Vágólapra másolva!
Az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) vezetője, David Stern 100 ezer dollárra büntette a Cleveland Cavaliers tulajdonosát, annak múlt heti, LeBron Jamest támadó nyilatkozata miatt.

Dan Gilbert azok után írt éles hangvételű nyílt levelet, és nyilatkozott keményen egy interjúban, hogy a csapat sztárja, James élő televíziós adásban jelentette be, hogy a Miami Heatnél folytatja pályafutását.

A tulajdonos arról beszélt, hogy becsapottnak és elárultnak érzi magát, elsősorban azért, mert James az elmúlt időszakban minősíthetetlenül viselkedett vele, nem válaszolt az üzeneteire, nem vette fel a telefonját, s a játékos üzlettársa percekkel a nyilvános bejelentés előtt értesítette csak őket James döntéséről. Gilbert azzal is megvádolta az olimpiai bajnok sztárt, hogy cserbenhagyta csapatát az idei rájátszás második fordulójában, a Boston Celtics elleni főcsoport-elődöntőben, illetve tavaly az Orlando elleni csata hatodik meccsén is.

Az üzletember mindezek mellett megígérte a szurkolóknak, hogy hamarabb szerez bajnoki címet a csapat, mint James a Miamival.

David Stern Gilbert büntetésével kapcsolatban megjegyezte, hogy megérti az indulatait, de megnyilvánulásának bizonyos részei kifejezetten "extrémek" voltak.