Vágólapra másolva!
Amatőrként folytatja pályafutását a Ferencváros nőikézilabda-csapatában Zácsik Szandra, ám a közelmúltban magyar állampolgárságot kapott 19 éves átlövő ügye még nem biztos, hogy lezárult. Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) szerint Zácsik a Ljubljana játékosa, ám a Fradi úgy véli, amatőr státuszba kerülve maradhatna a klubnál. Ha ez beválna, ügyével precedenst teremthetne az átigazolási piacon.

Tavasszal nagy port kavart Zácsik Szandra bejelentése, miszerint elkötelezte magát ugyan a szlovén Krim Ljubljanához, ám mégis maradna a magyar együttesnél.

"Amikor a csapatnál komoly pénzügyi gondok voltak, akkor felmerült több kulcsjátékosunk távozása" - mondta áprilisban az [origo] megkeresésére Maglódi Lajos, a Ferencváros ügyvezetője. "Szanit még másfél éves szerződés kötötte a Fradihoz, amikor a Ljubljana megkereste, s aláírattak vele egy szerződést. Eredetileg fél évre szerették volna kivásárolni, de kiderült, a papírokban ennél többről volt szó."

Miután Zácsik jelezte, Magyarországon szeretne maradni, a Ferencváros vezetői a tárgyalóasztalhoz ültek a Krim elöljáróival, hogy tekintsenek el a szerződéstől. A szlovén klub erre nem volt hajlandó, az ügy az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) elé került. Az EHF július 17-én első fokon kettős szerződéskötés miatt hat hónapra eltiltotta Zácsikot, emellett 3750 euróra megbüntette a Ferencvárost is.

Zácsik, illetve a magyar szövetség fellebbezett, másodfokon pedig a fellebbviteli bizottság törölte az elmarasztaló határozatot, s egyértelművé tette, a játékosnak a Ljubljanával van élő szerződése.

Sinka: Ez a Ferencváros és Szandra ügye

"Nincs semmilyen ügy, az EHF másodfokon megsemmisítette az elsőfokú ítéletet. Zácsik szerződést kötött a Krimmel, majd bejelentette, mégsem szeretne odaszerződni. Azaz profi szerződést nem köthet senki mással, ellenben azt semmi sem tiltja, hogy amatőrként pályára lépjen" - mondta az [origo] érdeklődésére Sinka László, a Magyar Kézilabda Szövetség elnöke.

Arra a kérdésre, mi történik, ha a Krim Ljubljana az aláírt szerződésre való hivatkozással kikéri a magyar szövetségtől Zácsik játékengedélyét, Sinka azt válaszolta, az "MKSZ nem lesz jogosult azt kiadni".

"Ez mostantól a Ferencváros és Szandra ügye, az MKSZ-nek nem az a funkciója, hogy egy játékos hazai vagy külföldi csapattal való szerződéses viszonyát vizsgálja. A jelenlegi szabályok értelmében az amatőr státuszú játékostól nem lehet megtagadni a játékengedélyt, kivéve, ha fegyelmi ügyet folytatnak ellene."

Sinka elmondta, a történtek nem a ciki kategóriába tartoznak. "Inkább az a ciki, hogy egy 18 év alatti játékost simlis módszerrel rávettek arra, hogy aláírjon egy ilyen szerződést, mint jelen esetben a Ljubljanával." Az elnök szerint ez már inkább a finom bűnelkövetés kategóriája.

Maglódi egyeztetne, Zácsik bizakodik

Maglódi Lajos ügyvezető hangsúlyozta: úgy érzi, senki sem tudja meggátolni Zácsikot abban, hogy amatőrként FTC-játékos maradjon. "Szandra szeptember elsejétől, napi négy órában fog dolgozni, és közben jár edzésekre, mérkőzésekre. Az EHF egyelőre nem tud dönteni, mert ilyen jellegű eset nem fordult elő a sportágban. A héten ismét egyeztetünk a Ljubljanával, és remélem, sikerül megállapodni."

