Vágólapra másolva!
Budai Krisztián és Peterdi Imre is elismerte, hogy voltak nehézségek a szezon során a Ferencváros hokicsapatánál, de amíg a kapus szerződésszegés miatt elhagyta a csapatot, és Miskolcra igazolt, addig a csatár tevékenyen járul hozzá, hogy a Fradi hét év után újra érmet szerezzen egy sorozatban. Budai szerint a szezonbeli két edzőváltás jelzi, hogy nem volt minden rendben, de Peterdi azt mondja, nem komolyak a problémák, bár ismét bebizonyosodott, nem mindig működik, ha valahol sok jó játékost vásárolnak össze.

Válogatott kapussal erősített a Miskolci hokicsapat, a Jegesmedvék hetek óta tartó huzavona után leigazolták Budai Krisztiánt, aki száztizennégy alkalommal védett a válogatottban.

Budai legutóbb az FTC-ben szerepelt, de a klub szerződésmódosítást ajánlott neki, amit ő nem fogadott el, így kapóra jött neki, hogy a Miskolc Duschek Dávid távozása miatt kapust keres.

Bár Budai azt mondta, az FTC több pontban is szerződést szegett, a klub szerint jogtalanul távozott, ezért volt a több mint két hétig tartó üresjárat, amelynek azzal lett vége, hogy a szövetség ideiglenesen kiadta a kapus játékengedélyét, aki a hétvégi Magyar Kupa-négyesdöntőben be is mutatkozott új csapatában.

Igaz, ezzel még nem tekinthető teljesen lezártnak az ügy, mivel a felek közti munkaügyi vitában a szövetség nem foglalhat állást, ezért felszólította a feleket, hogy tizenöt napon belül rendezzék vitájukat. "Bízom benne, hogy sikerül tisztázni a dolgokat, de ez nem csak rajtam múlik. Tudom, hogy nem örültek a Fradinál annak, hogy távozom, de nekik is látniuk kell, hogy nem volt minden tökéletes a szezon során a csapatnál" - nyilatkozta Budai az [origo]-nak az átigazolással kapcsolatban.

"Az egész magyar hoki szégyene, hogy a Fradinak nincs fedett pályája"

Valóban elég zűrösre sikerült az idény eddigi része a Fradinál, Fekti Bálint személyében a harmadik edzőjét fogyasztja a csapat, amelyből többen is távoztak, amikor a vezetőség csökkenteni akarta a fizetéseket a gyenge szereplés miatt, és ráadásnak még pályagondok is adódtak, bizarr ötletként még az is felmerült, hogy a Fradi a Megyeri útra költözik, végül maradt Pesterzsébeten.

"Hogy összességében milyen érzések vannak bennem a fradis időszakkal kapcsolatban? Az előző szezonban nagy örömmel jöttem a klubhoz, de mivel mindenki jobb eredményekre számított, így némileg keserű a szám íze. Sok összetevője van annak, hogy így alakultak a dolgok, nem csak a játékosok bűne, persze nekik is megvan a saruk, de az is jelzésértékű, hogy tavaly és idén is három edzővel dolgoztunk. A hangulatra is rányomta a bélyegét, hogy elmentek játékosok, igazság szerint nekem sem úgy ment, ahogy szerettem volna. Az ember próbálja kikapcsolni a dolgokat, nem úgy megy a ki a jégre, hogy a negatívumokon rágódik, de azért biztos, hogy tudat alatt mindenkit foglalkoztat, ha nincs minden rendben. Ami pedig a pályakérdést illeti, szerintem nem csak a Fradi, hanem az egész magyar hoki szégyene, hogy a klubnak nincs egy saját fedett pályája" - vallott az elmúlt időszakról Budai, aki tavaly eleinte egy finn kapussal felváltva védett, majd miután kollegája távozott, szinte egyedül nyomta le a szezont, ami egyrészt nagyon megterhelő, másrészt nem is ideális állapot, mivel kell a konkurencia. Budai szerint a gyengébb szereplés ellenére még menthető a Fradi szezonja, hiszen a bajnokságból hátravan még a középszakasz, és a zöld-fehérek a Magyar Kupában szerzett bronzéremmel is jelezték, kár leírni őket, de neki most már a Miskolc sikere a legfontosabb.

