Vágólapra másolva!
Eseménydús napok előtt áll Dávid Kornél, az NBA-alapszakasz-győztes Cleveland Cavaliers európai játékosmegfigyelője. Dávid az észak-amerikai kosárlabda-bajnokság Nyári Ligájában figyeli meg a csapat által draftolt játékosokat, arra kíváncsi, hogy élesebb meccseken is képesek-e jó teljesítményre. Az egyetlen magyar NBA-játékos szerint mindig van esély arra, hogy magyar kosaras szerződjön a legmagasabb amerikai osztályba, ám úgy véli, ehhez válogatott- és klubszinten is komolyan vehető eredményekre van szükség. Szerinte megfelelő eszközök biztosításával az utánpótlás helyzetét is javítani kellene, az edzősködés nem érdekli.

- Mivel foglalkozik mostanában? Mik a tervei a közeljövőre?
- Holnap utazom Amerikába, ahol lassan már rendszeres résztvevője leszek az NBA Summer League-nek. Korábban játékosként, most pedig nézőként, ahol az általam is megfigyelt, idén a Cleveland által ledraftolt játékosokra vagyok kíváncsi.

- Mennyire foglalták le a játékosmegfigyelői teendők az év során?
- Az időm nagy részét ez töltötte ki. Jártam Európát, és azokról a játékosokról gyűjtöttem információt, akik szóba jöhettek a Clevelandnél az idei drafton. Ebben az évben a végül három leigazolt játékos közül ketten is Európában játszottak korábban, az egyikük Christian Eyenga, ő egy kongói srác, aki eddig a DKV Joventut Badalona fiókcsapatánál, a spanyol harmadosztályban játszott, meglepetés volt, hogy őt választották a draft első körében. A másik szerződtetett kosaras Emir Preldzic, akit tavaly még az Euroliga-résztvevő Fenerbahcéban láthattak a magyar nézők. A Summer League-ben rájuk is kíváncsi vagyok, hogy mire képesek komolyabb ellenfelekkel szemben.

- Mit gondol a magyar kosárlabda-utánpótlás helyzetéről?
- Idén már jobban beleláthattam az eseményekbe, mivel több időm volt, látogattam utánpótlástornákat is. Pozitívak voltak a benyomásaim, úgy látom, hogy vannak tehetségek, jó képességű játékosok Magyarországon, viszont javítani kellene az utánpótlásedzők lehetőségein. Itt nem elsősorban az anyagiakra gondolok, hanem a rendelkezésükre álló eszközöket kellene bővíteni. Megfelelő felszerelésekre lenne szükség, lehetőséget kellene biztosítani az edzőknek a továbbképzésre, akár DVD-k vagy az aktuális szakirodalom beszerzésével.

- A székesfehérvári Dávid Kornél Kosársulinak a napokban is zajlik a nyári tábora. Mennyire népszerű a gyerekek körében?
- Körülbelül kétszáz gyerek jár hozzánk három korcsoportban, közülük nem mindenki jön el a táborba, de én úgy vélem, népszerű a tábor.

- Az idei szezontól kezdve a magyar bajnokságban 4 helyett 3 légiós lehet egyszerre a pályán. Gondolja, hogy ez jó döntés volt?
- Nem teljesen, mert én ezt még korainak érzem. Előbb az utánpótlást kellene olyan szintre emelni, hogy megfelelő számú fiatal játékos várjon arra, hogy lehetőséget kapjon a legmagasabb osztályban. Külföldön, ahol ezek a lehetőségek adottak, ez helyes döntés, de itt Magyarországon még várni kellett volna vele. Viszont a szövetségnek lépnie kellett valamit.

- Van esélye egy magyar játékosnak bekerülnie az NBA-be?
- Esély mindig van, de elsősorban eredményekre lenne szükség válogatott- és klubszinten egyaránt, mert ezekre figyelnek fel külföldön. Mint már mondtam, vannak tehetséges játékosok, de nekik is szükségük van nemzetközi rutinra, arra, hogy élesebb meccseket játszanak, mint itthon. Így, hogy nincsenek előtérben az utánpótlás-válogatottak Európában, nehéz bármelyik játékosnak megmutatnia a tehetségét.

