Vágólapra másolva!
Megoldódott a válogatott kézilabdázó, Gál Gyula ügye. Az MKB Veszprém világklasszis beállósa áprilisban szenvedett keresztszalag-szakadást, majd nyáron nem került már be a Mocsai Lajos irányította csapat bő keretébe. Gál mostantól kölcsönben Tatabányán folytatja pályafutását.

Ugyan még hároméves szerződés köti az MKB Veszprém férfikézilabda-csapatához, a nyáron kikerült a 16-os keretből Gál Gyula. A válogatott beállós helyén ugyanis Uros Vilovski, illetve a nyáron igazolt horvát Renato Sulic szerepel, Gál pedig nem fér bele Mocsai Lajos elképzeléseibe.

A klasszist a mellőzés hónapjai során több klubbal is kapcsolatba hozták pletykaszinten, felmerült megoldásként a Pick Szeged, a horvát Zagreb, a szlovén Koper és a német Hamburg is. Gál azonban országon belül marad, információnk szerint szezon végéig Tatabányán játszik.

A játékos tagja a Pannon-kupára készülő válogatott keretének, Csoknyai István szövetségi kapitány korábban elmondta, nagy szüksége lenne egykori csapattársára, de ahhoz, hogy formába lendüljön a januári, ausztriai Európa-bajnokságra, állandó játéklehetőséget kellene kapnia egy klubban.

A hírt Hajnal Csaba jelentette be hivatalosan a klub honlapján: "Örülök, hogy a játékos ügye megoldódott. Gál Gyula 2010. június 30-ig kölcsönben Tatabányán játszik. A válogatott szempontjából is fontos, hogy van csapata, biztos vagyok benne, hogy sokat erősödnek vele."

A kölcsönadás tényét a Tatabánya Carbonex KC részéről Marosi László klubelnök is megerősítette: "Gál Gyula a szezon végéig játszik kölcsönben nálunk. Meggyőződésünk, hogy erősödünk vele, hiszen kiemelkedő képességű játékos. Természetesen nem azt várjuk tőle, hogy egyedül nyerje meg a mérkőzéseinket, hanem azt, hogy támadásban és védekezésben is erősítse csapatunkat."

"Nagyon örülök, hogy részben sikerült megoldani azt, hogy játéklehetőséghez juthassak. A tavasszal elszenvedett súlyos sérülésem után nagyon sokat dolgoztam azért, hogy újra formába lendülhessek, valamint visszakerülhessek a csapat keretébe. Ez nem sikerült, de közben a világválogatottba történő meghívásom tartotta bennem a hitet és a reményt, hogy újra sikeres lehetek. Örültem a Tatabánya megkeresésének, hiszen egy olyan csapatba kerülök, amely az utóbbi időben jelentősen megerősödött. Szeretném a teljesítményemmel - akár erőn felüli is segíteni csapatomat abban, hogy minél előkelőbb helyen végezzen a bajnokságban, ezáltal megfelelve a velem szemben támasztott elvárásoknak" - mondta Gál Gyula.