Vágólapra másolva!

Csoportgyőztesként jutott tovább a Honvéd és az Eger az Euroligában

Két győzelem után harmadik fellépésén döntetlent játszott a Honvéd a férfi vízilabda Euroliga 2. selejtezőkörében, Athénban az orosz Szpartak  Volgográddal, így csoportelsőként jutott a kontinentális élsorozat 16 csapatos főtáblájára. Csoportgyőztes lett az Eger is, a LEN-kupában továbbment az FTC és a Szeged.

Euroliga, 2. selejtezőkör, H csoport, 3. játéknap:
Domino Honvéd - Szpartak Volgográd (orosz) 7-7 (0-2, 2-3, 3-0, 2-2)

Novák Ferenc szakosztály-igazgató helyszíni beszámolója szerint nagy küzdelem folyt a vízben, s az első két negyedben az oroszok három góllal elhúztak. A fordulást követően viszont az ob I legutóbbi bronzérmese felzárkózott, egyenlített, és megőrizte athéni veretlenségét. Vad Lajos legénységéből hatan osztoztak a találatokon, az egyetlen duplázó Szivós Márton volt.

A Honvéd pénteken 6-5-re verte a vendéglátó görög Vuliagmenit, szombaton pedig 8-6-ra a szerb Vojvodinát. Az Euroliga főtáblájának sorsolását - amikor is négy négyes csoportba osztják a csapatokat, köztük a szériába csak ekkor bekapcsolódó, eddig kiemelt Vasast, továbbá az egri EL-csoportselejtező vasárnapi eredményeitől függetlenül a továbbjutást már kiharcolt hevesi együttest is - november végén tartják.

A csoport végeredménye:
1. Domino Honvéd 7 pont
2. Vojvodina 6
3. Szpartak Volgograd 2
4. Vuliagmeni 1

Csoportelsőként zárt az Eger

Ha csak egy góllal is, de a görög Panioniosz gárdáját is legyőzte a ZF-Eger férfi vízilabdacsapata az Euroliga hazai rendezésű selejtezőjében, így százszázalékos teljesítménnyel, csoportelsőként jutott az Euroliga 16 csapatos főtáblájára.

Euroliga, 2. selejtezőkör, E csoport (Eger), 3. játéknap:
ZF-Eger - Panioniosz (görög) 9-8 (2-3, 2-1, 2-3, 3-1)
a magyar gólok szerzői: Biros, Varga II. Zs. 3-3, Bárány, Feltham, Binder 1-1

A csoport utolsó mérkőzésén színvonalas, fordulatos találkozón a háromgólos Biros Péter és Varga Zsolt vezényletével diadalmaskodott a magyar együttes azzal az athéni együttessel szemben, amely az egriekhez hasonlatosan a csoportgyőzelemért szállt vízbe a hevesi alakulat otthonában, vasárnap ebédidőben.

A görögök kezdtek jobban, megléptek 3-1-re. A remekül védő Valics Bence két ötméterest is hárított, és a második negyed közepén Biros Péter duplájával sikerült fordítani. Keményen védekeztek a görögök, kiélezett összecsapást láthatott a Bitskey-uszoda közönsége. Fordulás után a Panioniosz szerzett előnyt és 7-6-os vezetéssel zárta a harmadik játékrészt. Az egri edzőpárost sárga, illetve piros lappal "jutalmazták" a játékvezetők, Tóth Kálmánnak - Gerendás György vezetőedző segítőjének - el kellett hagynia a kispadot. Utolsó erőtartalékait mozgósította ekkor a hazai gárda. Biros ötméteresből egyenlített, majd Varga II. Zsolt hatalmas bombáival visszavette a vezetést a ZF-Eger, s végül 9-8-ra nyert.

Az egri négyes vasárnapi másik találkozóján:
VK Sibenik (horvát) - Brescia (olasz) 12-9 (4-1, 3-3, 1-3, 4-2)

A csoport végeredménye:
1. ZF-Eger 9
2. Panioniosz 4 (28:27)
3. Sibenik 4 (30:34)
4. Brescia 0

Az első két helyezett feljutott az Euroliga főtáblájára, a 3-4. helyezettek a LEN-kupában folytathatják.

Továbbjutott a Fradi

Két győzelem és két vereség után ötödik meccsén diadalmaskodott román riválisa felett, ennek köszönhetően pedig a harmadik helyen továbbjutott franciaországi selejtezőcsoportjából a Ferencváros férfi vízilabdacsapata.

LEN-kupa, 1. selejtezőkör, A csoport (Montpellier):
FTC-Fischer Klíma - Dinamo Bucuresti (román) 9-7 (3-1, 2-1, 2-3, 2-2)

A magyar csapttól származó információ szerint az FTC ezúttal koncentráltan játszott, már az elején előnyre tett szert, s nem engedte ki kezéből a vezetést. Győzelmével a zöld-fehér alakulat bebiztosította továbbjutását a hatcsapatos montpellier-i csoportból, ahonnan az első négy folytathatja szereplését a második számú európai pólós sorozatban.

A csoport végeredménye:
1. Savona (olasz) 15 pont
2. Cattaro (montenegrói) 12
3. FTC 9
4. Montpellier (francia) 6
5. Dinamo Bucuresti (román) 3
6. Odense (dán) 0

A Szeged csoportmásodikként ment tovább

A három sikeres meccset követően a hazai Jadran Splittől elszenvedett szombat esti vereség után vasárnap a moszkvai Dinamo felett aratott győzelemmel javított mérlegén a Szeged férfi vízilabdacsapata a LEN-kupa horvátországi selejtezőcsoportjában, ahonnan a második hely birtokosaként jutott tovább a címvédő magyar alakulat.

LEN-kupa, 1. selejtezőkör, C csoport (Split):
Szeged-Beton VE - Dinamo Moszkva (orosz) 7-5 (0-1, 2-2, 3-1, 2-1)

A csapattól származó információ szerint a csongrádiak ezúttal is remekül védekeztek, viszont a támadójáték - Juhász György szakosztályvezető minősítése szerint - egyenesen katasztrofális volt. A hét gólon hét szegedi osztozott.