Vágólapra másolva!
A Zalakerámia-ZTE férfikosárlabda-csapata kedden közleményben jelezte, hogy anyagi gondokkal küzd a klub, ezért ingyen távozhatnak a játékosok és az edzők. Zalaegerszegen mindenkit váratanul ért a bejelentés, hiszen tavaly még bajnoki címet és Magyar Kupa-győzelmet ünnepelhetett a ZTE, amely most többhavi fizetéssel tartozik a játékosoknak. A klub szerint azért kerültek ilyen helyzetbe, mert a sporttámogatásról szóló törvényre még mindig nem bólintott rá az Európai Unió, több játékos és a szurkolók egy része szerint azonban hiba volt erre alapozni az idei költségvetést, a vezetők pedig túl későn jelezték, hogy eligazolhatnak.

A klub keddi közleménye után a ZTE két amerikai légiósa, Kyle Wilson és Lorenzo Williams gyorsan elhagyta a csapatot, a magyar bajnokság egyik legjobb erőcsatára Izraelbe, a gólpasszlistát vezető Williams pedig Ukrajnába igazolt. Rajtuk kívül egy másik kulcsember, Vojvoda Dávid is továbbállt, a 21 éves válogatott bedobó Pakson folytatja. Kérdéses volt Tóth Ádám sorsa is, de ő marad Zalaegerszegen, legalábbis az idei bajnokságban.

Tavaly még azt hitték, jön a Kánaán

"A szezon végéig maradok, de szóban megegyeztem a Pakssal, így jövőre valószínűleg ott folytatom. Nem tudtam volna még most elhagyni a várost, hiszen itt születtem, ide köt a családom, a baráti társaságom, itt vannak a nevelőedzőim" - mondta az [origo]-nak Tóth Ádám.

A 20 éves center szerint mindenki számára váratlanul jött a klub bejelentése, főleg azok után, hogy a csapat tavaly bajnoki címet és Magyar Kupát nyert. "Tavaly ilyenkor több mint húsz győzelmünk volt már, akkor senki nem gondolt rá, hogy most ilyen helyzetben leszünk. A sikerek után sikerült megtartanunk Kyle Wilsont, leigazoltuk Lorenzo Williamst, a magyar válogatott Tóth Gergelyt és Vojvoda Dávidot, azt hittük, hogy majd jönnek a szponzorok is. Nem bántom a vezetőinket, mert biztos, hogy sokat dolgoztak, de úgy gondolom, hogy a költségvetésünket a társasági adóra alapozták, amellyel a cégek támogatni tudnák a sportegyesületeket, ezt viszont az Európai Unió még mindig nem szavazta meg. A társasági adó megbolondította a klubot és az egész magyar sportot."

Az Országgyűlés tavaly júliusban fogadta el a sporttal összefüggő egyes törvények módosításáról szóló indítványt, amelynek része volt többek között a társasági adóból levonható sporttámogatás is. A jogszabály szerint nem az adóalapból, hanem a befizetendő társasági adóból finanszírozható öt kiemelt, úgynevezett látványsport, a jégkorong, a kézilabda, a kosárlabda, a labdarúgás és a vízilabda. A társasági adó 70 százalékának 100 százaléka utánpótlás-nevelésre, 80 százaléka sportcélú befektetésekre (létesítményberuházás, eszköz- és felszerelésvásárlás), 50 százaléka direkt egyesületi támogatásra, működésre fordítható. A törvényhozók úgy kalkuláltak, hogy az Európai Unió még 2010-ben jóváhagyja az új rendszert, ez azonban mindeddig nem történt meg. Szalay Ferenc, a Fidesz országgyűlési képviselője, az Országgyűlés sport- és turizmus bizottságának alelnöke kedden már azt mondta a Digi Sport televízió Reggeli Start című műsorában, félő, hogy a koncepció több eleme sem fogja kiállni a brüsszeli felülvizsgálatot.




"Természetesen az anyagi gondokat már régóta érzi a pénztárcánk, hiszen két-három havonta kapunk csak fizetést, a keddi bejelentés viszont megdöbbentett minket. Ha a szezon előtt azt mondják, hogy költséget kell csökkenteni, valószínűleg többen lemondtunk volna a fizetésünk egy részéről, gyakorlatilag hónapok óta ezt tesszük. Azzal senki nem jár jól, ha csődbe megy a klub, hiszen akkor a játékosok kitől követelnék az elmaradt fizetésüket? Valószínűleg ott hibáztak a vezetők, hogy a bizonytalanban bíztak, azaz még nem volt biztos az anyagi háttér, amikor nekivágtunk a szezonnak."

