Vágólapra másolva!
A Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének (MKOSZ) elnöksége nem hosszabbította meg a női válogatott szövetségi kapitányának, Rátgéber Lászlónak a szerződését, és Székely Norbertet kérte fel a poszt betöltésére.

Az MKOSZ honlapjának csütörtöki tájékoztatása szerint Berényi János elnök kifejtette: a szakmai bizottság meghallgatta a korábbi pécsi edző beszámolóját, ám abban szakmai hibákat talált. A jelenleg az Euroliga-győztes Szpartak Moszkvát irányító tréner utódja a magyar bajnok MKB-Euroleasing Sopron vezetőedzője, Székely Norbert lehet.

"Ami a legfontosabb és az elsődleges tény, hogy Rátgéber Lászlónak lejárt a szerződése" - nyilatkozta Berényi János. "Elkészítette a beszámolóját, amelyet szerda délután a szakmai bizottság meghallgatott, és értékelte is azt. Hiba volt például a túlerőltetett felkészülés, hiszen tizenhárom előmérkőzést játszottak a lányok. Néhány játékos csapatba építése sem sikerült. Itt Ujhelyi Petráról, Németh Bernadettről és Honti Katáról van szó elsősorban. No, és a legfontosabb, hogy a minimum elvárást sem sikerült teljesíteni az Eb-n, hiszen a tizenkettőbe sem sikerült bekerülni."

Az elnök szerint az is Rátgéber ellen szólt, hogy külföldre szólítja a munkája, így a hazai bajnokságra valamelyest kevesebb rálátása van. "Székely Norbertnek egy hónapon belül el kell készítenie a szakmai koncepcióját, amelyről a szakmai bizottság dönt majd. Olimpiai ciklusban gondolkodunk, 2012-ig szeretnénk megbízni a válogatott irányításával. Beszéltem is vele, és elmondta, nagy megtiszteltetés számára ez a felkérés. Úgy gondolom, hogy már letett valamit az asztalra, a Sopronnal Final Fourba jutott és magyar bajnoki címig vezette csapatát" - tette hozzá a szövetség első embere.

Rátgéber László meglepődött a határozaton: "Tegnap Bodrogváry Iván, Horváth Frigyes, Kiss Lenke, Tóth Tamás, Farkas Balázs és Berényi János elnök úgy döntött, hogy levált, és Székely Norbertre bízza a folytatást" - nyilatkozta csütörtökön az MTI-nek. "A sajtóból értesültem a hírről, de hát nincsenek rokonaim vagy barátaim az elnökségben, nem kötelességük tájékoztatni. Azt hozzá kell tenni, hogy este Berényi János felhívott, és megköszönte az eddigieket. Korábban, amíg kapitány voltam, kijutottunk az Eb-kre, aztán nélkülem két Eb-t is a tévén néztünk, majd amikor visszatértem, megint Eb-n szerepeltünk. Úgy érzem, félbeszakadt a munkám, sajnálom, hogy így esett. Továbbra is támogatni fogom a magyar kosárlabdasportot, egy akadémiát szeretnék létrehozni a fiataloknak, remélhetőleg Pécsett. Ha pedig esetleg a későbbiekben problémák adódnának az Eb-részvétellel, rám bármikor számíthatnak."