Vágólapra másolva!
Budapest hiába pályázott, Kirisiben csatázik a Domino Honvéd nőivízilabda-csapata április 4-én és 5-én a BEK-négyesdöntőjében, miután a LEN, az európai szövetség az orosz bajnoknak ítélte oda a rendezés jogát.

A magyar bajnok sportdiplomáciai vereségéről a T-Mobile Sporthír Szolgálat tájékoztatott, hozzátéve, hogy a LEN Büro tagjai ugyan hétfő éjfélig voksolhatnak, ám az eddig beérkezett szavazatok alapján már kész tényként kezelendő a vaskosabb költségvetésű Kirisi győzelme a Final Four házigazdaszerepét illetően.

Az olasz Orizzonte nem jelentkezett be a négyes fináléra, amelynek viszont az oroszok és a Honvéd mellett még a negyedik résztvevő, a görög Vuliagmeni is szívesen adott volna otthont. A legrangosabb női pólós klubesemény zárószakaszát végül is a Kirisi nyerte, a tehetős orosz együttes lobbitevékenysége erősebbnek bizonyult.

A leendő házigazdának mindkét játéknapon televíziós közvetítésről kell gondoskodnia, ezen kívül pedig olyan jelet biztosítania, hogy a mérkőzések a döntő további három szereplőjének országában is képernyőre kerülhessenek, minderre pedig a Domino Honvédnak aligha lett volna anyagi fedezete.

Györe Lajos korábbi LEN-kupa-győztes együttese legutóbb tavaly decemberben, a portugáliai Portóban mérte össze erejét a Kirisivel, akkor az orosz bajnokcsapat 11-10-re győzött.