Vágólapra másolva!
Ha egy vérprofi játékos húsz hónap alatt nem képes dönteni, akkor komoly bajnok vannak vele, mondta Vass Sándor, a Magyar Kézilabda Szövetség alelnöke, aki szerint már régen le kellett volna zárni a Nagy László-ügyet. A Barcelona játékosa csütörtökön tömören üzent, hogy nem kíván a válogatottban szerepelni. Egykori edzője, Skaliczki László sajnálja, hogy így döntött, Mocsai Lajos szövetségi kapitány szerint nincs értelme tovább beszélni az ügyről.

"A február 15-i határidőt nem megvárva, a mai napon, február 10-én jelzem, hogy nem kívánok szerepelni a válogatottban! Üdvözlettel: Nagy László" - írta rövid üzenetében a Barcelona kézilabdázója, így téve pontot a másfél éve húzódó ügy végére.

Mocsai Lajos szövetségi kapitány az [origo]-nak azt mondta: elfogadja Nagy döntését, de csak akkor, ha annak nem az újabb időhúzás volt az oka. "Nagy László abszolút konkrét, nemleges választ adott, ami az elmúlt időszakban érzékelt tendencia alapján nem volt váratlan. A felesége azt nyilatkozta, hogy a játékos nem lesz spanyol válogatott. Sajnálom, hogy a két válogatottból való kimaradása miatt egy ilyen kiemelkedő képességű ember a nemzetközi válogatott eseményeken már nem, csak a klubéletben vesz részt a jövőben. De el kell fogadnom, és tiszteletben is tartom, hogy így döntött a családdal való együttlét, az egészségügyi állapota - amelyet nem ismerek - és egyéb szempontok alapján.

Mocsai: Naggyal jobb lett volna a csapat

Szerinte a Nagy-ügyet ezennel le kell venni a porondról. "Nincs értelme tovább erről beszélni, mert lemondta a válogatottságot" - mondta, de egy esetleges pálfordulást is megemlített még: "Mivel a sportban semmi nem végleges, ezért ha erkölcsileg tisztázta magát, akkor meg kell nézni, lehet-e olyan helyzetet teremteni, hogy bármi is visszafordíthatóvá váljon."

Mocsai elmondta még, hogy Nagy Lászlóval nem lett volna erősebb a svédországi vb-n a válogatott: "Mivel lemondta a részvételt két héttel az esemény előtt, így Nagy Lászlóval jobb már nem lehetett volna az együttes. Hogy utána mi történt volna, az már egy másik kérdés. Ha tisztázódott volna az ügye, akkor vele jobb lett volna a csapat."

A világklasszis jobbátlövő utoljára a 2009. június 21-én, a Szlovákiában 30-19-re megnyert Eb-selejtezőn lépett pályára, az azóta eltelt több mint másfél évben többféle indokkal maradt távol. Eleinte sérülés és fáradtság szerepelt az okok között, tavaly novemberben aztán nyílt levelet írt arról, hogy elsősorban a tízeurós napidíj és a rossz biztosítás miatt nem vállalja a válogatottságot.

Forrás: MTI/EPA/Uli Deck

Profi játékos - hibákkal

"Én egyszer sem mondtam, hogy reménykedem a visszatérésében" - mondta az [origo] megkeresésére Vass Sándor, a Magyar Kézilabda Szövetség alelnöke, aki annak idején szövetségi kapitányként először válogatta be Nagy Lászlót, és nem titkoltan az egyik kedvenc játékosa volt.

"Úgy gondolom, hogy ő profi játékos. Márpedig, ha egy vérprofi képtelen húsz hónap alatt kimondani egy igent vagy egy nemet, akkor nagy bajok vannak vele" - tette hozzá. "Ha azt kérdezi, hiányzik-e a válogatottból egy Nagy László kaliberű játékos, azt mondom, egyértelműen igen. Ha azt kérdezi, ez a fajta magatartás hiányzik-e a válogatottból, azt mondom, nem."

