Társoldalunk:

Eb-selejtező: Lazarov keserítheti meg kéziseink életét

2010.04.12. 12:14

A magyar férfikézilabda-válogatott viszonylag könnyű kvalifikációs csoportba került a 2012-es szerbiai Európa-bajnokságra selejtező sorozat hétfői sorsolásán.

A magyarok ellenfele az egykori veszprémi jobbátlövő, Kiril Lazarov által vezetett macedón, a 2009-es világbajnoki selejtezőn botrányos körülmények között legyőzött bosnyák csapat, valamint az észt, ciprusi, bolgár, brit előselejtező-csoport győztese lesz. A négyesből az első két helyezett jut ki a 2012-es szerbiai Eb-re, amelyet négy helyszínen, Belgrádban, Újvidéken (Novi Sad), Nisben és Versec (Vrsec) városában rendeznek.

"Úgy gondolom, hogy az egyik legkedvezőbb csoportba kerültünk. Van a mienkénél lényegesen nehezebb négyes. Mese nincs, tovább kell jutnunk. Az előselejtezős csoportból szerintem az észtek lesznek a befutók" - vélte Hajdu János, a magyar szövetség szakmai igazgatója.

A bécsi sorsoláson elhangzott, hogy a kvalifikációt 2010. október 27-e és 2011. június 12. között rendezik meg. A kontinensviadalon már biztos résztvevő a címvédő Franciaország és a házigazda Szerbia. A fennmaradó 14 helyre hét selejtezőcsoportban zajlanak a küzdelmek. Erről az Eb-ről lehet kvótát szerezni a 2012-es londoni olimpiára.

A selejtezőcsoportok:
1. csoport: MAGYARORSZÁG, Macedónia, Bosznia-Hercegovina és az Észtország/Ciprus/Bulgária/Nagy-Britannia előselejtezős csoport győztese

2. csoport: Horvátország, Spanyolország, Litvánia, Románia

3. csoport: Lengyelország, Szlovénia, Portugália, Ukrajna

4. csoport: Svédország, Szlovákia, Montenegró és az Izrael/Belgium/Törökország/Luxemburg előselejtezős csoport győztese

5. csoport: Németország, Izland, Ausztria és a Lettország/Olaszország/Finnország/Grúzia előselejtezős csoport győztese

6. csoport: Norvégia, Csehország, Görögország, Hollandia

7. csoport: Dánia, Oroszország, Svájc, Fehéroroszország

A játéknapok:
1. forduló: 2010. október 27-28. (Magyarország - Bosznia-Hercegovina)
2. forduló: 2010. október 30-31. (előselejtezős továbbjutó - Magyarország
3. forduló: 2011. március 9-10. (Macedónia - Magyarország)
4. forduló: 2011. március 12-13. (Magyarország - Macedónia)
5. forduló: 2011. június 8-9. (Bosznia-Hercegovina - Magyarország)
6. forduló: 2011. június 11-12. (Magyarország - előselejtezős továbbjutó)

KAPCSOLÓDÓ CIKK