Társoldalunk:

Vasas-Eger pólódöntő lesz

2009.05.08. 21:47

A Vasas után az Eger jutott be a Vodafone férfivízilabda ob I rájátszásának döntőjébe, így megismétlődik a tavalyi finálé. A hevesiek péntek este gyűjtötték be a még szükséges győzelmet a Honvéd ellen, hat góllal diadalmaskodva a kispestiek otthonában.

rájátszás, elődöntő, 3. mérkőzés:
Domino Honvéd - ZF-Eger 4-10 (2-4, 1-3, 1-2, 0-1)
a 10. pontig tartó párviadalban - az egymás elleni alapszakaszos meccsek pontjaival együtt - 12-3-ra nyert, s döntőbe jutott az Eger.

Mintha vasárnapra, az elődöntő negyedik összecsapására kijelölt játéknapra már nem akart volna hivatalos medencés programot magának az Eger, úgy kezdte a péntek esti, Kőér utcai vendégszereplést: bő két perc alatt elhúzott 3-0-ra, ráadásul csupa akciógóllal, amelyből az első kettőt Varga II. Zsolt jegyezte, a harmadikat pedig a háromszoros olimpiai bajnok Biros Péter. Akárcsak az első két rájátszásos meccsen, ezúttal is Szivós Márton tartotta a lelket a hazaiakban, és a lépést az egriekkel, ám társak hiányában csak a közelebb kerülést tudta elősegíteni, a fordítást nem. 

Olyannyira, hogy a második nyolc percben 6-2-re, majd 7-3-ra ellépett a vidék legjobbja címet ebben az idényben is kiérdemlő együttes, amely a harmadik játékrészben még tetemesebbre, öttalálatnyira (4-9) hízlalta a különbséget, s ami külön elismerésre méltó: javarészt akciógólból érte el ezt.

A zárónegyedben a megváltoztathatatlanba belenyugvó hazai és a fölényes vezetése tudatában az igyekezetét visszafogó vendégcsapat közösen múlatta az időt, jellemző, hogy csupán egyetlen gól esett, az is 22 másodperccel a befejezés előtt: ekkor a Vargához hasonlatosan összességében háromszor eredményes Hegedűs Gábor szabaddobásból adta meg a kegyelemdöfést a Honvédnak, kialakítva a 10-4-es végeredményt.

A bajnoki döntő a Vasas és az Eger között május 22-én kezdődik, az első meccset az alapszakaszgyőztes angyalföldiek otthonának számító Komjádi uszodában játsszák.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK