Vágólapra másolva!

Csak a Portland nyert idegenben az NBA-rájátszásban

A négy vasárnapi mérkőzés közül csak egyen, a Phoenix-Portland összecsapáson született vendéggyőzelem az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) rájátszásában.

Saját közönsége előtt nyert az Orlando, a Dallas és a címvédő Los Angeles Lakers. Utóbbi együttes elsősorban annak köszönheti sikerét, hogy sikeresen megfékezte az alapszakasz legjobb dobóját, az oklahomai Kevin Durantot, aki "csak" 24 pontig jutott. A korántsem brillírozó Lakersben a vezér Kobe Bryant 21, a spanyol Pau Gasol 19, míg a 13 meccses kényszerpihenő után visszatérő Andrew Bynum 13 ponttal zárt.

Az Oklahomához hasonlóan a Charlotte is fennállása első playoff-meccsét vívta, ugyancsak sikertelenül. A Hiúzok öt ponton tartották ugyan az Orlando sztárját, Dwight Howardot, ám Jameer Nelson 32 pontjára nem volt ellenszerük.

A San Antonio szupertriójából hiába szerzett Tim Duncan 27, Manu Ginobili 26, Tony Parker pedig 18 pontot, a Sarkantyúk kikaptak Dallasban. A texasi "szomszédvár" ásza ezúttal is a 36 pontot szóró Dirk Nowitzki volt.

A Portland úgy nyert Phoenixben, hogy legeredményesebbje, Brandon Roy nem állt rendelkezésre. Helyette Andre Miller 31 ponttal vitte a prímet, míg a pályaelőnyüket elbukó házigazdáknál Steve Nash 25 pontig jutott.

Főcsoport-negyeddöntő, 1. mérkőzések, Keleti főcsoport:
Orlando Magic - Charlotte Bobcats 98-89

Nyugati főcsoport:

Dallas Mavericks - San Antonio Spurs 100-94
Los Angeles Lakers - Oklahoma City Thunder 87-79
Phoenix Suns - Portland Trail Blazers 100-105

A párharcok az egyik csapat negyedik győzelméig tartanak.