Forrás: www.ztekosar.hu

Nagy szüksége lesz a ZTE-nek Kámán betöréseire

Kámán Tamásnak van egy étterme, de mivel csak nemrég nyitotta, nincs még belőle jövedelme, azt mondja, lassan feléli a félretett pénzét, akárcsak a csapattársak nagy része. "A letörtség lett úrrá a csapaton. Ezen a héten még borús a hangulat az öltözőben, mindenkinek kell egy kis idő, hogy helyre tegye magában a kialakult helyzetet. Nem egyszerű így játszani, ráadásul nagyon nehéz meccsek következnek. Az eddig jobbára csereként szereplő fiatal játékosoktól nem szabad elvárnunk, hogy egyik napról a másikra húzóemberek legyenek, de nem mi leszünk a mérkőzések esélyesei, és ez akár a javunkra is válhat."

Gáspár egy szezont ingyen játszott, most kölcsönből él

Gáspár Dávidot, a kék-fehérekhez ezer szállal kötődő kosárlabdázót szintén megviselték a történtek, de mint mondja, legalább a fiatalok szemében látja a tüzet. "A 17-18 éves játékosaink örülnek annak, hogy többet játszhatnak a nagy csapatok ellen, nem bánkódnak annyira, mint mi, ők kapnak még szülői segítséget, kevésbé érzik meg a fizetés hiányát. Én nagyon el voltam keseredve, amikor megtudtam, hogy milyen állapotban van a klub, zűrzavar lett úrrá rajtam, de eldöntöttem, hogy gyorsan ki kell jönnöm belőle" - nyilatkozta az [origo]-nak Gáspár, aki szerint öt éve folyamatosan tartozik a klub, és mindent összevetve eddig mintegy tízhavi fizetést nem kapott meg. "Gyakorlatilag egy szezont ingyen játszottam itt, de így is szeretem a ZTE-t, és bár a fizetésemről nem mondanék le, ha ezt kérnék tőlem, a csökkentésbe belemennék, csak kapjam meg a pénzemet! Keményen dolgozunk, nem vagyunk lusta emberek, de én már feléltem a tartalékaimat, és jelenleg kölcsönből élek."

Forrás: www.ztekosar.hu

Williamstől (kékben) már nem kell tartani a ZTE ellenfeleinek

Gáspár úgy véli, a vezetők későn mondták meg nekik, hogy ingyen távozhatnak, ha akarnak, szerinte két-három nap alatt nem lehet klubot váltani, hiszen egy új játékos már nem fér bele a csapatok kialakult keretébe és költségvetésébe.

"A ZTE vezetői hibáztak akkor, amikor a szezon előtt nem álltak ki a szurkolók elé, hogy elmondják: az idén kisebb célokért fogunk harcolni. Ha teszem azt, húszmillió forintod van, akkor nem szabad egy harmincmilliós vállalkozást elindítani. A vezetők az új sporttörvényre, a társasági adóra alapozták az idei költségvetést, holott azt még be sem vezették. Nem azt állítom, hogy a vezetőink korruptak és ellopták a pénzt, talán a felelőtlenség vagy a hozzá nem értés a legmegfelelőbb jelző arra, amit tettek."

Hiába vártak a társaságiadó-kedvezményen alapuló támogatási rendszer hatályba lépésére

Kelemen Péter, a ZTE elnöke kérdésünkre elmondta, hogy tavaly ősszel kapták az első olyan jeleket, amelyek a komoly pénzügyi gondokat elővetítették, de nem is takargatták, hogy anyagi nehézségei vannak a klubnak. Az elnök szerint időben szóltak a játékosoknak.

"Mostanra odáig jutottunk, hogy mindenképp jelezni kellett a játékosoknak és az edzőknek, hogy nem tudjuk felmutatni azokat a pénzügyi garanciákat, amelyek szerintünk szükségesek a szezon nyugodt befejezéséhez"- mondta. "Mivel pénteken zárult le az átigazolási időszak, úgy éreztük erkölcsösnek a játékosok felé, kedden közöljük velük, hogy ha akarnak, távozhatnak. A magyar kosárlabdapiac tizennégy fős, ebből körülbelül tíz csapat hasonló problémával küzd, mint mi, így csak négy potenciális jelölt jöhetett szóba, menedzserek segítségével szerintem egy nap alatt is le lehet bonyolítani egy átigazolást. Ezt bizonyítja Vojvoda Dávid esete is, aki egyik napról a másikra megegyezett a Pakssal. Lényeges leszögezni, hogy nem vagyunk fizetésképtelenek, a bajnokságot befejezzük a klubnál maradó játékosokkal, akiknek bérét a hátralevő időszakra természetesen fizetni kívánjuk, továbbá törekszünk feléjük fennálló tartozásaink mielőbbi rendezésére is."

