Vágólapra másolva!
Győzelemmel mutatkozott be a római vizes vb női vízilabdatornájának vasárnapi nyitányán a magyar válogatott: Petrovics Mátyás együttese 10-7-re verte a kínaiak nemzeti csapatát az A csoportban. A magyarok következő meccsüket kedden 21 órakor játsszák a házigazdák ellen.

eredmény:
női vízilabda, 1. forduló, A csoport:
Magyarország - Kína 10-7 (2-2, 5-2, 3-1, 0-2)
a magyar góldobók:
Drávucz 3, Szűcs 2, Pelle, Valkay, Takács, Tomaskovics, Kisteleki 1-1

A tavalyi olimpián házigazdaként 5. kínaiak ellen kezdte meg szereplését a római világbajnokságon a Pekingben negyedik magyar válogatott, amely azóta hat helyen változott az új szakvezető színre lépésével.

Az első csoportmeccsen az ázsiaiak jutottak előnyhöz, a második kínai "fórt" viszont kivédekezte a magyar gárda, majd Pelle Anikó kapufás bombájával egyenlő lett az állás (1-1). A folytatásban Valkay Ágnes pattintott remekül, de volt válasza a riválisnak (2-2).

A második negyedben aztán nekilódult a magyar csapat, szebbnél szebb találatokat szerezve: előbb Szűcs Gabriella vette be kétszer is egymás után a kínai kaput (3-2, 4-3), és bár ekkor még rendre egyenlítettek a kínaiak, a parádézó Drávucz Ritával szemben már nem volt ellenszerük: a rutinos játékos kétszer egymás után emberelőnyből, végül pedig megúszás után volt eredményes, és mesterhármasának köszönhetően 7-4-es magyar vezetésnél vonulhattak nagyszünetre a csapatok.

Forrás: AFP

A háromgólos Drávucz Rita sokadszor volt nyerőembere a válogatottnak

A folytatásban is jól játszott a Petrovics-alakulat, amelyből ekkor a centerek rázták meg magukat, Takács Orsolya (8-4), majd Tomaskovics Eszter (9-5) tette a dolgát kiválóan, a sorozatot pedig méltóképpen zárta le Kisteleki Dóra, aki egyedül törve a kapura, pöccintéssel juttatta a hálóba a labdát (10-5).

A befejező nyolc percben - emberfóros lehetőségeivel élve - két góllal közelebb zárkózott az ellenfél (10-7), s a magyaroknál némi zavar is mutatkozott, amit több rossz passz, pontatlanságok sora jelzett. A hajrá azonban már nem okozott főfájást: ha gólt nem is lőttek, a védekezést kiválóan megoldották Pelléék, aminek végül is biztos győzelem lett az eredménye.

Petrovics Mátyás szövetségi kapitány: "Nagyon kemény meccs volt, ilyenre is számítottunk. Azt hiszem, az volt a döntő, hogy az első két negyed rengeteg emberhátrányában úgy védekeztek a lányok, ahogy kitaláltuk, nem is annyira szakmailag, hanem inkább lelkileg. Felpörgette őket a sok hátrányos helyzet, nagyon jól védekeztünk. Emellett sikerült az első emberelőnyeinket jó arányban értékesíteni, s amikor először el lehetett lépni, ezt megtettük, először két góllal, aztán többel is. Különösen a második és a harmadik negyedben volt pazar a védekezés, és igazi csapatként mentünk előre."

Második csoportmérkőzését kedd este (21 ó) a házigazda olaszokkal játssza a magyar válogatott.

További eredmények, A csoport:
Olaszország - Üzbegisztán 20-3 (2-1, 6-0, 8-0, 4-2)

B csoport:
Oroszország - Görögország 14-9 (3-1, 4-1, 4-5, 3-2)
Egyesült Államok - Kazahsztán 19-6 (3-4, 6-1, 6-0, 4-1)

C csoport:
Új-Zéland - Dél-afrikai Köztársaság 12-5 (1-2, 5-0, 3-0, 3-3)
Kanada - Ausztrália 6-6 (0-0, 2-4, 3-1, 1-1)

D csoport:
Spanyolország - Németország 17-12 (4-3, 1-3, 6-3, 6-3)
Hollandia - Brazília 11-7 (3-3, 3-1, 5-2, 0-1)