Társoldalunk:

Csúszdáztam a Kvakvaparkban - Rátgéber-blog Moszkvából

2009.01.26. 8:24

Az egyik legsikeresebb és legkedveltebb magyar kosáredző, Rátgéber László 15 év után úgy döntött, elhagyja a Pécs nőikosárlabda-csapatát, és a Szpartak Moszkva trénere lesz. A magyar női válogatott szövetségi kapitányaként is (kiválóan) dolgozó szakember - óriási bravúrral kijuttatta a nemzeti együttest a 2009-es lettországi Európa-bajnokságra - az [origo]-nak írt huszonötödik blogbejegyzését vidnojei lakásából keltezte.

Kedden fogadjuk az USK Praha csapatát az Euroliga nyolcaddöntőjében, ami ott történik, az már vérre megy - használjuk ki azt a pár napot, ami addig még hátra van.

Az időkihasználást szerdán a Dinamo Moszkva 94-78-as legyőzésével kezdtük. Papíron könnyűnek tűnik a meccs, a valóságban nyögvenyelős volt, messze vagyunk még a csúcsformánktól, meg aztán úgy kellett a siker a CSZKA-tól elszenvedett hárompontos vereség után, mint egy falat kenyér. Felhívom a nyájas olvasó figyelmét egy apróságra: pontjaink hatvan százalékát, ötvenkettőt két világsztár dobta, Lauren Jackson (28) és Diana Taurasi (24). Ha még ehhez odatesszük az amúgy közepesen kosarazó Sylvia Fowles 14 pontját, akkor alig marad hely a többi játékosunknak... Szóval, pillanatnyilag meglehetősen féloldalas az alakulat, az orosz játékosaink nem remekelnek, s ha tudjuk, hogy Sue Bird sérüléssel bajlódik - kiugrott a bokája -, akkor kényelmetlenül kezdünk fészkelődni a helyünkön.

Pénteken délelőtt például úgy tudtam, hogy Tatyjana Scsogoljeva, a legjobb oroszunk Izraelbe utazott megvizsgáltatni a sérülését, ehelyett ő megjelent, s dolgozott is az edzésen, ellenben Marina Karpunyina és Irina Oszipova hiányoztak - ők utaztak Izraelbe, kúráltatni magukat. Azóta persze visszatértek, de nálunk ez így megy: évek óta van egy diagnosztája a csapatnak Izraelben, Sabtaj és a lányok benne bíznak, ha baj van, irány Domogyedovo.

Ami bizakodással tölt el a keddi, USK Praha elleni meccs előtt, az a következő: mostanában szépen dolgoznak a lányok az edzéseken, tudunk érdemben tréningezni, s ennek két-három hét múlva meglesz a hatása. Én egész életemben egyvalamiben hittem, a munkában. Meg a játékban, a bulizásban, ezért aztán - mivel a gyerekek még nem járnak iskolába - újból turisták vagyunk Moszkvában. Pénteken elmentünk családilag a Kvakvaparkba.

Hová? Mi ez, elírás?

Nem, Moszkvában így hívják az aquaparkot - ezt a vízi várost -, amely akkora, hogy el lehet tévedni benne. Nevezhetném csúszdaparknak is, vagy csúszdaparadicsomnak, van benne nyolc-tíz kacskaringós, meg nyílegyenes lesiklópálya, hullámfürdő, jacuzzi, szauna, amit csak el tud képzelni a kedves olvasó, meg olyan is, amit nem tud elképzelni.

Jómagam háromszor lecsúsztam a legveszélyesebb szerkezeten, előjött belőlem a gyerek, ami egyébként sohasem rejtőzött el. Aztán szánkózunk is eleget, kipróbáljuk a vizet minden halmazállapotában. Talán emlékeznek rá, többször is megírtam, a házunk mellett van egy szép park, dombocskákkal, ott lehet szánkózni, és persze a tavacskánk is befagyott, birtokukba vették a korcsolyázók. Ez már a hamisítatlan orosz tél, annak minden előnyével és hátrányával.

Erre most idézhetné az olvasó szegény megboldogult Salamon Béla bácsit, aki, amikor hetven évesen elment nyugdíjba a színházból, találkozott egy régi ismerősével a Duna-parton. Az illető, látva, hogy Béla bácsi nem csattan ki a boldogságtól, biztatásképpen megjegyezte: "Béla bácsi, azért a nyugdíjas életnek is megvannak a maga szépségei." Az öreg felhúzta a szemöldökét, és csak ennyit válaszolt: "Pubikám, mondjon legalább egyet..."

Magdi, a feleségem lelkemre kötötte, hogy van egy jókora szikla, a házunk előtt, csak egyvalamire vigyázzak, nehogy Tomcsi nekihajtson a szánkóval. Csak egyetlen másodpercre néztem félre, persze, hogy nekiment teljes gázzal, úgy repült át fölötte - immár szánkó nélkül -, mint a Foxi Maxi a rajzfilmben, csodával határos módon nem lett semmi baja.

De vissza a moszkvai turistáskodáshoz: valamelyik nap végigjártuk az orosz főváros legszebb metróállomásait. A régi, patinásakat - Kantemirovszkaja, Majakovszkaja, Proszpekt Mira, Ploscsagy Revoljucii, Arbatszkaja - meg a moderneket, Mezsdunarodnaja, Szlavjanszkij Bulvár. Egyvalamiben megegyeznek: monumentálisak. De nagyon.

Vasárnap délután megyünk a Dinamo-CSZKA bajnoki meccsre, a Luzsnyikiba. Ez most nem kosárlabda, hanem jégkorong, azt mondják, most már van olyan az orosz bajnokság, mint az NHL. Párkányi Zsolt barátom szerezte a jegyeket, ő a Magyarok Moszkvában elnevezésű klub szervezője - jártunk már ott, nagyszerű a hangulata -, most, hogy készülődünk indulni, még nem döntöttem el, kinek szurkoljak: a rendőröknek, vagy a katonáknak...

Kell ennyi kikapcsolódás, mert a hét elején már jön a Prága, amely korántsem olyan gyenge, mint azt az euroligás helyezéséből gondolhatnánk. Szombaton délután például 100-83-ra leverte az "örökös" cseh bajnokot, a Brnót, és átvette a vezetést a hazai tabellán! Mondjak néhány nevet? Lindsay Whalen, Swin Cash, Evanthia Malci, Sonja Kireta. Most meg leszerződtették Rigából a lett centert, Leva Kublinát.

Lesz dolgunk bőven, nem fogunk unatkozni.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK