Vágólapra másolva!
Felmentették a munkavégzés alól Ted Satort, az Alba Volán jégkorongcsapatának vezetőedzőjét - jelentette be kedden id. Ocskay Gábor szakosztály-igazgató.  A klubvezetőség ideiglenesen Énekes Lajos másodedzőt bízta meg a bajnoki elődöntőre készülő csapat irányításával.

Az osztrák bajnokságban edződő együttes a múlt csütörtökön kínos vereséget szenvedett egy felkészülési tornán a magyar-román MOL Ligában győztes HC Csíkszereda otthonában, és ez vezetett a mostani döntéshez. A játékosokat és a szakmai stáb tagjait megbüntették, a hokisok a februári fizetésük 80 százalékát kapják kézhez. Az MTI értesülése szerint sokan elégedetlenkedtek, ám hétfőn mindenki edzésbe állt. Az NHL-es múltú Satorral a kedd délelőtti edzés előtt közölték, hogy már nem számítanak a munkájára. Id. Ocskay fia, a válogatott Ocskay Gábor jelezte, hogy lemond csapatkapitányi posztjáról.

"Egyszerűen sokkolt a döntés, nem találok magyarázatot az okára. Borzalmasan túlreagálta a csíkszeredai vereséget a vezetőség, hiszen csak annyi történt, hogy akartunk a magyar bajnoki elődöntő előtt játszani két meccset, mert tíz napig csak edzettünk. Teljesen váratlanul ért, sem az okát, sem az értelmét nem látom" - mondta a jégkorong.blog-nak az amerikai tréner. "Hároméves szerződésem volt a klubbal, természetesen az volt a célom, hogy kitöltsem. Szisztematikus, átgondolt munkát végeztünk eddig is, nagyon büszke vagyok a csapatomra, eszem ágában nem volt távozni Fehérvárról. A szurkolóink csodálatosak, a sajtóval is jó a kapcsolatunk, a csapat töretlenül fejlődött. Elfogadtam a kihívást, amikor idejöttem, és nem tudom elégszer hangsúlyozni, milyen jó volt a játékosokkal dolgozni, ilyen jó mentalitású társasággal sikert elérni minden edző álma. A történtek azonban megkeserítik a fehérvári emlékeket."

Sator az előző idényben vette át a székesfehérvári csapatot, és az osztrák bajnokságban (EBEL) az utolsó, tizedik lett, miközben simán megnyerte a magyar bajnokságot. Az EBEL-ben idén kilencedik helyen zárt az Alba Volán, ám a szezon közben hosszú vereségi sorozatok váltották egymást, majd jött a múlt csütörtöki, csíkszeredai fiaskó.

Az ob I elődöntő-sorozata csütörtökön kedződik. Az kedd este derül ki, hogy az alanyi jogon négy közé került Alba Volán a Dunaújvárossal vagy a Ferencvárossal mérkőzik.