Társoldalunk:

Drámai véghajrában verte ki a Fradi a BL-győztest

2011.02.12. 20:07

Idegenben lőtt több góllal továbbjutott a Ferencváros a női kézilabda Kupagyőztesek Európa Kupájában, miután a nyolcaddöntő visszavágóján hazai pályán legyőzte az elmúlt két Bajnokok Ligája-sorozat győztesét, a dán Viborgot.

A KEK nyolcaddöntőjének első mérkőzésén a Fradi idegenben bravúros eredményt el, miután csak egy góllal, 34-33-ra kapott ki Dániában. A visszavágón a Népligetben a két csapat fej-fej mellett haladt, de a második félidőben szinte végig a Viborgnál volt az előny.

A hajrában azonban a Ferencváros egyenlíteni tudott, és Zácsik Szandra három másodperccel a vége előtt lőtt hétméteresével 33-32-re győzött, így 66-66-os összesítéssel, idegenben lőtt több góllal a Fradi jutott a nyolc közé.

"Úgy nézett ki a második félidő elején, hogy elment a hajó, de a végjátékban a helyén volt a szívünk, és olyan energiát mozgósítottunk, amelyről nem is tudtam, hogy létezik" - mondta Elek Gábor, a Ferencváros vezetőedzője a mérkőzést közvetítő Sport Klub tévécsatornán a találkozó után. "Remélem, hogy a nemzetközi szövetség nem hallgatja ezt az interjút, de nem érzem azt, hogy egyenlő lett volna a játékvezetés, elképesztően sok volt a bírói tévedés a mi kárunkra. Nem baj, ha a folytatásban sem vesznek minket komolyan."

Forrás: MTI

A mezőny legeredményesebb játékosa, a meccset végigjátszó Tomori Zsuzsa szabadságot kért edzőjétől. "Emberfeletti volt az a küzdelem, végig mentünk az eredmény után, és voltak olyan momentumok, amikor nagyon össze kellett szednünk az utolsó lelki erőnket is, hogy neki tudjunk menni a Viborgnak. Nagyon elfáradtam, mondtam is a meccs után Elek Gábornak, hogy most egy hét szabadságot kérek" - mondta a kilenc gólig jutó Tomori.

A továbbjutást jelentő hetest értékesítő Zácsik Szandra így látta a meccset: "Az elején nem ment a játék, mert folyamatosan kiléptek rám a dánok, de megbeszéltük Elek Gáborral, hogy ha gólokat nem tudok lőni, akkor adjak gólpasszokat, és szerencsére egyre jobban belelendültem a játékba. A szurkolók nagyon lelkesek voltak, így könnyebb volt hinni abban, hogy meg tudjuk nyerni a meccset. Az utolsó gól egyértelműen a Fradi-táboré volt!"

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK