Vágólapra másolva!
Hétfő este menesztették posztjáról Ulf Weinstockot, a Sapa Fehérvár AV19 jégkorongcsapatának svéd vezetőedzőjét. Erről a klub hivatalos honlapja számolt be.

"A csapat az első tizenkét mérkőzésen, különösen a hazai összecsapásokon nem a várt teljesítményt nyújtotta, de a döntés nem azt jelenti, hogy a menedzsment egy személyben a vezetőedzőt teszi felelőssé a gyengébb teljesítményért" - indokolta a döntést Ocskay Gábor szakosztály-igazgató.

"Szó sincs arról, hogy az edzőváltással felmentenénk azokat a játékosokat, akik meccsről meccsre rossz teljesítményt nyújtanak. Az első sorunkkal nincs gond, hiszen az még sohasem fordult elő, hogy a mi egyik támadótriónk lenne a bajnokság legeredményesebbje, s jelenleg ez a helyzet" - tette hozzá az MTI-nek adott nyilatkozatában Ocskay.

A klub vezetése megkezdte az új vezetőedző keresését, addig is átmenetileg Énekes Lajos irányítja az alakulatot. Az osztrák élvonalban szereplő fehérvári alakulat legutóbb vasárnap, a Vienna Capitals otthonában szenvedett 7-3-as vereséget.