Nagyobb lett a konkurencia, de használ a sportágnak a fiatalítás

A Miskolc az alapszakaszban csak egy ponttal maradt le a Fradi mögött, úgyhogy visszalépésnek egyáltalán nem mondható Budai váltása, aki nem mondott még le arról, hogy visszakerüljön a válogatottba. A 31 éves kapus lemaradt a 2008-as szapporói feljutásról - Pat Cortina Szuper Leventét és Hetényi Zoltánt vitte magával az örökké emlékezetes vébére -, aztán 2009-ben ott volt a svájci A csoportos vébén, de egyetlen percet sem kapott Cortinától, tavaly pedig a fiatal Rajna Miklós volt a második számú kapus Hetényi mögött Ljubljanában Ted Sator döntése alapján.

Budai azt mondja, nem esett jól neki, hogy így alakult, de már túltette magát rajta, és szerinte a sportágnak hosszútávon használ majd, hogy a kapitány fiatalított, bár ezzel neki is nehezebb lett a helyzete, mert nagyobb a konkurencia. "Azt tapasztaltam, számít, ki milyen csapatban véd, nekem nem igazán volt eredményes a Fradinál töltött időszakom, ha Miskolcon jól megy, akkor nyilván az esélyeim is nőnek" - nyilatkozta a kapus, aki Satorról azt mondta, tavaly óta nem beszélt vele.

Peterdi: Tudni kell kezelni ezeket a szituációkat

Nagyot fordult a világ egy nap alatt a Fradi hokisaival, a Magyar Kupa elődöntőjében előbb beleszaladtak egy 9-1-es pofonba a Vasas ellen, majd a harmadik helyért gólt sem kapva győzték le a házigazda Miskolcot. A bronzmeccsen egy góllal és egy gólpasszal járult hozzá a győzelemhez Peterdi Imre, akinek saját bevallása szerint eddig nem úgy sikerült a szezonja, ahogy szerette volna, az idény elején adós maradt a pontokkal, majd egy elhúzódó bokasérülés kínozta.

A 30 éves csatár nyáron igazolt a Fradiba, amely nagy reményekkel vágott neki a szezonnak, hiszen válogatott játékosokkal és légiósokkal erősített, aztán sorban jöttek a gondok: két edzőváltás, kérdőjelek a pályával kapcsolatban, távozó klasszisok, ennek fényében még értékesebb a Miskolc elleni 4-0-s győzelem, amely hét év után az első érmet jelentette a zöld-fehérek számára.

"Ha valaki csak a 9-1-es eredményt látja, az csak mosolyoghat, ha azt mondom, nem volt annyira sima az a meccs, egyrészt nem volt szerencsénk a Vasas ellen, másrészt gondjaink voltak a védekezéssel, és nem tartottuk be az edző utasításait. Az nem igaz, hogy a Vasas ellen a végén már tartalékoltunk volna a bronzmeccsre, egyetlen sportoló sem szereti, ha szanaszét pofozzák, mi is mentünk előre, de egyszerűen semmi nem jött össze. A Miskolc ellen viszont megfordult a tendencia, minden sikerült, egyszerűen játszottunk, ki tudtuk használni a helyzeteket és mindenkinek jól ment a játék."

Peterdi jól érzi magát a Fradinál, bár elismeri, voltak problémák, de nem olyan súlyosak, ami miatt felmerült volna benne a távozás gondolata. "A magyar csapatok közül a Fehérvár kivételével mindenhol vannak kisebb-nagyobb gondok, de tudni kell kezelni ezeket a szituációkat, erről szól a sport. Egyébként a Fradinál is sok mindenen szeretnénk változtatni, nem kell nagy dolgokra gondolni, arról van szó például, hogy az öltöző legyen tiszta, hiszen ez a második otthonunk, és csak rajtunk múlik, hogy milyen körülmények között készülünk az edzésekre. Az is idetartozik, hogy néha a fiatalokkal is le kell ülni beszélgetni, emlékeztetni őket az alázatra, a tiszteletre és az edzésmunka fontosságára, szerencsére fogékonyak az együttműködésre. Ismét bebizonyosodott, hogy nem mindig működik, ha valahol a legjobb játékosokat összevásároljak, hozzánk is érkeztek tizenketten a nyáron, akkor harmincan voltunk, most pedig jócskán megcsappant a létszám, de remélhetőleg ez a kis siker összekovácsolja a csapatot" - mondta Peterdi, aki meg tudja érteni a csapatkapitány Majoross Gergely és Budai távozását, még úgy is, hogy szerinte nincsenek akkor gondok a klubnál.

