Vágólapra másolva!
Ted Sator, a magyar jégkorong-válogatott szövetségi kapitánya szerint a soron következő mérkőzésre kell koncentrálni s nem a szlovének elleni találkozóval kell foglalkozni a ljubljanai divízió I-es világbajnokságon.

"A spekuláció sohasem jó. Óriási hiba lenne, ha már most a szlovének elleni utolsó meccsre figyelnénk, miközben vár még ránk a horvát és a brit csapat is" - fogalmazott Sator azok után, hogy együttese vasárnap meggyőző játékkal 6-0-ra legyőzte a szintén feljutásra pályázó lengyeleket.

"Volt egy rossz és volt egy jó mérkőzésünk, szerencsére eddig két győzelem áll a nevünk mellett. Nem szabad messzire tekinteni, mindig a soron következő meccs a legfontosabb. Persze a horvátok ellen mi számítunk esélyesnek, de ha lebecsüljük őket, akkor olyan nehéz lesz, mint a dél-koreaiakkal szemben" - mondta az amerikai szakvezető.

Sator elárulta: az ő elve, hogy hibátlan meccs után nem cseréli le az első számú kapust, így a horvátok ellen is a vasárnap remeklő, a csapatnak magabiztosságot adó Hetényi Zoltán kezd majd, így a válogatottban abszolút újonc Rajna Miklós bemutatkozására várni kell.

A kapitány a csapata mellett a szurkolókkal is törődik: a csarnokból a csapat szállodájáig mintegy 300 métert kell sétálni, s a magyar drukkerek ezen a rövid szakaszon többször is megállították Satort, autogramot kértek tőle vagy közös fényképet akartak készíteni, ő pedig boldogan tett eleget a felkérésnek.

"Saját bőrömön tapasztalom, hogy a magyaroknak milyen fontos a hoki, a válogatott és a siker. Ígérem, azon leszünk, hogy megfeleljünk a kihívásnak, ám lépésről lépésre kell haladnunk. A kapkodásnak, a türelmetlenségnek nincs helye, így annak se, hogy ne a következő ellenféllel foglalkozzunk" - jegyezte meg Sator.

Az eddigi két ljubljanai mérkőzésen egy góllal és három gólpasszal legeredményesebb magyar játékos, Ladányi Balázs szerint mindenki tudta, hogy a szombati, Dél-Korea elleni teljesítménynél több kell.

"Nem volt az öltözőben ordibálás, leszúrás, a szakvezetők is érezték: mi belül tudjuk, hogy szörnyű volt a nyitónapi produkció. Furcsa módon akkor mindenki tompa volt, de a vasárnapi edzésen és a meccs előtti bemelegítésen már éreztük, jól fogunk játszani a lengyelek ellen. Így is lett. A fontos pillanatokban mi lőttük a gólokat, a kritikus szakaszokat jól kivédekeztük, és ennek ez lett az eredménye. Most megyünk tovább, de messze még a vége, van öt nap a zárásig" - fogalmazott Ladányi.

A lengyelek elleni győzelem történelminek is nevezhető, hiszen a magyar válogatott tétmérkőzésen - olimpián vagy világbajnokságon - pályán most nyert először a rivális ellen. A hangsúly a "pályán" van, ugyanis az 1937-es, londoni vb-n egyszer már diadalmaskodtak a magyarok 5-0-ra, azonban akkor a lengyel válogatott nem állt ki. Előtte négy nappal, 1937. február 21-én még ők győztek 4-0-ra az alapszakaszban, ám később visszaléptek, így a zöld asztalnál állapították meg a végeredményt.

A hétfői szünnapon 15.30-tól 16.45-ig edz a magyar válogatott. Kedden, 16.30-kor a kiesés ellen harcoló és vasárnap a szlovénoktól 10-1-es vereséget szenvedett horvátok lesznek az ellenfelek. Ezen a napon a magyarok mellett szintén százszázalékos brit és a házigazda együttes is összecsap.

Az állás két forduló után:
1. Szlovénia 6 pont (13-3)
2. MAGYARORSZÁG 6 (10-2)
3. Nagy-Britannia 6 (6-2)
4. Koreai Köztársaság 0 (3-6)
5. Lengyelország 0 (2-9)
6. Horvátország 0 (2-14)

Az első helyezett jövőre a világelitben szerepelhet a szlovákiai vb-n, míg az utolsó helyezett kiesik a divízió II-be.

A további program, kedd:
Lengyelország - Koreai Köztársaság 13 ó
MAGYARORSZÁG - Horvátország 16.30 ó
Szlovénia - Nagy-Britannia 20 ó

szerda:
Lengyelország - Horvátország 13 ó
MAGYARORSZÁG - Nagy-Britannia 16.30 ó
Szlovénia - Koreai Köztársaság 20 ó

péntek:
Horvátország - Koreai Köztársaság 13 ó
Lengyelország - Nagy-Britannia 16.30 ó
Szlovénia - MAGYARORSZÁG 20 ó