Vágólapra másolva!
Orvosai végleg eltiltották a sportolástól, így visszavonult Kocsis Boglárka, az MKB-Euroleasing Sopronnal korábban két-két bajnoki címet és Magyar Kupa győzelmet szerzett, s nyáron a BSE-ből Sopronba visszatért válogatott kosaras.

"Két éve szedek vérhígítót, de mivel a játékban nem zavart, nem tulajdonítottam neki különösebb jelentőséget, a sportorvosi vizsgálaton pedig engedtek játszani" - nyilatkozta a 27 éves irányító. "Nyáron a válogatottnál volt egy átfogó, alapos orvosi ellenőrzés, ott mutatták ki, hogy komoly a baj, s eltiltottak."

A játékos kifejtette: mivel híg a vére, nyílt törés esetén el is vérezhetne, egy ütközés után pedig könnyen belső vérzést kaphatna, amely nem azonnal, csak napokkal az eset után jelentkezik. Ezért a válogatott edzésein ugyan ott volt, de a játékba nem szállt be, mert kerülnie kellett minden olyan szituációt, amelyben ütközhet.

Később újabb vizsgálatra ment, amelyen néhány lelete a korábbihoz képest javuló értéket mutatott, így ideiglenes engedélyt kapott egyetlen mérkőzésre, a törökök elleni miskolci Eb-selejtezőre, amelyet emlékezetes csatában, hosszabbítás után veszített el augusztusban a nemzeti csapat. Ezt követően Sopronba költözött, edzésbe állt, de nemsokára megérkezett a többi lelet eredménye, s ezek alapján az orvosok végérvényesen eltiltották a sportolástól.

"Mindenem volt a kosárlabda, erre tettem fel az életemet. Az orvosok véleményét kénytelen vagyok elfogadni, hiszen ők éppen az egészségem védelmében hozták meg ezt a fájó döntést. Ezzel együtt, ha lenne rá lehetőségem, hogy saját felelősségre kosárlabdázzak, játszanék."

Székely Norbertet - aki a válogatottnál szövetségi kapitányként volt Kocsis edzője, s korábban a soproni klubban is dolgoztak együtt - elmondása szerint valósággal letaglózta a hír:

"Nem nagyon ismerek olyan játékost, aki annyira szerette, amit csinált, s olyan alázattal állt volna a kosárlabdához, mint Kocsis Boglárka" - mondta a szakember. "Sosem volt sztár a saját korosztályában, de kitartó, elszánt munkával beverekedte magát a válogatott keretbe, s a közeljövőben, ha egészséges, továbbra is a nemzeti csapat stabil tagja maradt volna. Mentalitása miatt nemcsak a soproni csapatból és a válogatottból, hanem az egész magyar kosárlabdázásnak hiányozni fog."