- Hanga Ádámnak mennyit segíthetett a nemzetközi megítélésében az, hogy részt vehetett a trevisói Reebok Eurocamp 2009-on?
- Ádám jelenleg az egyik legtehetségesebb magyar játékos, neki nagyon sokat segített ez a tábor, jó erőfelmérő volt, pont abban a korban van, amikor szüksége van arra, hogy megmérettesse magát ilyen ellenfelekkel. Biztos vagyok benne, hogy nagyon sokat tanult és profitált a tapasztalatokból, amelyeket a táborban szerzett, és ezeket már a következő szezonban is kamatoztatni fogja az NB I-ben.

- Min múlik egy magyar játékos külföldre szerződése?
- Nagyon sok minden közrejátszik ilyenkor, a már említett nemzetközi presztízs fontos tényező, hogy minél több rangos nemzetközi mérkőzésen megmutassa magát, ezért lenne fontos az utánpótlás-válogatottak eredményes szereplése. Természetesen szükséges egy jó játékosügynök is, de azt tudomásul kell venni, hogy a legprofibb menedzser sem tud összehozni egy szerződést, ha a játékos hozzáállása nem megfelelő. A legfontosabb mindig az, hogy amikor adott a lehetőség egy fiatal számára, akkor le tudjon tenni valamit az asztalra. Nem érhet el sikereket megfelelő szorgalom és munkamorál nélkül, ezeket semmilyen egyéb tényező nem tudja pótolni.

- Segíti a magyar kosárlabda megítélését külföldön, hogy az Albacomp győzött a Közép-európai Kosárlabda Ligában?
- Természetesen, de ezt a sikert a helyén kell kezelni, mert azok a csapatok, amelyek ellen az Albacomp itt játszott, nem nevezhetők Európa elitjének. Az országok, amelyeket képviselnek, Ausztria, Csehország, Románia és Szlovákia Európában a középszintet sem ütik meg.

Fotó: Fábián Évi [origo]

- Foglalkoztatja az edzői karrier?
- Nem, egyáltalán nem, de léteznek olyan egyéb feladatok, amelyekkel nem szakadok el teljesen a kosárlabdától, és most ezek teljesen kitöltik az időmet.

- Még utánpótlás szinten sem akar edző lenni?
- Nem, mert most bőven elég az, amivel foglalkozom, és nem férne bele az időmbe más feladat.

- Ki az NBA jelenlegi legjobb játékosa?
- A legjobb? Ez nem könnyű kérdés. Inkább mondok hármat, jó? LeBron James, Kobe Bryant és Dwyane Wade. Most talán ők emelkednek ki leginkább a mezőnyből.

- Mit vár a jövő évi világbajnokságtól? Melyik válogatott játéka nyerte el az elmúlt időszakban a tetszését?
- Addig még lesz egy Eb is Lengyelországban, remélem, hogy a spanyol válogatott fogja megnyerni, de nagyon erős az orosz kosárlabda is. A 2010-es világbajnokságon bármi lehet. Az amerikaiaknál Mike Krzyzewski a napokban jelentette be, hogy Londonig marad a szövetségi kapitányi poszton, és bár nem lehet tudni, kik alkotják majd a keretet, ha olyan motiváltan és olyan jól játszanak, mint a pekingi olimpián, akkor nagy esélyesek lesznek. Ugyanakkor nem szabad megfeledkezni a spanyol, az argentin vagy a már említett orosz válogatottról sem.

- Nem olyan régen vonult vissza az aktív játéktól, mennyire hiányzik a kosárlabda?
- Néha hiányzik, főleg amikor látok egy-egy éles meccset, eszembe jut, milyen jó lenne ezt a pályán belül megélni. Az, hogy sok mérkőzésen megfordulok, egyben azt is jelenti, hogy közel maradtam a játékhoz, ezért az elszakadás nem történik annyira hirtelen. Szerencsére az egyéb teendőim annyira lekötnek, hogy nincs időm emiatt aggódni.

Tucsni László