Vágólapra másolva!
A sérült Dirk Nowitzki nélkül is nyert - mégpedig hét ponttal - a Dallas Mavericks a Cleveland Cavaliers ellen az észak-amerikai profi kosárlabdaliga (NBA) legutóbbi, vasárnapi játéknapján.

A Nowitzki helyén kezdő Tim Thomas 22, Jason Terry pedig 19 pontig jutott a győztes hazai csapatban. A Cleveland ezt megelőzően sorozatban öt mérkőzést vett sikerrel.

A legjobbjait, Richard Hamiltont, Tayshaun Prince-t és Ben Gordont nélkülöző Detroit Pistonsnak hazai pályán sem volt sok esélye a címvédő Los Angeles Lakers ellen.

A vendégek fokozatosan léptek el riválisuktól, az első negyedet követően 12, a második szakasz után 18, újabb periódus elteltével pedig már 21 pont volt a kaliforniaiak előnye, így az utolsó negyedben az is belefért, hogy csupán 10 pontot szerezzen a csapat.

A 22 győzelemmel és 4 vereséggel ligaelső Lakers - melyben Kobe Bryant 28 pontig jutott - annak ellenére győzött, hogy egy nappal korábban még New Jerseyben szerepelt, és csak vasárnap hajnali 4 órára érkezett meg Detroitba.

A keleti első Boston sem hibázott a játéknapon, az ezúttal Paul Pierce (29 pont) és Ray Allen (20 pont) húzta Celtics a félidőre eldöntötte a Minnesota elleni meccset (66-43), s 21/5-re javította mérlegét.

eredmények:
Dallas Mavericks - Cleveland Cavaliers 102-95
Toronto Raptors - New Orleans Hornets 98-92
Memphis Grizzlies - Denver Nuggets 102-96
Boston Celtics - Minnesota Timberwolves 122-104
Detroit Pistons - Los Angeles Lakers 81-93
Miami Heat - Portland Trail Blazers 95-102
New York Knicks - Charlotte Bobcats 98-94