Vágólapra másolva!
Tízezrek vonultak az utcára Prágában és néhány más csehországi nagyvárosban, miután a cseh válogatott vasárnap este megnyerte a németországi jégkorong-világbajnokságot.

A prágai Óvárosi téren, két óriás kivetítőn mintegy 60-70 ezer ember nézte végig a vasárnap esti döntőt, amelyben Csehország drámai küzdelemben, 2-1-re győzött a címvédő orosz csapat ellen. Tömve voltak a csehországi kocsmák, vendéglők is, amelyekben régi szokás a nagy mérkőzések közös megnézése. A sörözők többsége addig maradt nyitva, amíg voltak vendégek. Több tulajdonos úgy nyilatkozott, hogy bevétel szempontjából "a vb-döntő jobb volt mint egy szilveszter".

A mérkőzés után megtelt a prágai Vencel tér is, és az utcákon tülkölő, zászlókat lobogtató boldog, és jórészt ittas, jelszavakat skandáló, vagy csak ordibáló szurkolókat szállító gépkocsisorok voltak láthatóak kora reggelig. A főbb belvárosi utcákat a rendőrség lezárta a gépkocsi forgalom elől, balesetekről vagy nagyobb rendbontásról nem érkezett jelentés.

Több ittas szurkoló megpróbálta megmászni a városközpontban álló Szent Vencel lovas szobrot, amit csak a rendőrség közbelépése akadályozott meg. A városközpontban lévő hatalmas tömegek miatt a prágai metró is meghosszabbította éjjeli üzemelését, rendkívüli éjjeli villamosjáratok is üzemeltek.

Ezrek ünnepeltek Brünnben, Ostravában, Pilsenben és más csehországi nagyvárosban is. A cseh televízióban a mérkőzést több mint 2,5 millióan, nézték, ami az ország lakosságának egynegyede.

Csehország (Csehszlovákia) a jégkorong-világbajnokságok történetében a tizenkettedik aranyérmét nyerte vasárnap.

Magyarország huszadik a világranglistán

A magyar jégkorong-válogatott korábbi pozícióját megőrizve a huszadik helyen áll a nemzetközi szövetség által hétfőn kiadott, legfrissebb sportági világranglistán, amelyet - az eddigi éllovas kanadaiakat megelőzve - az oroszok vezetnek.

Bár utóbbi együttes elbukta a németországi világbajnokság vasárnapi döntőjét a csehekkel szemben, a fináléba jutás már elég volt ahhoz, hogy az élre ugorjon. Az aranyérmes csehek a hatodikról az ötödik pozícióba jöttek fel.

A világranglista (49 országot rangsorolnak):
1. Oroszország 3980 pont
2. Kanada 3970
3. Svédország 3845
4. Finnország 3805
5. Csehország 3785
6. Egyesült Államok 3650
7. Svájc 3540
8. Szlovákia 3405
9. Németország 3360
10. Fehéroroszország 3360
...20. Magyarország 2655.

A magyar női válogatott 34 ország között a huszonhetedik.