Vágólapra másolva!
Vízilabdában mi vagyunk a császárok, Magyarországon mégsem számít sikknek pólómeccsre járni. Hiába háromszoros olimpiai bajnok a válogatott, egy-egy bajnoki mérkőzésre alig pár százan váltanak jegyet, s ha délután az Eger a Szolnokkal játszik, akkor azt az esti sporthírekben nem mondják be. A háromszoros olimpiai bajnok Benedek Tibor szerint a sportág eltűnhet a süllyesztőben, ha nem lesznek szabálymódosítások - mindezzel a válogatott Varga Dénes egyetért, a kapus Szécsi Zoltán viszont úgy gondolja, hogy nem megváltoztatni, inkább a nézők számára is érthetővé kellene tenni a szabályokat.

Benedek Tibor nemrég azt nyilatkozta: tűrhetetlen, hogy egy aranyéremmel végződő olimpia után egy magyar rangadóra alig ezren látogatnak ki, ám nem csak a honi vízilabdát félti az olasz Pro Recco 36 éves klasszisa. Úgy gondolja, ha nem változtatnak a szabályokon, akkor "a sportág eltűnhet a süllyesztőben".

Legutóbb 2004-ben, az athéni olimpia után változtatták meg jelentősen a pólós szabályokat. Azóta szabaddobásból öt méterről (korábban hétről) egyből kapura dobható a labda, a támadóidő 35 másodpercről 30-ra csökkent, valamint a mezőnyjátékosok blokkolása után nem jár sarokdobás, csak ha a kapusról megy ki a labda, s a négyméteres helyett bevezették az ötméterest.

A csaknem öt évvel ezelőtti változtatások gyorsították a játékot, ám több magyar pólós szerint újabb reformokra lenne szükség.

A legfiatalabb pekingi magyar pólóbajnok Varga Dénes szerint már régóta téma a játékosok között a szabályváltoztatás. "Jó lenne, ha akár 8 méterrel is rövidebb lenne a pálya, mert így a látványosnak nem nevezhető úszórész is megrövidülne. Korábban Kemény Dénes beszélt arról, hogy a világon sokkal több a 25 méteres medence, mint a 33-as, ezért sokkal többen tudnák űzni a sportágat a rövidebb medencében - hogy ennek milyen hatásai lennének, talán felesleges is ecsetelni. A sportág felgyorsult, szélességében kinőttük a pályát, így az lenne a legjobb, ha egy játékossal kevesebb lenne egy csapatban."

Ám hogy a változtatásokra egyelőre kevés esély van, arra tavaly év végén döbbentek rá a pólósok. "Ausztráliában egy meghívásos pólótornán vettünk részt, ahol azzal a szomorú ténnyel szembesültünk, hogy az ausztrálok legendás játékosának, Tom Hoadnak a szabálymódosítási javaslatait Gianni Lonzi FINA-elnök lesöpörte az asztalról. Egyértelműen elutasította mindet, mondván: márpedig a jelenlegi szabályok tökéletesek. Arra a kérdésre már nem tudott mit mondani, hogy "a lelátókon akkor miért ülnek ilyen kevesen?"

Varga szerint nem csak a magyarok és az ausztrálok szeretnének változtatásokat. "Hoad szeretne a lobbikörbe horvát és szerb csapatokat is beszervezni, szerintem nem kell sok idő, hogy elérjük a kritikus tömeget."

A Vasas 22 éves játékosának a jelenlegi pólóhelyzetről két jellegzetes mérkőzés is eszébe jutott: "Nemrég játszottunk az olasz Reccóval a Komjádiban, s ezen az Euroliga-meccsen fantasztikus hangulatot teremtett a közönség. Hiszem, ha a sportág megújul, akkor egy magyar bajnoki meccsre is kilátogathat ennyi ember."

"A málagai Montenegró-Szerbia (6-5) Eb-döntőt a partról néztük, és magunk sem értettük, hogy mi folyik a medencében. Benedek Tibi azt kérdezte a lefújáskor: Ez meg milyen sportág volt? Húsz évvel ezelőtt én nem ezt kezdtem játszani..."

