Vágólapra másolva!
Története egyik legfontosabb és legizgalmasabb szakmai kihívása vár a magyar jégkorong-válogatottra. A csapat április 24-én Szlovákia ellen megkezdi világbajnoki szereplését - hét évtizednyi szünet után a világelit tagjaként. A szövetség honlapja a modernkori magyar hoki egyik ikonját, a nemzeti együttes csapatkapitányát, Kangyal Balázst faggatta.

- Megszámlálhatatlan felkészülést dolgozott már végig. Mennyiben volt más ez az A-csoportos vb előtti utolsó edzőtábor, mint egyébként egy szokványos összetartás?
- Ami az elvégzendő feladatokat, a szakmát, a munkát illeti, semmiben sem különbözött a korábbiaktól. Mégis egészen más volt, mint bármelyik eddigi közös gyakorlás. Nem mondom, hogy szomorkás lett volna, egyszerűen csak más. Ocskay Gábor ugyanis nagyon-nagyon hiányzott közülünk.

- Okozott-e plusz feszültséget, kellett-e csitítani vagy éppen biztatni azokat a társakat, akik nem érezték biztosnak a helyüket az utazó keretben? Hiszen Münchenben még huszonheten tréningeztek, Svájcba ellenben csak huszonöten juthattak el.
- Ez a téma fel sem merült a bajorországi napok alatt. Az utolsó ebédnél beszéltünk csupán róla, hiszen akkor csak egy hely sorsáról született döntés, a végső keretkialakítás már a hazautazásunk után történt meg. Nagyon jó fejek voltak a srácok, teljesen normálisan viselték, hogy versenyhelyzet van, s hogy két játékostól el kell búcsúznia a szakvezetőségnek.

- Árulja el: vannak olyan babonák, apróbb szertartások, amelyek az ön számára elszakíthatatlanul hozzátartoznak egy-egy mérkőzéshez?
- Hajjaj, számtalan babonám van! Ezeket azonban éppúgy féltve őrzöm, mint bármely más sportolótársam. Na jó, annyit elárulok, hogy nem hordok magammal plüssállatkát, viszont mindig a bal lábamon fűzöm be először a korcsolyát. De a többiről tényleg hadd ne beszéljek...

- Fejben vélhetően már lejátszotta magában a világbajnokságot. Függ-e az eredménytől, hogy jó szájízzel tér haza, vagy ahogy már említette, úgy éli-e meg majd a torna minden egyes napját, hogy egy csoda részese lehet?
- Kőkemény ellenfeleink lesznek, így aligha élvezem majd felhőtlenül a vb minden pillanatát. Ugyanakkor igaz: más lesz ez a torna, mint bármely eddigi világverseny. Sportemberek vagyunk valamennyien, természetes tehát, hogy a maximumot, vagy annál is többet adunk ki magunkból a jégen. Nem tudni azonban, hogy mindez mire lesz elég, ki tudjuk-e harcolni a bennmaradást. Viszont olyan hokinagyhatalom szurkolóinak mutathatjuk meg, hogy van egy kis ország Európa közepén, s annak van egy csapata, mint például Kanada. Ahol talán nem is mindenki tudja hirtelen, merre keressen bennünket a térképen. Most viszont megjelenünk a tv jóvoltából az otthonukban, Magyarország feliratú mezünkben. Három fellépésünkön már biztos az ellenfél, három remek válogatottal kerülünk szembe. S reményeink szerint sok magyar gyereknek mutathatunk utat, mutathatjuk meg, hogy érdemes sportolni, érdemes keményen és kitartóan dolgozni, hogy az álmok igenis valóra válhatnak.