Vágólapra másolva!
A magyar jégkorong-válogatott 5-1-es vereséget szenvedett a címvédő orosz csapattól a pénteken kezdődő világbajnokság előtti utolsó felkészülési mérkőzésen, szerdán, a svájci Sierre-ben. A kétszeres világbajnok oroszok (1993, 2008) keretében 14 olyan játékos kapott helyet, aki tagja volt a tavaly Kanadában aranyérmes együttesnek, ráadásul ketten, Oleg Tverdovszkij és Ilja Brizgalov Stanley-kupa-győztesnek is mondhatja magát. A találkozó egyetlen magyar találatát Benk András szerezte, ez volt 45 év után az első magyar gól az oroszok ellen.

Eredmény:
Oroszország - Magyarország 5-1 (2-0, 1-0, 2-1)
gól:
Szaprikin (3.), Radulov (18., 45.), Frolov (37.), Kurjanov (53.) illetve Benk (44.)

Miután a világbajnokság rajtjáig már csak két nap van hátra, mindkét csapat figyelt arra, hogy elkerülje az esetleges sérüléseket, így elmaradtak a kemény párharcok. Az első gólt a harmadik percben szerezte meg az orosz együttes: Radulov nemes egyszerűséggel a palánkra szorította az egyik legnagyobb termetű magyart, Horváthot, a középen érkező Szaprikin pedig - aki volt klubtársa a tengerentúlon Szupernek - a léc alá bombázott. Az oroszok - akik először játszottak ilyen összeállításban az NHL-es sztárjaik kései érkezése miatt - hatalmas nyomás alatt tartották Pat Cortina tanítványait, de Szuper elképesztő bravúrokat mutatott be. Két perccel a harmad vége előtt azonban már ő is tehetetlen volt: Radulov középre lőtt korongja egy magyar lábról vágódott a kapuba.

A fordulást követően ismét Szuper pillanatai következtek, sorozatban hárította az orosz helyzeteket. A regnáló világbajnok ellen a második felvonásban ötször is emberhátrányba került a magyar együttes, ám ezeket kivédekezte. A "képzeletbeli" félidőben Szupert a fiatal Hetényi váltotta a kapuban. A magyar csapat szempontjából mindenképpen pozitívumként lehet elkönyvelni, hogy kettős hátrányban sem kapott gólt a világ legjobbjai ellen.

Forrás: MTI
Szélig támadja Morozovot

A játékrész hajrájában a nézők szemtanúi lehettek a legnagyobb magyar helyzetnek: Ladányi hatalmas lövésébe Brizgalov még belenyúlt, a korong pedig a felső lécről vágódott ki, a kétezer fős közönség vastapssal jutalmazta a villanást. Nem sokkal a harmad vége előtt aztán újabb szerencsés gólt szereztek az oroszok: Visnyevszkij lövésébe Frolov korcsolyázott bele, így a korong a tehetetlen Hetényi lába között a hálóban landolt.

A záró harmad elején egy orosz támadás végén az oldalhálóban kötött ki a korong, Hetényi vetődéssel oldotta meg a helyzetet. A magyar csapat nem adta fel a küzdelmet, egy könnyelműen eladott orosz korongra Benk csapott le és Brizgalov lábai között a hálóba lőtt, több mint 45 év (!) elteltével volt eredményes magyar játékos az oroszok (illetve szovjetek) ellen.

Valószínűleg még a gólt ünnepelték a magyar játékosok, néhány másodperc múlva ugyanis Radulov állította vissza a háromgólos különbséget, Hetényinek esélye sem volt, mivel ketten vitték rá a pakkot.

A folytatásban igazi örömhokit láthatott a sierre-i közönség, mindkét oldalon akadtak helyzetek, Hetényi és Brizgalov is bemutatott több bravúrt. Következett egy újabb orosz kettős emberelőny, ezt pedig már kihasználta a világbajnok: egy lecsorgó korongot Kurjanov kotort a kapuba. A hajrában aztán már nem született újabb gól.

A magyar csapat helyt állt az aktuális világbajnok ellen, így bizakodva várhatja a torna pénteki rajtját, amelyen a szlovákokkal találkozik.

Pat Cortina szövetségi kapitány: "Nagyszerűen szolgálta a mérkőzés a vb-felkészülést, még akkor is, ha a játékvezetők kicsit furcsa felfogásban vezettek. Zéró tolerancia volt a magyarok ellen, az oroszoknak pedig minden szabad volt. Mindenki játszhatott és dicséret illet mindenkit. Amikor belőttük egyetlen gólunkat, az azt követő percekben lehetett látni, mennyivel jobb a címvédő. Nekünk is akadtak helyzeteink, jó volt az emberhátrányos helyzetek kivédekezése és a támadásokat is amennyire lehetett lövésekkel fejeztük be."

Benk András a magyar válogatott gólszerzője: "Pályafutásom legnagyszerűbb élménye, hogy gólt lőhettem az orosz csapatnak, egy NHL-es sztárkapusnak. Abban a cserében jól támadtunk le, eladták a korongot, és kihasználtam, hogy Brizgalov bizonytalankodott. Beleszúrtam a korongba, ami a kapus lába között bement."

A magyar és a szovjet-orosz csapat ezelőtt egyszer, az 1964-es innsbrucki olimpián találkozott egymással, akkor 19-1 volt az eredmény, oda.