Forrás: MTI/Földi Imre

A hokisberkekben Pedróként ismert csatár úgy látja, a mindössze 24 éves Fekti Bálint személyében végre sikerült megtalálni a megfelelő edzőt, aki Finnországban szerzett edzői diplomát, fiatal kora ellenére pedig jól szót ért a hazai és a külföldi játékosokkal is, és maximálisan elfogadják az öltözőben.

Peterdi szerint a másik két edzővel sem volt probléma, de valamiért nem tudták megértetni magukat a játékosokkal, amiben a játékosok is hibásak voltak, mindenesetre Fektivel úgy tűnik, jó úton jár a Fradi. Ami a válogatottat illeti, Peterdi nem tartja könnyűnek a saját helyzetét, mondván, sok feltörekvő fiatal van, de nem adja fel, és ha Ted Sator beválogatja a bő keretbe, akkor "meg fog dögleni", hogy bekerüljön a vébére jelölt csapatba.

Peterdi nem osztja Budai véleményét abban a kérdésben, mennyire számít a beválogatásnál az, hogy ki hol játszik, mert az embernek a saját posztján kell jónak lennie, és el tudja képzelni, hogy az dönt majd mellette egy-egy fiatallal szemben, hogy tíz éve folyamatosan válogatott, és a rutinja jól jöhet az éles helyzetekben.




"Nem szabad elégedetlennek lenni"

"Nagyot fejlődött a magyar jégkorong az elmúlt öt-hat évben, a médiamegjelenések száma, a válogatott meccset övező érdeklődés is erről árulkodik, ráadásul sok kisgyerek kezdett el hokizni, őket kell megtartani a sportág számára. Az A csoporttól sokan sokat vártak, de olyan nagy változást országos szinten nem észleltem, lehetne jobb a helyzet is, persze nem szabad elégedetlennek lenni, elég megnézni a tíz évvel ezelőtti viszonyokat, ahhoz képest most anyagilag és a pályákat tekintve is jobban állunk. Jó lenne, ha azokban a városokban, mint Kaposvár vagy Zalaegerszeg, ahol a közelmúltban épült jégpálya, sikerülne nagyobb hokiéletet létrehozni, de tényleg azt vallom, nem szabad csak a negatívumokat kiemelni, hiszen látható a fejlődés."

Örök dilemma hokis berkekben, hogy jó vagy rossz, hogy a fehérvári csapat az osztrák ligában (EBEL) szerepel, és csak a bajnokság végén száll be az itthoni küzdelmekbe. A fehérváriakkal nyolc bajnoki címet szerző kapus nem akart igazságot tenni, szerinte igaza van azoknak, akik azt mondják, hogy úgy van értéke a magyar bajnokságnak, ha a legjobb csapat is indul, ugyanakkor azzal sem lehet vitatkozni, hogy a Volánban szereplő játékosok fejlődhetnek az EBEL-ben, és mivel sokan közülük a válogatottban is játszanak, ezáltal a magyar hoki is profitál a vendégszereplésből.

Forrás: MTI/Földi Imre

A másik gyakran felmerülő kérdés, hogy mi lesz a válogatottal, amikor a Ladányi, Szélig, Palkovics nevével fémjelzett korosztály kiöregszik. "Valószínű, hogy lesz megtorpanás, de fel kell vállalni a fiatalok beépítését, és türelmesnek kell lenni abban a pár évben, míg ez a folyamat lezajlik. Sajnos egyelőre nem igazán látok olyan fiatal hokist, aki húzóember lehet, ezért is gondolom, hogy az eredményekben is elképzelhető visszaesés, de nem féltem a magyar hokit."

Áprilisban hazai rendezésű vébére kerül sor, amelyen Dél-Korea, Spanyolország, Hollandia, Japán és Olaszország lesz az ellenfél, a papírforma alapján utóbbi két csapat lehet a magyarok legnagyobb riválisa a feljutásért vívott harcban, de Budai azért óvatos, és azt mondta, nem szabad elhitetni, hogy csak az olaszok elleni meccs a fontos. A hazai rendezésű vébéken jól ment a csapatnak, 2002-ben a második, 2005-ben a harmadik helyen zártak Ladányiék, és bár a hazai pályának az előnyök - ismerős környezet, rengeteg szurkoló - mellett megvan az a hátránya, hogy a nagy várakozás teherként nyomhatja a hokisok vállát, Budai szerint ezt képes elbírni a csapat.