Kelemen Péter elismerte, amikor tavaly júliusban meg kellett tervezni a költségvetést, akkor nem gondolták, hogy az idén februárban még mindig nem lesz bevezetve a társasági adó, amelyre a szponzorok vártak. "A gazdasági válság miatt a cégek először a marketingfronton csökkentik a kiadásaikat, így fontos volt a döntés a társasági adóról, amelyből finanszírozhatják a vállalatok a sportklubokat. Sem mi, sem pedig az általunk megkeresett cégek nem gondolták, hogy nyolc hónap múlva sem lép majd hatályba a társaságiadó-kedvezményen alapuló támogatási rendszer, így sok szponzori tárgyalás közvetlenül a szerződések aláírása előtt akadt meg."

Forrás: www.ztekosar.hu

Tavaly még bajnoki címet ünnepeltek Zalaegerszegen, most sötétnek tűnik a jövő

Kelemen Pétertől megkérdeztük, hogy mennyivel tartozik a klub a játékosoknak, de nem kívánt rá válaszolni. "Erről nem szeretnék nyilatkozni, viszont az a helyzet állt elő, hogy pluszban ki kell fizetnünk a játékosoknak a bajnokság és a Magyar Kupa megnyerésért járó prémiumokat is, ami anyagilag szintén nem tett jót a klubnak. Ez egy magyar betegség, korábban a Falco is hasonlóan járt. A prémiumok kifizetésével egyébként nem állunk rosszul."

Az elnök szerint elkerülhetetlenek a radikális változások. "Tudom, hogy nagy az elkeseredettség a szurkolók körében, nagyon szomorú és csalódott vagyok én is, de muszáj volt elengedni néhány játékost a túlélésért. Az önkormányzattal hónapok óta tárgyalunk, remélem, rövid időn belül sikerül megegyeznünk és tárgyalunk további támogatók bevonásáról is. Addig is azt kérem a szurkolóktól, hogy ugyanúgy szeressék a csapatot, ahogy eddig is tették!"

A szurkolók haragszanak a vezetőkre, de kiállnak a csapat mellett

A szurkolók egy hónapja létrehozták a Kék-Fehér Összefogást, amelynek keretein belül a drukkerek támogathatják a ZTE-t. Például a mérkőzések belépői mellett pártolójegyeket vásárolhatnak, Kun Gábor szervezőtől megtudtuk, hogy ezzel mintegy háromszázezer forintot már sikerült összegyűjteni a klub számára. "Megteszünk minden tőlünk telhetőt, a szponzorok keresésében is segítünk, hogy megmentsük a klubot" - mondta az [origo]-nak Kun Gábor.

A klub hivatalos honlapján változatosak a fórumbejegyzések, vannak szurkolók, akik pozitívan állnak a kialakult helyzethez, illetve akik a vezetőséget hibáztatják azért, hogy csődközelbe sodorták a klubot. Alább néhány fórumozó hozzászólását idézzük:

Kék fehér:
"A tisztánlátás miatt vizsgálóbizottságot kell felállítani az önkormányzat, a szponzorok és akár a meccsbevételt adó szurkolók részéről azért, hogy kiderüljön, hova ment el a sok pénz, amit támogatásként kapott tőlük, tőlünk a klub. Több év alatt ez minimum néhány száz millió forint, ami nem kevés. Illetve egy csomó olyan juttatás, amiért egyáltalán nem vagy csak részben kellett fizetni (terembérlet, közműdíj-kedvezmény, stb.). A vezetők kaptak fizetést és prémiumot? Ki nyúlta le a szponzori pénzeket, a meccsbevételeket, ha a játékosok csak részben vagy egyáltalán nem kaptak fizetést? Néhány százezer forintos csalásért felfüggesztett börtönbüntetést adnak, sokmilliós hűtlen kezelésért meg semmi szankció nem jár? Ez érthetetlen, egyszerűen szégyen, gyalázat!"

kek:
"Nem lett volna egyszerűbb augusztusban bejelenteni, hogy a bennmaradás a cél, nincs Vojvoda, Wilson és Williams, helyettük van egy olcsó, elsőéves amerikai irányító, és ha lesz szponzor, hozunk más játékost is? Nem most kellett volna elengedni a játékosokat, hanem két-három héttel ezelőtt felajánlani a Paksnak vagy az Albacompnak, hogy egy-két játékost kivásárolhatnak a szerződésükből. Az is pénz, és a végén ugyanott vagyunk, csak kevesebb az adósság. Nem tudom hibáztatni azt, aki tavaly adósságot halmozott fel, mert volt eredménye, de aki a felépített, legyőzhetetlen brandet, a magyar játékosokkal komoly szakmai eredményt elérő csapatot nem tudja eladni, az lássa már be, hogy nem elég jó a feladatra!"