Pedig válogatott csapattársai novemberben kiálltak Nagy mellett, és tárgyalást kezdeményeztek a szövetséggel. A játékos végül egy rádióműsorban beszélt arról, milyen klubfeladatok várnak rá januárban, ezzel üzenve, nem lesz ott a vébén.

Gyorsan visszakozott a különbizottság

December végén ugyan felállt egy háromtagú csoport, amely tárgyalni szeretett volna Naggyal, de az átlövő január 2-án hivatalosan is jelezte, távol marad a svédországi világbajnokságtól. Ezt követően január 31-ét, majd február 4-ét jelölték meg újabb és újabb időpontként, hogy végre megszülessen a megállapodás, miután Nagy ezekre sem reagált, Kővári Árpád, a különbizottság egyik tagja kijelentette: február 15-ig várnak végső választ, majd közreadják az információkat és levelezést, hogy mindenki lássa, minden olyan témát érintettek, amire korrekt választ vártak.

Csütörtökön a Kézi.hu megkereste Kővárit, aki azt mondta, megváltoztatták az álláspontjukat. "Nem hozzuk nyilvánosságra a játékossal váltott leveleket és információkat. Hajnal Csabával és Vass Sándorral együtt a mi feladatunk annyi volt, hogy lezárjuk az ügyet, és kikényszerítsünk Laciból egy választ, ami sajnos nemleges lett. Annyit elmondhatok, hogy olyan feltételekről volt szó a megbeszélések során, amelyek a világ bármelyik válogatottjában megfelelőek lennének. Ezeket azonban a válogatott valamennyi játékosával át kell beszélni, ezért nem időszerű a nyilvánosságra hozataluk."

Forrás: AFP/Kisbenedek Attila

Vass papíron tagja volt annak a háromtagú bizottságnak, amely tárgyalt Nagy Lászlóval, megkértük, mondja el, mi volt a feladata. "Dehogy voltam a tagja" - reagált a kéziszövetség alelnöke. "A világbajnokság előtt Mocsai Lajos szövetségi kapitány azt javasolta, alakuljon egy bizottság, amely tárgyal Nagy László és Pérez Carlos válogatottbeli szereplésének lehetőségéről. Mivel én vagyok a szövetség szakmai alelnöke, engem valóban jelöltek, meg Kővári Árpádot, illetve Hajnal Csabát is. Előbbit, gondolom azért, mert szegedi, Nagy Laci pedig korábban ott játszott, utóbbit pedig azért, mert ugyanúgy veszprémi, mint Pérez. De én senkivel sem tárgyaltam, engem csak értesítettek a fejleményekről."

Vass szerint hazaárulásról beszélni butaság

Vass elmondta, nála mindig is tiszta, egyértelmű volt a helyzet: ő már rég nem könyörgött volna Nagynak. Kérdésünkre, a kézilabda-szövetség elnökségében hány tagnak volt ilyen markáns véleménye, azt felelte, egynek sem.

"Amikor Laci két éve, a szlovákok elleni, szombathelyi selejtezőt követően eldöntötte, nem játszik többet a válogatottban, leültem vele beszélgetni. Azt mondtam neki, miután Spanyolországban él, ott van a családja, ott képzeli el a jövőjét és az életet, teljesen természetes, amit érez és gondol. Mondtam neki: meg kell felelnie új hazája követelményeinek, vállalnia kell, hogy három évig nem szerepel a magyar válogatottban, és akkor 2012-ben ott lehet az olimpián spanyol színekben. Nem kell ezért elítélni, ha a helyében lennék, én sem gondolkodnék másképp, bevállalnám."

Vass szerint hazaárulásról beszélni butaság, főleg egy olyan válogatottnál, ahol ugyancsak akadnak honosított játékosok. "Amikor a tévében kérdezték tőlem, mit szólok, micsoda taktikával vertük a németeket, azt feleltem: ha a kedves fekete srác a taktika, akkor tényleg jól sikerült. Hiszen azt a meccset Pérez nyerte meg nekünk a második félidőben. Akkor bezzeg nem rohadt kubai, hanem kedves magyar volt. Laci esetében miről beszélünk? Hazáját elhagyó? Ugyan már, Európában élünk, nem a hatvanas évekről meg a disszidálásról beszélünk már. Laci abban hibázott óriásit, hogy két éve nem vállalta fel a döntését. Csak ismételni tudom magam: ha valaki két évig nem képes igent vagy nemet mondani, valami apróság hibádzik belőle."

