Vágólapra másolva!
A címvédő, egyben olimpiai és Európa-bajnok francia válogatott bejutott az elődöntőbe a svédországi férfikézilabda-világbajnokságon, miután hétfőn legyőzte a norvég csapatot. Ez azt jelenti, hogy a magyar együttes már biztos nem lehet utolsó középdöntős csoportjában, és az 5-10. hely között végez.

Akkor lesz a magyar csapat csoportjába harmadik (vagyis játszhat pénteken az 5-6. helyért, és ez két pozíció már biztos olimpiai selejtezőt ér), ha kedden több pontot - egyet vagy kettőt - szerez a spanyolok ellen, mint amennyit Izland gyűjt a franciák ellen.

Akkor lesz a magyar csapat csoportjában negyedik (vagyis játszhat pénteken a 7-8. helyért, előbbi biztos olimpiai selejtezőt ér, utóbbi nagy valószínűséggel jelenti ugyanezt), ha Izland több vagy ugyanannyi pontot szerez kedden, mint Magyarország, vagy pedig ha a két együttes egyaránt kikap, de a németek nem nyernek a norvégok ellen.

Akkor lesz a magyar csapat csoportjában ötödik (vagyis játszhat csütörtökön a 9-10. helyért, és a vb-ről most egészen bizonyosan nem juthat olimpiai selejtezős helyhez), ha Izland és a Mocsai-csapat kedden vereséget szenved, és a németek legyőzik a norvégokat.

Középdöntő, I. csoport (Jönköping), 2. (utolsó előtti) forduló:
Franciaország - Norvégia 31-26 (17-14)
Magyarország - Németország 27-25
Spanyolország - Izland 32-24

Az állás:
1. Franciaország 7 pont (126-101)
2. Spanyolország 7 (118-103)
3. Izland 4 (109-107)
4. Magyarország 4 (103-117)
5. Németország 2
6. Norvégia 0

A francia és a spanyol csapat már elődöntős, a dán és a svéd válogatott vasárnap biztosította helyét a legjobb négy között.

A keddi program:
Németország - Norvégia 16.15
Spanyolország - Magyarország 18.30
Franciaország - Izland 20.45

Helyosztók:
a 13. helyért:
Koreai Köztársaság - Egyiptom 26-23 (12-11)

a 15. helyért:
Algéria - Japán 29-24 (13-13)