LAZAC:
"A Kecskemét ellen telt házat! Aki a döntőre ki tudott menni és sütkérezni a sikerben, annak most is ott a helye, azok a játékosok, akik maradnak, megérdemlik."

Gabi úr:
"Hát az a csalafinta adókedvezmény. Nem érdekes, hogy egyébként is legkorábban csak 2011-ben lépett volna hatályba, és nekünk már novemberben több tartozásunk volt, mint maga az éves önkormányzati támogatás, itt a vezetőket akkor sem terheli semmilyen felelősség. Mindenről kizárólag a külső tényezők tehetnek. Aztán Kelemen Péter közli, hogy 30 milliós adóssággal, plusz ki tudja, mennyi elmaradt prémiummal a nyakunkban bölcs döntés volt az ősszel összehozott garnitúrával nekivágni a bajnokságnak, hisz kevesebbe került, mint a tavalyi. Az persze nem érdekes, mennyivel, maga az, hogy kevesebbe került, már mentesíti őket a felelősségvállalás alól. Tiszta sor. Ilyen felelőtlenül, gyakorlatilag "majd talán ez összejön"-ökre építeni a kiadások fedezetét, maximálisan dilettáns megoldás. Szakembereket a vezetőségbe, akik nem arra építenek, hogy "Majd a polgármester segít!", és rohangálnak kéthavonta az önkormányzathoz újabb 10 milliókért."

Forrás: www.ztekosar.hu

Sas85:
"Mi, szurkolók csak egy valamit tehetünk, és azt most minden eddiginél jobban meg is kell tennünk, az pedig az, hogy még jobban kiállunk a csapat mellett. Idén eddig szégyen volt a nézőszám, szégyen volt a szurkolás, ezen most változtatni kell! Azok az emberek, akik ebben a helyzetben is kitartanak a csapat mellett, megérdemlik, hogy tőlünk minden segítséget megkapjanak. Mindenkinek meg kell mozdulnia, minél több embernek szólni, hogy jöjjenek, lássa a város, a megye és az egész ország, hogy nekünk szükségünk van erre a csapatra."

Csendesdrukker:
"Szomorú, hogy ez megtörténhetett, de megerősíti bennem azt, hogy nem volt értelmetlen a Kék-Fehér Összefogást létrehozni, és azt is, hogy a jelenlegi helyzetben talán még nagyobb szükség van rá, mint valaha. Tudtuk, tudjuk, hogy nem a mi forintjaink fogják megmenteni a klubot, de figyelemfelhívásnak, segélykiáltásnak jó lehet. Remélem, messzire elér a hangja, és ráirányítja erre a remek csapatra azok figyelmét, akik érdemben sokat segíthetnek. Azok a játékosok, akik maradnak, azért maradnak, mert valamit kaptak a csapattól, a várostól, a szurkolóktól, azaz tőlünk. Álljunk ki mi is mellettük! Még csak a ház teteje ég. Ha leülünk az égő ház mellé, és elkezdünk tanakodni, hogy mitől gyulladt meg, hogy tán bedugva hagytuk a vasalót, vagy nem nyomtuk el a cigarettacsikket teljesen, akkor porig fog égni a ház. Ha nekiállunk egyből oltani, akkor lehet, hogy jelentős részét megmenthetjük, és akkor elég lesz csak tetőt cserélni."

H. Laci:
"A vezetőség? Óriási károkat okoztak ezzel a felelőtlen túligérgetéssel, aminek kapcsán hatalmas rizikót vállaltak, felelőtlenül, úgymond hazardírozva, tizenkilencre lapot húzva, kockáztatva az egyesület jövőjét! Gondoljunk bele, ki fog ezek után ide igazolni? Nem is akarok abba belegondolni, hogy mi lesz itt a következő szezon kezdetére, mert jelen állás szerint az indulást nem látom elérhető dolognak. Valaki feldobta azt, hogy bűnözők talán? Ezt állítani erős és túlzó, de ha nem is ezért, akkor szakmai hozzá nem értésük miatt sodorták a csőd és megszűnés határára a klubot, előidézték, hogy olyan játékosok, akiket nagyon szerettünk, akik annyi örömöt okoztak nekünk, csendben, a kertek alatt, minden búcsú nélkül kellett hogy elkullogjanak innen, szinte megalázva, ezért pedig nincs bocsánat!"

Batu1975:
"A vezetők stratégiáját alapul véve - elvi síkon - bármelyikünk elkezdhetne egyesületet alakítani. A játékosokat azzal idecsábítva, hogy megnyerem a lottóötöst, aztán lesz fizetés. Két edzés között meg mindenki kitölt egy lottószelvényt, a kezdőötös tagjai akár kettőt is."