Vágólapra másolva!
Predrag Petljanski vezetőedző közös megegyezéssel távozott kedden a Dunaferr férfikézilabda-csapatától. Az együttest Imre Vilmos irányítja a szezon hátralévő részében.

A klub közleménye szerint a fiatal szerb tréner - aki három hónapja vette át a gárda irányítását - a kialakult gazdasági helyzet miatt végül mégsem tudta kitölteni megbízatását.

A vezetés megállapodott a korábbi vezetőedzővel, Imre Vilmossal arról, hogy szerdától a szezon végéig átveszi az irányítást. A magyar nőikézilabda-válogatott szövetségi kapitánya György László másodedző segítségével folytatja munkáját.

Imre február 23-án távozott a Dunaferr női csapatától a rossz anyagi körülmények miatt, és most visszatért a férfi együtteshez, ahol korábban is dolgozott.