Vágólapra másolva!
Az MKB-Euroleasing Sopron kikapott a spanyol Valencia vendégeként szerdán a női kosárlabda Euroliga két sikerig tartó nyolcaddöntőjének harmadik mérkőzésén, így 2-1-es összesítéssel búcsúzott a sorozattól.

Eredmény, nyolcaddöntő, 3. mérkőzés:
Valencia (spanyol) - MKB-Euroleasing Sopron 86-63 (24-20, 19-11, 20-17, 23-15)
legjobb dobók:
Douglas 25, Brunson 10, Reis 10, Lima 10, illetve Tamane 19, Honti 13, Holt 10
Az egyik fél második sikeréig tartó párharc végeredménye: 2-1 a Valenciának.

Székely Norbert tanítványai múlt kedden 84-56-ra kikaptak Valenciában, három nappal később viszont sikerült egyenlíteniük az otthon kiküzdött 72-70-es sikerrel. Az utolsó csata remekül indult a Holt irányította soproniak számára, akik többször is vezettek a nyitónegyedben, a folytatás azonban a szintén amerikai Brunson és a 20 perc alatt 16 pontot szóró Douglas kosaraira építő spanyoloké lett. A triplákat nélkülöző magyar együttes csak 11 pontot hozott össze a második játékrészben, így a félidőben 43-31 állt az eredményjelzőn.

Fordulás után eleinte tíz ponton belül tartották a különbséget a vendégek, de a kőkemény védekezéssel és Douglasszel nem tudtak mit kezdeni, így gyakorlatilag eldőlt a meccs és a továbbjutás: az utolsó szakasz már 63-48-ról indult. Ebben már nem történt számottevő változás, így a Sopron számára - amely 2009-ben négyes döntőt vívott, tavaly viszont be sem jutott a rájátszásba - ezúttal a nyolcaddöntő jelentette a végállomást.

Ezzel véget ért a nemzetközi kosáridény a magyar klubok számára, mivel a Pécs a múlt héten esett ki az Euroligából, a Seat Lami-Véd Győr és a Mediteam-Szeged korábban befejezte szereplését az Európa Kupában, míg a férfiaknál a Szolnoki Olaj a csoportkör után búcsúzott az Eurochallenge sorozattól.

Rátgéber új csapata a régi ellen

A Valencia - MKB-Euroleasing Sopron mellett a további három párharc is hazai győzelemmel és továbbjutással zárult az Euroliga nyolcaddöntőjében. A Tarantóban búcsúzó cseh Prahánál a válogatott Vajda Anna három pontig jutott.

A Rátgéber László vezette török Fenerbahce - a mezőny egyedüli veretlen csapata - a nyolc között a magyar mesteredző korábbi együttesével, a Szpartak Moszkvával találkozik.

Eredmények, nyolcaddöntő, 3. mérkőzések:
Taranto (olasz) - Praha (cseh) 83-49
A párharc végeredménye:
2-1 a Taranto javára.

Bourges (francia) - Kosice (szlovák) 79-68
A párharc végeredménye:
2-1 a Bourges javára.

Szpartak Moszkva (orosz) - Schio (olasz) 69-63
A párharc végeredménye:
2-1 a Szpartak Moszkva javára.

pénteken játszották, 2. mérkőzések:
PÉCS 2010 - Salamanca (spanyol) 66-73 (1. mérkőzés 76-60)
Továbbjutott:
a Salamanca 2-0-val.

Galatasaray (török) - Fenerbahce (török) 51-73 (77-58)
Tj:
a Fenerbahce 2-0-val.

Rivas Ecopolis (spanyol) - Jekatyerinburg (orosz) 74-83 (63-58)
Tj:
a Jekatyerinburg 2-0-val.

Orenburg (orosz) - Kraków (lengyel) 63-72 (75-70)
Tj:
a Kraków 2-0-val.

A negyeddöntő párosítása:
Valencia - Bourges
Salamanca - Kraków
Jekatyerinburg - Taranto
Fenerbahce - Szpartak Moszkva