Vágólapra másolva!
Pénteken tisztújító küldöttgyűlést tart a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége (MKOSZ), amely jogerős bírósági ítélet szerint 2007 márciusa óta jogszerűtlenül működik. A pénteki küldöttgyűlésen azonban akár előremutató lépések is történhetnek.

Az MKOSZ-nek jelenleg nincs elnöke, miután Berényi János távoztával a március 3-án megbízott Ruttner Györgynek a Legfelsőbb Bíróság áprilisi ítélete értelmében megszűnt a vezetőségi tagsága.

A szövetség elnöki posztjára a körmendi klubtulajdonos, Szabó Forrai Zsolt két héttel ezelőtti visszalépése nyomán jelenleg egy jelölt van Szalay Ferenc szolnoki polgármester személyében.

A BB1.hu információja szerint Szalay azt szeretné, hogy teljes legitimációja legyen az új testületnek, ezért azt kérte, hogy a jelenleg regnáló elnökség mondjon le, tagjai mérettessék meg magukat a közelgő tisztújítás alkalmával.

A szakportál szerint Szalay azért kérte a jelenlegi elnökség lemondását, hogy a felálló új testület valamennyi tagjának ugyanannyi időre szóljon a mandátuma, így biztosítva a folyamatos és megfelelő munkát, valamint a teljes legitimációt.

A jelenleg regnáló elnökség tagjai pénteken lemondhatnak mandátumukról, ebben az esetben nyár közepén lehet új elnöke és elnöksége az MKOSZ-nek, hiszen a teljes jelölő procedúrát elölről kell kezdeni.

Ha ez a lépés megvalósulna, akkor még Dávid Kornél is indulna az elnöki posztért. Az egykori NBA-játékos elmondta, semmi olyan folyamatban nem szeretne részt venni, amelynek megkérdőjelezhető a törvényessége.

"Tartok tőle, hogy ha a hattagú vezetőség többsége a helyén marad, akkor ugyanaz következik be, mint három éve, azaz a jogi támadások miatt ellehetetlenül az MKOSZ működése. A megoldás az lehetne, hogy a mostani hat főből valaki lemond, ezzel megszűnik az elnökség, vagy pedig az egyetlen elnökjelölt, Szalay Ferenc visszalép. Mindkét esetben rendkívüli küldöttgyűlést kell összehívni, és ha így alakul, akkor vállalnám a jelölést."

Szalay a Kosarinfo.com-nak nyilatkozva elmondta, az elsődleges feladat úrrá lenni a zűrzavaron, békét teremteni a sportágon belül, valamint, akár egy minőségi terméket, eladni a kosárlabdát.

"Bevallom, számomra példa értékű a kézilabda-szövetség működése, ott mintha sokkal jobban bánnának az értékeikkel. Emellett nagyon fontos az utánpótlás helyzetének rendbe tétele is, ugyanis, becsukhatjuk a kaput, ha nincsenek jó magyar kosarasok. Érdektelenné, belterjessé válik a férfi és a női bajnokság is, ha csak a pénztárca határozza meg, jó vagy rossz egy csapat."