Társoldalunk:

Titokban küldi az EHF a kézibírókat

2009.03.24. 15:30

Csak két órával az európai kézilabdakupák mérkőzései előtt derül ki a jövőben, hogy kik a játékvezetők - jelentette be kedden a kontinentális szövetség (EHF) a korábbi hetek megvesztegetési botrányaira reagálva. Az elmúlt egy hónapban három fontos összecsapással kapcsolatban merült fel bundagyanú, ezek vizsgálata még tart.

"Két órával a kezdések előtt fog kiderülni, hogy kik a játékvezetők. Addig nem lesz kapcsolat a klubok és a bírók között" - áll az EHF közleményében.

Andorka Sándor, az EHF versenybizottsági tagja, a játékvezetői tanács vezetője az MTI-vel megosztotta a részleteket. Ezek szerint az európai szövetség két héttel-tíz nappal a találkozó előtt értesíti a bírókat a küldés szándékáról, de azt nem közlik, hogy melyik meccsre mennek. Az EHF egy utazási irodával lefoglaltatja a repülőjegyet és a szállást, ám csak a légitársaság tudja a bírók nevét, a szálloda nem.

A szállás nem abban a városban lesz, amely otthont ad az összecsapásnak. Andorka példája szerint, ha a Győr a rendező, akkor Budapesten lehet a hotel. A bírók két nappal a mérkőzés előtt elektronikus levélben kapják meg a repülőjegyet és a szállás visszaigazolását. Egy nappal a mérkőzés előtt a rendező csapat országába repülnek, ám az eddigi gyakorlattól eltérően nem a rendező klub viszi őket a szállásra, hanem a mérkőzés ellenőre vagy egy taxi. Ha nem repülővel mennek, hanem gépkocsival, akkor elég a mérkőzés napján megérkezniük.

Az ellenőr a mérkőzések délelőttjén tartandó technikai értekezleten nem közölheti a bírók nevét, ezt csak a kezdés előtt két órával teheti meg. Az EHF iránymutatása szerint a játékvezetők egy órával a mérkőzés előtt érkeznek meg a csarnokba. A szállásról a meccs ellenőre vagy az EHF marketingellenőre viszi el a bírókat a helyszínre.

Arra a kérdésre, hogy vízum kérése esetén nem kell-e tartani attól, hogy idő előtt kiderül a bírók személye, Andorka így felelt: "Ez a gyenge pont. A lehetőségekhez képest az európai szövetség megpróbál olyan bírókat küldeni, hogy ne kelljen nekik vízumot kérni. A most életbe léptetett rendszert a tapasztalatok összegzése után finomíthatjuk, módosíthatjuk. Egyébként már a szerdán kezdődő férfi Bajnokok Ligája-negyeddöntőtől így küldünk bírókat, leszámítva a KEK és az EHF-kupa negyeddöntőit, ezekkel kapcsolatban ugyanis már korábban megneveztük a játékvezetőket" - mondta Andorka.

Február végén röppent fel a gyanú, hogy a 2007-es férfi Bajnokok Ligája német házidöntőjében a THW Kiel a Miroslaw Baum, Marek Goralczyk lengyel bírópárost "vette meg" a Flensburg-Handewitt elleni párharc visszavágóján.

A három évvel ezelőtti férfi KEK-fináléban két német bíró, Bernd Ullrich és Frank Lemme állítólag pénzt fogadott el annak elősegítésére, hogy az orosz Csehovszki Medvegyi nyerjen a spanyol Valladolid ellen, míg a múlt héten a dán Martin Gjeding, Mads Hansen bírópáros közölte: a tavaly júniusi, Románia-Montenegró férfi világbajnoki selejtező visszavágója előtt a hazaiak egy kofferben 30 ezer eurót kínáltak fel nekik a támogatásért cserébe.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK