, mint Omeyer, miért kell cunderezni" - morgott még a sajtótájékoztató előtt. Érhető, a csapat egy góllal maradt le a csoport második helyéről, így szombaton egyből a házigazda horvát válogatottal kezd.

"Fantasztikus csapattal játszottunk, nem is tudom, láttam-e az utóbbi időben ilyen tökéletesen és tisztán védekező együttest. Sajnos többet hibáztunk, mint amennyit lehetett volna, ezért alakult ki mérkőzés közben a nagy különbség. Sajnálom, hogy szombaton egyből a horvátokkal kezdünk, de megyünk tovább. Céljainkat még teljesíthetjük, de ehhez két meccset kell nyernünk."

Claude Onesta kapitány azt emelte ki, hogy kifejezetten jó meccset láthatott a közönség, s ez nemcsak Franciaországnak, de a magyaroknak is köszönhető volt, hiszen komoly csatára késztette csapatát. Thierry Omeyer kapus a szokásos sablonok mellett a két magyar kapus, Puljezevics és Fazekas elképesztő formáját dicsérte.

A magyarok legjobbjaként Gál Gyula érkezett, aki szerint nem szabad visszatekinteni, a feladatok még a csapat előtt állnak. "Nem szabad senkinek sem szégyenkeznie a vereség miatt, emelt fővel utazunk a középdöntőre. Még megvalósíthatjuk álmainkat."

Arra az újságírói kérdésre, hogy ez az álom a hivatalos, 1-8. hely valamelyike, esetleg még ennél is merészebb, Gál annyit válaszolt, jobb helyen szeretne végezni a csapat, mint a legutóbbi, németországi vb-9. pozíció.

Forrás: [origo]

Magyarország pénteken költözik át a horvát fővárosba, az egyik középdöntő helyszínére (a másik ág Zadarban játszik). Ha optimistán akarjuk felfogni a dolgokat, akkor azt mondhatjuk, a csapat legalább továbbment.

Mit szóljon például Románia, Spanyolország és Oroszország, amely az alsó ágon a teljes érdektelenségbe fulladó Elnök-kupán szerepel majd? Az oroszok vb-történelmük során még soha sem süllyedtek ilyen mélyre, az eddigi legrosszabb szereplés a jogelőd Szovjetunió nevéhez fűződik: 1986-ban a 10. helyen zárt.