Vágólapra másolva!
A szombati, 19 pontos vereségét követően vasárnap is kikapott, de már csak nyolc ponttal a magyar nőikosárlabda-válogatott az orosz csapattól a júniusi Európa-bajnokságra készülő együttesek mérkőzésén, Moszkvában.

Eredmény:
Oroszország - Magyarország 66-58 (19-10, 14-18, 20-15, 13-15)
a legjobb magyar dobók: Honti 12, Horti 11, Fegyverneky 10

A jövő hónapban rendezendő lettországi Eb-n címvédőként induló oroszok szombaton 61-42-re nyertek.

A magyar együttes további felkészülési találkozókat követően június 7-én játssza első mérkőzését az Európa-bajnokságon.

Berényi János, a magyar kosárszövetség helyszínen tartózkodó elnöke elégedetten nyilatkozott az MTI-nek az oroszországi túráról:

"Az első meccsen az első félidő még a miénk volt, vasárnap pedig kifejezetten nagy küzdelemre kényszerítettük Európa legjobb csapatát. Remekül halad az Eb-felkészülésünk, egységes és szerethető válogatott állt össze, ráadásul itt Moszkvában még a helyi magyarok is buzdították őket legalább harmincan. Nagy reményeket fűzök a lettországi szereplésünkhöz."

* * *

Kétéves franciaországi légiósélet után visszatér a MiZo Pécs 2010 kosárlabdacsapatához a válogatott Bujdosó Nóra. A klub honlapja szerint a 24 éves játékos - aki a Bourges-t erősítette 2007 óta - 2+1 évre írt alá a Magyar Kupa idei győzteséhez. "Vártam már, hogy lezáruljon ez a két év, és nagyon örülök, hogy visszatérek Pécsre. Sok élménnyel telve érkezem, sokat tanultam, van mit megmutatnom szurkolóinknak. Most a válogatott eredményes szereplése a fontos, utána sikerül majd talán pihennem, de mindenki elhiheti, várom már a szezonkezdést" - nyilatkozta a 185 centis bedobó.

Bujdosó a Bourges-zsal tavaly bejutott az Euroliga négyes döntőjébe, idén pedig francia bajnok és kupagyőztes lett.