Vágólapra másolva!
Bár a magyar női kézilabda-válogatott nyolc góllal és kritikán aluli játékkal kikapott Hollandiától, még mindig van esélye arra, hogy négy közé jusson a dán-norvég közös rendezésű Európa-bajnokságon. Ehhez szerdán 18.15-től le kell győznie a szinte hazai pályán szereplő svédeket, és bíznia kell abban, hogy a norvégok ezúttal nem tesznek keresztbe a magyar csapatnak. A keddi mérkőzés egyébként nem osztott, nem szorzott a elődöntő tekintetében: ha győztünk volna a hollandok ellen, a svédeket akkor is verni kellene a négy közé jutásért.

"A svédek elleni mérkőzés eldönti, hogy hol van a magyar válogatott helye Európában" - nyilatkozta a hollandok elleni 27-19-es vereség után Mátéfi Eszter, akinek a csapata a mennyet és a poklot is megjárta már a norvégiai Lillehammerben. A szövetségi kapitánynak főleg amiatt van igaza, hogy az eredmények alakulása folytán estére kiderült: ha nyertünk volna Hollandia ellen, szerdán akkor is győzni kellene Svédország ellen az elődöntőért. Annyi a különbség, hogy akkor vereséggel is a csoportharmadikok lehettünk volna, így viszont nem.

A válogatott edzője szerint az Eb előtt sokan féltették a válogatottat, hogy még a csoportból sem jut majd tovább, ezzel szemben - a szlovénok és a franciák elleni sikernek köszönhetően - még pontokat is vitt magával a középdöntőbe. "Sikerült az első két meccset megnyerni, így természetes, hogy mindenki belelkesedett, és szebb álmokat is elkezdett kergetni" - mondta Mátéfi, hozzátéve, hogy az elődöntőt ki kell érdemelni, és meg kell érni rá, mert "egy olyan csapat, amelyik a négy közé vágyik, ennyire rosszul nem játszhat".

Azt nem említette a kapitány, hogy a magyarok harmadik csoportmeccsére, a norvégok elleni 21 gólos vereségre vagy a hollandok elleni nyolcgólos kudarcra gondol, amikor rossz játékról beszél, a kedden látott játék mindenesetre letaglózta a Sport Tv szakértőjét, Laurencz Lászlót, aki 1995-ben világbajnoki ezüst-, 1996-ban pedig olimpiai bronzérmet nyert a női válogatott kapitányaként. "Amit a hollandok ellen kézilabdázás helyett műveltünk, az kiábrándító volt. Alárendelt szerepet töltöttünk be az Eb előtt semmire sem tartott Hollandiával szemben" - fogalmazott a szakember.

Másképp vélekedik a holland csapatról a Veszprém és a férfiválogatott kapitánya, Mocsai Lajos: "Kevesen tudják Magyarországon, de a hollandok a 2000-es sydneyi olimpia előtt elindítottak egy projektet. Kiválogatott játékosokból létrehoztak egy kézilabdaiskolát, amely éveken át együtt volt, majd - a válogatottal egyenértékű klubként - a dán bajnokságban második lett. Kár volt őket lebecsülni" - mondta az [origo]-nak a tíz évvel ezelőtti olimpián a női csapattal ezüstérmet szerző Mocsai. A tréner szoros meccset várt, de tudta, hogy erős a holland csapat, amely szerinte már többször közel volt ahhoz, hogy nagy meglepetést okozzon, és ezek szerint ennek most jött el az ideje.

"Nem volt szívünk"

A debreceni női csapat edzője, Köstner Vilmos szerint nem a hollandok voltak jók, hanem a magyarok rosszak: "Már az első percekben egyértelműen látszott, hogy a csapat nincs ott a meccsen, sem fejben, sem szerkezetileg. Rossz felfogásban kézilabdáztunk, borzasztó volt a visszarendeződésünk. A hozzáállásunk elfogadhatatlan volt" - nyilatkozta a Sport1-nek.