Felvetésünkre, hogy Nagy László az olimpián csak akkor játszhatna, ha abba a Magyar Olimpiai Bizottság is beleegyezik, Vass azt válaszolta: "Miért ne egyezne bele? Ha nem akar itt játszani, játsszon ott. Ha tud egy meccsen 30 gólt lőni, akkor lőjön. A lényeg: vállalja fel végre döntését."

Skaliczki László: Sajnálom!

"Sajnálom, hogy így döntött, de ez sajnos benne volt a levegőben. A 2003-as, 2004-es sikereknek az egyik főszereplője volt, utána még négy évet végigharcoltunk, és sok csatában vettünk részt. A 2009-es vb-hatodik helyezett csapatban még ott volt, sőt az Eb-selejtezőkön még végig részt vett - pedig már szó volt arról, hogy ezeken sem fog játszani, de végül jó játékkal továbbjutáshoz segítette Magyarországot" - mondta az [origo]-nak Skaliczki László, a Pick Szeged edzője, korábbi szövetségi kapitány.

"Sok minden összeköt minket, hiszen Szegeden játszott fiatal korában, sajnálom, hogy egy ilyen tehetséget, egy ilyen komoly egyéniséget elveszített a magyar kézilabda, és kár, hogy minderről már csak múlt időben beszélhetünk. Mostantól visszafelé kell tekintenünk, a saját utánpótlásunkra, a meglévő tehetségek felkarolására" - tette hozzá.

Skaliczki nem tudja, hogy miért húzódhatott el másfél évig, mire Nagy László meghozta a végleges döntést. "Nagyon jóban vagyok vele, de én sem tudom, hogy pontosan mi történt, hiszen amikor találkozunk, nem kérdezem erről, és nem tudom az indokait. Nyilván felmérte, hogy ez a döntés milyen következményekkel járhat, de biztos vagyok benne, hogy nem szeretne Magyarországtól végleg elszakadni."


Korábban felmerült, Nagy László azért halogatja a döntést, mert a londoni olimpián már a spanyol válogatottban kíván szerepelni, de az átlövő a honosításról szóló híreket többször is cáfolta. Az [origo]-nak erről 2010 januárjában így nyilatkozott: "Ha az olimpiai ciklust és a nemzetközi szövetség szabályzatát nézem, akkor igen, jogosan vetődik fel, azért húzom az időt, mert így 2012-ben elvileg spanyol színekben játszhatnék. Elvileg. Mert ez nem jelenti azt, hogy fogok is."

Mocsai Lajos azt mondta, az egymondatos levelet csak akkor tartja hitelesnek, ha Nagy sem a magyar, sem pedig a spanyol válogatottban nem fog a jövőben szerepelni. "Amennyiben mégis spanyol válogatott lenne, csalódott lennék, mert ezzel kiderülne, hogy az ügyét már egy éve rendezni lehetett volna, és erre a huzavonára senkinek nem volt szüksége. Ha spanyol válogatott lesz, az új helyzetet teremt, mert akkor erkölcsileg tisztáznia kell magát a csapat előtt, és meg kell vizsgálni, hogy tisztességesen cselekedett-e" - nyilatkozta.

A tizenegy éve Barcelonában légióskodó játékos a 2004-es athéni olimpián negyedik, a 2009-es horvátországi vb-n pedig hatodik volt a csapattal.

Az [origo] egy hete megkereste Nagy Lászlót, felajánlott neki egy interjúlehetőséget, de a játékos azt válaszolta: "Az elmúlt időszakban egyik újságnak, rádiónak, tévének sem adtam interjút, ehhez továbbra is tartom magam!"