Hozzátette: amikor Zácsik aláírt a szlovén bajnokhoz, akkor az FTC helyzete sem volt stabil, és olyan összegű szerződést tettek elé, amely sokak fejében zavart kelt.

Forrás: junioreb2009.com

A játékos annyit tett hozzá: ő már minden fórumon jelezte, a Fradiban kívánja folytatni pályafutását, jól érzi itt magát. "Ha nem marad más választásom, akkor megyek ki Ljubljanába játszani. A szlovénoknak is elmondtam: nem akarok náluk játszani, őket kár nem érte, mert nekem semmit sem fizettek. Bízom benne, hogy a két klub mielőtt megállapodik. Ráadásul úgy érzem, az FTC-ben jobban tudnék fejlődni, mert a csapat több éles mérkőzést vív, mint a Ljubljana" - mondta Zácsik.

Az ügyben megkerestük az Európai Kézilabda Szövetséget is, ahol azt mondták, a másodfokú ítélettel lezártnak tekintik az ügyet.

Az átigazolási szabályok értelmében a kikérőt követő 30 napon belül kell a játékos szerződését kiadni, azaz még legalább két hét áll az MKSZ rendelkezésére, hogy reagáljon a szlovénok kérésére. Amennyiben nem születik megállapodás a két klub között, illetve 30 nap után a Ljubljana nem kapja meg Zácsik játékengedélyét, utána kerülhet az ügy ismét az EHF elé.

Egyelőre nincs pecsét a játékengedélyen

De vajon milyen szabály vonatkozik arra a játékosra, aki aláírt szerződése ellenére nem szeretne klubjában játszani, s amatőrként folytatná pályafutását? Dr. Kersch Ferenc, az MKSZ jogi bizottságának vezetője a kezi.hu megkeresésére elmondta, hogy az ügy kifutása megjósolhatatlan: "Kérdéses, hogy ha az EHF elé kerül az ügy, milyen döntés születik, van-e erre precedens, és ha igen, milyen ítéletet hoznak. A Ljubljana polgári peres útra is terelheti az ügyet, ez esetben kártérítést is követelhet, de kizárólag a játékostól, a Ferencvárostól nem. Az biztos, hogy Szandra amatőrként is szerepelhet a magyar válogatottban, hiszen semmilyen szabályzat nem mondja ki, hogy a nemzeti csapatokban kizárólag szerződtetett profi játékosok játszhatnak."

Egy dolog biztos: hétfőn még nem került pecsét Zácsik Szandra játékengedélyére. Információnk szerint a ferencvárosi vezetők naponta mennek be a szövetségbe, ott mindig elutasító választ kapnak. Azaz a jelenlegi helyzet szerint Zácsik nem léphet pályára a szerdai, Dunaújváros elleni bajnoki rajton.

A Krim csütörtökön tart sajtótájékoztatót

Hogy mi az egész ügyről a véleménye a szlovén félnek, arról Peter Zalokart, a Delo című napilap szakíróját kérdeztük. "A Krim Ljubljana vezetői nagyon csalódottak, hiszen számítottak a játékosra. Remélték, hogy szeretne egy ambiciózus klubban játszani. Ráadásul nem véletlenül szemelték ki, balátlövőben ugyanis se Franic, se Damnjanovic, se Sousa nem olyan magas játékos, mint ő. Szandra azonban nem jelent meg a múlt szerdai első edzésen, csupán mailben jelezte Deja Ivanovic klubigazgatónak, nem akar a Krimben szerepelni, inkább amatőrként folytatja a Ferencvárosban."

"Úgy gondoljuk, sok ember játékszerként használta a fiatal Zácsikot, aki túl naivan hallgatott is rájuk. De a Krim nem szeretne ezzel a továbbiakban foglalkozni, Deja Ivanovic azt mondta, inkább elfeledik a Zácsik-ügyet."

A szlovén bajnok csütörtökön tart sajtótájékoztatót, ahol azt ígérték, beszámolnak a fejleményekről.