Vágólapra másolva!
Hovátországban a kézilabda-világbajnokság miatt öt vadonatúj csarnokot építettek a szervezők, olyan létesítményeket, amelyek közül a spliti és a zágrábi több, mint tízezer szurkolót képes befogadni. A tendencia két év múlva Svédországban folytatódni fog.

Horvátországban öt új sportkomplexumot emeltek, igaz, a poreci és a varasdi csarnok miatt akadt is némi összezördülés a városok és a horvát szövetség között. Splitben és Zágrábban a hazai válogatott töltötte meg az impozáns 12 és 15 ezer nézőt befogadó arénákat, de utóbbi mellett a magyar csapat megismerkedhetett az eszéki ékszerdobozzal is.

Azt Sinka László, a Magyar Kézilabda Szövetség főtitkára is elismerte, komolyan növeli az esélyeket, ha az aktuális pályázatban nagy befogadóképességű csarnokok szerepelnek. Amíg a magyarok legutóbbi, 2011-es anyagában a Papp László Sportaréna (10 ezer néző) , a debreceni Főnix-csarnok (7000) és a veszprémi Aréna (5000) mellett a még el nem készült győri, szegedi és pécsi csarnok szerepelt (sőt, akadtak tervek az esetleges miskolci és nyíregyházi rendezésre is), addig a későbbi nyertes Svédország egészen pazar tervekkel állt elő.

"Azt hiszem, tudjuk, mi kell egy világbajnokság megrendezéséhez: csúcslétesítmények és kézilabdaőrült szurkolók. Csarnokainkkal közel hétszázezer nézőt tudunk vendégül látni" - nyilatkozta Arne Elovsson, a Svéd Kézilabda Szövetség elnöke. "Bizton merem állítani, 2011-re nekünk lesz a legjobb csarnokstruktúránk a világon."

A tervek szerint új csarnok épül majd Malmö (12 500 férőhellyel), Lund, Kristianstad, Helsingborg és Halmstad városában, mellettük felújítják a göteborgi Scandinaviumot (12 ezer néző), a helyosztókra pedig a stockholmi Globe Arenában (16 ezer néző) kerül sor.

Forrás: [origo]

Az Arena Zagreb kívülről...

Az idei női világbajnokságnak Kína ad otthont, a tervek szerint Sanghaj környékén lesznek a mérkőzések, azt még nem tudni, egy vagy több városban. Az viszont már most borítékolható, új csarnokban nem lesz hiány. (Miután Sanghaj vonzáskörzete 120-150 km, nem lesz könnyű bejárni a helyszíneket.)

Forrás: [origo]

...és belülről

Európa-bajnokság estében egyelőre nincsenek ilyen óriási elvárások, jövőre Ausztria öt városban rendez mérkőzést, ezek közül vadonatúj csarnok egy sem lesz. Ám a grazi mindössze ötéves (5000 néző), Linzben pedig 2003-ban adták át (6000 néző). Ellenpélda Bécsújhely, ahol még mindig az osztrák-magyar közös rendezésű, 1995-ös női vébére épített létesítmény áll (5000 néző), míg az innsbruckit (10 ezer néző) és a bécsit (11 ezer néző) a négy évvel ezelőtti A csoportos jégkorong-világbajnokságra újították fel teljesen.

A 2012-es szerbiai kontinensviadalra Versec, Újvidék és Nis mellett Belgrád lesz az egyik helyszín, ahol az autópálya mellett öt éve húztak fel egy impozáns, 19 ezer (!) férőhelyes multifunkcionális csarnokot, a Beogradska arenát.