Vágólapra másolva!
Újabb idegenbeli sikerre készül a Győri Audi ETO KC a női kézilabda Bajnokok Ligájában: a nyolcas középdöntő szombati nyitányán Ljubljanából akarja elhozni a két pontot. A Ljubljanában szerepel Mörtel Renáta és Triffa Ágnes is, és csütörtöki hír, hogy a ferencvárosi Zácsik Szandra ugyan tavaly szerződést írt alá a szlovénokkal, de meggondolta magát, és maradni akar a Népligetben.

A Győr az előző BL-körben mindhárom vendégmeccsét megnyerte, és most is esélyesként lép pályára a volt győri Mörtel Renátát, valamint Triffa Ágnest foglalkoztató szlovén bajnok ellen. Ebben a kvartettben szerepel még a montenegrói Buducnost Podgorica (Zsiga Gyula és Kindl Gabriella csapata) és a román Oltchim Valcea (Szűcs Gabriella és Borbás Rita klubja).

A KEK-ben és az EHF-kupában romániai együttesekkel mérkőzik a DVSC-Aquaticum, illetve a Fehérép-Alcoa. A debreceniek az Otelul Galati, a székesfehérváriak pedig a Rulmentul Brasov alakulatát fogadják. A hajdúságiak esélyesebbek, ugyanakkor a Fehérép csak akkor léphet tovább a nyolcaddöntőből, ha a "jobbik" arcát mutatja - mint például szombaton, amikor nyert a DVSC ellen.

Az EHF-kupában a Budapest Bank-FTC is érdekelt, ám a zöld-fehérek feladták pályaválasztói jogukat, így nem most, hanem egy héttel később lépnek pályára - kétszer is - az orosz Dinamo Volgograd otthonában.

A hétvégi program:
Női BL, középdöntő, II. csoport, 1. forduló:
Krim Ljubljana (szlovén) - Győri Audi ETO KC - szombat 17.45
Buducnost Podgorica (montenegrói) - Oltchim Valcea (román) - vasárnap 18 ó

Női EHF-kupa, nyolcaddöntő, 1. mérkőzés:
Fehérép-Alcoa - Rulmetul Brasov (román) - szombat 18 ó

Női KEK, nyolcaddöntő, 1. mérkőzés:
DVSC-Aquaticum - Otelul Galati (román) - vasárnap 15 ó

A zöld-fehérekhez kapcsolódó (jó) hír, hogy csütörtökön kiderült, Zácsik Szandra ugyan tavaly szerződést kötött a - Győrrel egy BL-csoportban szereplő - Ljubljanával, ám meggondolta magát, és inkább a zöld-fehéreknél szeretné folytatni pályafutását.

A kezi.hu értesülése szerint a fiatal játékos szerződést hosszabbított az FTC-vel, csakhogy 2008-ban már megállapodott a Krim Ljubljanával, amelynek értelmében 2009 nyarától a szlovén csapat játékosa lenne. Családi okok, valamint az iskola befejezése és a magyar állampolgárság megszerzése miatt a tehetséges átlövő mégis Magyarországon szeretne maradni, ezért a Ferencváros vezetői a közelmúltban tárgyalóasztalhoz ültek a Krim elöljáróival, hogy tekintsenek el a szerződéstől. A két klub egyelőre nem tudott megegyezni, de különféle lehetőségek felmerültek. Így például az is, hogy Zácsik egyelőre maradjon a Fradiban, de 2011-től mindenképpen igazoljon Szlovéniába.

"Szandra valóban szerződést kötött a szlovénokkal, de jól érzi magát a Fradiban, itt szeretné folytatni pályafutását, ráadásul a honosítása is csak akkor képzelhető el, ha Magyarországon játszik, ő pedig szeretne bekerülni a magyar válogatottba. Mindent megteszünk annak érdekében, hogy az FTC-ben maradjon, a Magyar Kézilabda Szövetség is támogatásáról biztosított ez ügyben, illetve a honosításával kapcsolatban. Mi egyébként arra is nyitottak vagyunk, hogy Szandráért lelépési díjat fizessünk a szlovénoknak, ha nem egyeznek bele a szerződés felbontásába" - mondta Maglódi Lajos, az FTC ügyvezetője.

"Mindenképpen a Ferencvárosban szeretnék kézilabdázni, célom, hogy a magyar válogatottban is szerepelhessek. Remélem, hogy hamarosan rendeződik az ügyem, és csak a játékra koncentrálhatok" - nyilatkozta Zácsik Szandra.

* * *

Az eredeti kiíráshoz képest egy héttel később, vagyis december 5-én kezdődik a nőikézilabda-világbajnokság Kínában.

A közvetítési jogtulajdonostól, az Európai Műsorszolgáltatók Szövetségétől (EBU) származó információ szerint a vb-t december 5. és 20. között rendezik hat városban.

A helyszínek: Szucsou, Vuhszi, Csangcsiakang, Csangcsou, Jangcsou és Nancsing. Utóbbi városban lesznek az elődöntők és a helyosztók is.