Társoldalunk:

Cozma tragédiájának terhével várja a Leónt a Veszprém

2009.02.13. 8:24

Először lép pályára a hétvégén a múlt heti tragédia után az MKB Veszprém férfikézilabda-csapata, amely vasárnap a spanyol Ademar Leónt fogadja a Bajnokok Ligája középdöntőjének első fordulójában.

A magyar együttes a gyász szörnyű terhével kénytelen harcba szállni. A román Marian Cozma meggyilkolása, illetve a vasárnap hajnali támadásban súlyosan megsérült Zarko Sesum és Ivan Pesic kiválása után a játékosok úgy döntöttek, nem kérnek halasztást.

A Veszprém korábban a csoport első vagy második helyét célozta meg, a tragédia után azonban nem lehet, s talán nem is érdemes előre számolgatni, esélyeket elemezni. Már csak azért sem, mert a csapat szerkezetét is át kell formálnia Mocsai Lajos vezetőedzőnek, a beállós Cozma megjátszása ugyanis speciális fegyvere volt a veszprémi alakulatnak.

"A munkába, a játékba menekülés lehet az egyetlen út. A borzalmak után tovább kell lépni, innentől kezdve mindig Marianért játszunk" - jegyezte meg Mocsai, akinek hosszú edzői pályafutása eddigi vélhetően legnehezebb szakasza következik.

A Veszprém az alapszakaszból magával hozta a német Flensburg-Handewitt elleni 29-28-as győzelmet és a 32-29-es vereséget. A leendő spanyol ellenfél egyszer nyert, egyszer pedig döntetlent játszott a francia Montpellier-vel, így három hozott ponttal rajtol a középdöntőben.

A további magyar vonatkozású program:
A női BL-ben a Győr remekül rajtolt, nyert 35-31-re Ljubljanában. Most a szintén sikerrel induló montenegrói Buducnost Podgorica - Zsiga Gyula és Kindl Gabriella együttese - lesz a vendég. Az ETO egy újabb győzelemmel lépéselőnybe kerülne riválisaival szemben.

A férfi KEK nyolcaddöntőjében a Dunaferr és a Pick Szeged találkozik, a két felvonás alapján a Tisza-partiak számítanak esélyesnek. Az EHF-kupában a Debrecen számára komoly fegyvertény lenne, ha elbúcsúztatná a szlovén Velenjét.

A női KEK-ben a Debrecen az első mérkőzésen 34-29-re győzött a román Otelul Galati ellen, a galaci visszavágó nagyon nehéznek ígérkezik.

Az EHF-kupában a Fehérép-Alcoa a szintén román Rulmentul Brasoval 33-33-at játszott otthon, kisebb csoda lenne, ha a székesfehérváriak Brassóban kiharcolnák a nyolc közé jutást. A Ferencvárostól is bravúr kell, már csak azért is, mert feladta a pályaválasztói jogot, így szombaton és vasárnap is az orosz Dinamo Volgograd otthonában lép fel.

szombat:
Női EHF-kupa, nyolcaddöntő:

1. mérkőzés:
Dinamo Volgograd (orosz) - Budapest Bank-FTC-RightPhone 12 ó
visszavágó:
Rulmentul Brasov (román) - Fehérép-Alcoa 17 ó (első mérkőzés: 33-33)

Női KEK, nyolcaddöntő, visszavágó:
Otelul Galati (román) - DVSC-Aquaticum 10 ó (29-34)

Férfi KEK, nyolcaddöntő, 1. mérkőzés:
Dunaferr - Pick Szeged 17.30

Férfi EHF-kupa, nyolcaddöntő, 1. mérkőzés:
Velenje (szlovén) - DKSE-Airport Debrecen 20 ó

vasárnap:
Női BL, középdöntő, II. csoport, 2. forduló:
Győri Audi ETO KC - Buducnost Podgorica (montenegrói) 17.15

Az állás:
1. Győr 2 pont (35-31)
2. Podgorica 2 (23-22)
3. Oltchim Valcea (román) 0 (22-23)
4. Ljubljana 0 (31-35)

Férfi BL, középdöntő, III. csoport, 1. forduló:
MKB Veszprém - Ademar León (spanyol) 15:15 ó
Az állás:
1. León 3 pont
2. Flensburg-Handewitt (német) 2 (60-58)
3. Veszprém 2 (58-60)
4. Montpellier (francia) 1

Női EHF-kupa, nyolcaddöntő, visszavágó:
Budapest Bank-FTC-RightPhone - Dinamo Volgograd (orosz), Volgograd 12 ó

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK