Vágólapra másolva!
Jövőre már egyértelműen a rájátszásba jutás a cél az Alba Volán számára az osztrák jégkorong-bajnokságban - jelentette ki id. Ocskay Gábor szakosztály-igazgató a klub keddi sajtótájékoztatóján. A fehérvári gárda tavaly az utolsó, idén az utolsó előtti lett.

"Több oka is volt annak, hogy nem kerültünk be a nyolcas playoffba. Egyrészt nincsenek olyan tartalékaink, mint a nálunk gazdagabb riválisoknak, másrészt november közepén két kulcsjátékosunkat hosszú időre eltiltották. És ezek mellett voltak olyan meccsek is, amikor nem játszottunk jól" - jegyezte meg id. Ocskay.

Hozzátette: az 54 fordulót hat, egyenként kilencmeccses szakaszra bontották, és csak háromszor fordult elő, hogy a csapat tudta teljesíteni a 9 meccs/9 pontos feltételt, amiért prémium járt.

"Örömteli, hogy a nézőszám emelkedett, míg a 25 millió forintos adósságunk nem nőtt. Az elvi döntés megvan, hogy a következő szezonban is az osztrák ligában szerepeljünk, várnak minket, azonban néhány dolognak még teljesülnie kell. Itt főleg a bevételekre gondolok" - fogalmazott a szakosztály-igazgató. "Nehéz a gazdasági helyzet, az euró árfolyama is történelmi mélypontokat ér el. Ez utóbbi azért fontos, mert a kiadások java részét euróban fizetjük."

Ocskay kitért a közeljövőre is: "Most, hogy számunkra végetért az osztrák liga, jöhet a magyar bajnokság. Természetesen szeretnénk megvédeni címünket!"

A hazai ob I-es program előtt a csapat még jövő hét szerdán és csütörtökön fellép a csíkszeredai jégkorong megalapításának 80. évfordulójára rendezendő pénzdíjas tornán.

Szó esett a válogatottról is, amelynek gerincét az Alba Volán adja: "Tavalyi első osztrák szezonunk után a csapat feljutott a világ élvonalába. Most, hogy a hokisaink rutinosabbak lettek, bízom benne: sikerül kiharcolni a bennmaradást a svájci vb-n. Ha ez összejön, megérte ismét az osztrákoknál szerepelni."