Forrás: AFP

"Nem hittük, hogy simán verhető a holland csapat, mégis kipukkadtunk, mint egy lufi" - mondta a Handball.hu-nak a meccs után Szucsánszki Zita, aki az Eb-n a hátán viszi a csapatot, ezúttal is hat gólt szerzett. "Nem tudtuk pontosan megcsinálni, amit megbeszéltünk, ezek után jött az egyéni dekoncentráltság, amely a fáradtságnak is betudható. Nem futottunk vissza, ami egyértelműen akarati kérdés. Hiába akar az ember, ha nem megy a lába, de ugyanez fordítva is igaz. Nem volt szívünk. Lassúak voltunk, és nem volt bennünk semmi lendület" - mondta csalódottan az irányító, majd hozzáfűzte: nehéz lesz a svédek ellen, de mivel nem szeretne még egy ilyen meccset átélni, mindent megtesznek majd a sikerért.

Kökény Beatrix szerint borzasztó a bíráskodás az Eb-n

Kökény Beatrixben régi sebeket tépett fel a hollandok elleni vereség, az egykori világklasszisnak ugyanis a vb-debütálása volt az 1989-es B világbajnokság, amelyen Hollandia először tudott nyerni a magyar csapat ellen. A keddi 27-19-es Eb-siker volt a második győzelme Hollandiának, a 39 közös csatából harminchetet Magyarország nyert meg.

"Borzasztó volt az a B vb, egy góllal (22-21) kaptunk ki Hollandiától. Ez volt az első világbajnokságom, húszévesen kezdő voltam irányítóként, de sajnos ez egy rossz emlékként maradt meg. Végül ráadásul kiestünk a C osztályba" - emlékezett vissza a 22 évvel ezelőtt történtekre. A visszavágásra nem kellett sokat várni, az 1991-es C vb döntőjében a magyarok épp Hollandiát verték meg 22-17-re, ettől az eredménytől viszont nagyon távol állt Mátéfi Eszter csapata Lillehammerben.

"Nagyon gyengén játszottunk" - mondta az [origo]-nak immáron a keddi magyar-hollandról Kökény. "Hullámzó az Eb-n a csapat játéka, de igaz ez az összes válogatottra. Úgy érzem, elkönyvelték a lányok, hogy úgyis megverjük a hollandokat, de mentálisan nem voltak topon, és aztán meleg lett a pite. Éltem már át ilyet én is, hiszen Atlantában esélyesnek hittük magunkat Dél-Korea ellen, s végül az ázsiaiak tizennégy góllal nyertek."

A 2000-ben Európa-bajnok és olimpiai ezüstérmes Kökény szerint pocsék a bíráskodás az Eb-n. "Nem lehet mindent a bírókra fogni, de borzasztó a játékvezetés színvonala, talán a legrosszabb, amit eddig Európa-bajnokságokon láttam. A hollandok ellen a lett bírók rendkívül következetlenül ítéltek, de korábban már a franciák elleni meccsünkön is hajmeresztő játékvezetői döntéseket láthattunk, ami csak azért nem kapott nagyobb visszhangot, mert nyertünk. Olyan bírók dirigálnak, akik még a hazai NB I-ben sem fújhatnának, mert a csapatok és a szurkolók kifütyülnék őket, de mint tudjuk, a lett kézilabda majdnem olyan híres, mint az izraeli" - ironizált Kökény.


"Tomorinak változnia kell"

Laurencz László élesen bírálta Tomori Zsuzsannát, aki piros lapot kapott a hollandok ellen, miután összekapott Diane Lameinnel: a holland játékos ellökte, majd ráesett a magyar játékosra, aki elhúzta a lábát, majd megrúgta Lameint.

"A megmozdulása nem kézilabdapályára való, és a korábbi kiállításánál a szájáról leolvasható mondatokat sem minősíteném, ahogy a teljesítményét sem. Nálam soha többé nem lenne válogatott."

Forrás: AFP

Az FTC játékosa azt mondta, csak a lábát féltette, azért rúgott: "Összeakadtunk a második félidő elején, Lamein megütötte az arcomat, ráesett az lábamra, és még feküdt is rajtam. Úgy véltem, ha még ott marad pár másodpercig, akkor a térdemmel valami gond lehet." Az átlövő bevallotta, hogy nagyon dühös volt, mégpedig azért, mert a csapat mindkét félidőnek az elejét elrontotta. "Nagyon sok gólt lerohanásból kaptuk, és ezzel veszítettük el a mérkőzést. Nem a norvég vereség miatt játszottunk rosszul, bár megzavart minket, hogy hétfőn a svédek megverték a norvégokat. De azt beszéltük, hogy mindent megteszünk, hogy az 5-6. helyért tudjunk játszani. A hollandokat mindenképp meg akartuk verni, mert szerintem a miénk jobb csapat. A védekezésünk nem állt össze, és a csodakapusuknak nem tudtunk gólt lőni."