A Vasas - és Varga Dénes - vezetőedzője, Földi László szerint a vízilabdának van és lesz jövője, de valóban vannak problémák - s a gond elsősorban nem a szabályokkal van. "A sportágat eladhatóbbá kell tenni. Talán úgy, hogy olyan emberekre kellene bízni a munka marketinges részét, akik nem foglalkoznak vízilabdával, de megmondanák, mi a jó."

Forrás: MTI

A tréner sérelmezi, hogy ha - tegyük fel - délután az Eger a Szolnokkal játszik, az esti 10 órás hírekben nem mondják be az eredményt. "Nagyon sok szervezési hiányosság van a sportágban; a mérkőzések időpontjait pontatlanul közlik, a létesítményekhez nehéz odajutni, s érdemes megnézni, milyen körülmények között lehet jegyet vásárolni. Ezeken könnyebben lehetne változtatni, mint a szabályokon. Más fejlesztések viszont beruházást igényelnének, a televízióban több információval lehetne ellátni a nézőket. A póló titokzatosságát fel kell fedni újításokkal, más sportágakban bevált receptekkel, például medence feletti és víz alatti kamerákkal, a labda kaputól való távolságának a jelzésével."

Földi szerint a sportág szabályai nehezen értelmezhetők, így ezeket egyszerűsíteni kellene, "konzekvenssé tenni, hogy mindenki értse a játékvezetői ítéleteket".

A pólósok újító ötleteire így reagált: "A sportágat picit gyorsabbá lehetne tenni, s nem tartom eretnek gondolatnak a pálya lerövidítését sem, hiszen volt jó pár kimutatás, miszerint a középső harmadban játsszák a vízilabdát a leglassabban. Lehet kisebb a labda, nagyobb a kapu - minden kipróbálható vagy megvalósítható, vitatkozni és beszélni kell róla. A legfontosabb, hogy tisztábbak és egyszerűbbek legyenek a szabályok, hogy a póló nézhető és érthető legyen."

Szécsi Zoltán, az Eger világklasszis kapusa elégedett az egri nézőszámmal, és nem gondolja úgy, hogy alapjaiban meg kellene változtatni a vízilabdát. "Meglehet, jobb lenne, ha nyáron is zajlana a bajnokság, talán többen tudnának akkor szurkolni, igaz, Egerben mi nem panaszkodhatunk, még télen is szép a nézőszám, amikor pedig a város egészen kihalt. Az is biztos, hogy a kisebb labda gyorsítana a játékon, a kisebb pályákon pedig a hat mezőnyjátékos már sok lenne - ezek összefüggő dolgok. Nem csoda, hogy a mezőnyjátékosok szeretnének kisebb labdát, az nekik jobb, nekem rosszabb."

Forrás: MTI

A 31 éves, háromszoros ötkarikás aranyérmes Szécsi igyekszik a jelenlegi szabályokkal boldogulni, s szavai összecsengtek Földi Lászlóéval: "A lényeg, hogy a nézők értsék, mi történik a vízben. Nem könnyű így, hogy állandóan változnak a szabályértelmezések, gyakran még a játékosok sem értik - mit várjunk akkor a nézőktől?"

Kiszelly Gábor, játékvezetői bizottság vezetője szerint nem a szabályokban keresendő annak az oka, hogy a magyar pólóbajnokságot alig követik a szurkolók, inkább úgy gondolja, jobb marketinggel lehetne népszerűbbé tenni a sportágat. "A tradíciókat viszont mindenképp tisztelni kell. Úgy kell változtatni, hogy a vízilabda megmaradjon vízilabdának" - mondta az [origo]-nak.

A pólóbíró a nyári meccsekkel kapcsolatosan szkeptikus: "Volt már a Margitszigeten Vasas-Honvéd szakadó esőben, s úgy gondolom, nem biztos, hogy többet lehet nyerni a szabad ég alatt rendezett meccsekkel, mint veszíteni. Ráadásul a pólónak sem jó referencia, ha sörrel a kézben, fürdőnadrágban ülnek a lelátón a szurkolók. Ez nem lehet cél a 21. században."

Kiszely szerint minden ötletet át kell gondolni, de zárásképp így összegzett: "Nem érzem úgy, hogy rossz lenne a helyzet."