Kökény Beatrix a ferencvárosi női kézilabda-szakosztály ügyvezetőjeként jól ismeri Tomorit: "Ismerve Zsuzsit, nála mindig fennáll a veszély, hogy ez történik. Dolgozott benne az elkeseredettség, a düh, úgy érezhette, hogy nem kellőképpen büntették meg a bírók az ellene elkövetett szabálytalanságot. Mivel a mi klubunk játékosáról van szó, elfogult vagyok vele. Reménykedtem benne, hogy ez lehet az ő Eb-je, megmutathatja, hogy mire képes, hiszen egyedül volt a posztján Tóth Tímea érkezéséig. Azonban ez a megmozdulás várhatóan sokáig elkíséri majd. Hiába lő a következő meccsén tíz gólt, vagy játszik heteken át kiválóan, a szurkolók és a szakmabeliek között is vannak rosszindulatú emberek, akiknek a Tomori névről ez a rúgás ugrik majd be elsőre. Ha komolyabb kézilabdázó szeretne lenni, változnia kell."

Elődöntő vagy 9-10. hely?

Az utolsó középdöntő-fordulótól függően számtalan variáció elképzelhető a tekintetben, hogyan végez a magyar női kézilabda-válogatott az Eb-n. Ugyan az együttes kiütéses, 21 gólos vereséget szenvedett Norvégiától, majd kedden Hollandia is nyolcgólos különbséggel győzött, előfordulhat, hogy Mátéfi Eszter csapata mégis bejut az elődöntőbe.

A feladat nem egyszerű, de nem is kivitelezhetetlen: szerdán le kell győzni Svédországot, majd ki kell szurkolni a norvég pontszerzést Hollandia ellen (a hazaiak győzelmét a fogadóirodák bizonyára minimális szorzóval adják). Győzelem esetén a magyar csapat hat ponttal zárna, ugyanannyival, mint Svédország, de egymás elleni eredménnyel jobb helyzetben lennénk a skandinávoknál - azaz Norvégia mögött elődöntőbe jutnánk.

Ha Franciaország is legyőzi Ukrajnát, akkor három hatpontos csapat lenne, az egymás elleni eredmények tekintetében szintén jobbak lennénk riválisunknál, és Norvégia mögött bejutnánk a legjobb négy közé.

Matematikailag előfordulhat persze az is, hogy a franciák legyőzik az ukránokat, a magyarok a svédeket, a hollandok pedig a norvégokat, így öt hatpontos csapat közül kerül ki a két továbbjutó. Ebben az esetben a súlyos vereségek miatti rossz gólkülönbséggel esélyünk sem maradna, csupán a kilencedik vagy a tizedik helyen végezne a csapat.

Ez vár a csapatra akkor is, ha kikap Svédországtól, döntetlennel még meglehet a csoport harmadik helye, ha Hollandia kikap, és Franciaország sem nyer.

A csoport állása:

1. Norvégia4301118-786
2. Svédország4301103-846
3. Hollandia420291-804
4. Franciaország420285-964
5. Magyarország420279-1044
6. Ukrajna400482-1160

Mocsai Lajos szerint döntő lehet a svéd-magyaron, hogy Tomori - várható eltiltása miatt - nem játszhat majd, de van egy ennél nagyobb probléma, a csarnok vélhetőleg tele lesz svéd drukkerekkel: "Skandináviában, ilyen légkörben nyerni extrabravúr lenne" - mondta a férfiak kapitánya.

A két csapat jól ismerheti egymást, hiszen az Európa-bajnokság selejtezőiben is azonos csoportban szerepelt: április 1-jén Lund városában a kilencgólos Tóh Tímea vezérletével 27-26-ra győzött a magyar válogatott, három nappal később Békéscsabán a váci átlövő hat gólig jutott, az együttes pedig 26-24-re nyerve jutott ki a kontinensviadalra.