Társoldalunk:

Mátéfi: Ferling visszatérhet, Hornyák nem mondta le a válogatottságot

Két és fél év után ismét tagja lehet a magyar nőikézilabda-válogatottnak Ferling Bernadett, a dunaújvárosiak átlövő-irányítója.

A játékos az MTI-nek szerdán elmondta, hogy már beszélt Mátéfi Eszter szövetségi kapitánnyal, és jelezte: ha szükség van rá, a nemzeti csapat rendelkezésére áll.

"Legutóbb a 2008-as pekingi olimpián voltam válogatott, utána várandós lettem, ám most megint jól megy a játék. Ha a kapitány hív, megyek" - mondta Ferling.

Mátéfi a handball.hu oldalnak úgy nyilatkozott, hogy ő már a 2009-es vb és a tavalyi Eb előtt is kereste a játékost, ám akkor Ferling még nem állt készen. Hozzátette: már Pálinger Katalinnal is beszélt, aki szintén beszállna a németek elleni, júniusi vb-selejtezőre.

Az internetes lap rákérdezett Hornyák Ágnes ügyére is; a győri játékos olyan későn mondta le egyetemi vizsgái miatt a 2009-es vb-t, hogy helyére már nem lehetett senkit behívni. A kapitány úgy fogalmazott: Hornyák azt mondta neki, hogy annak idején csak a tornát mondta le, továbbra is szeretne válogatott lenni, és mindent megtesz ennek érdekében.

Az idén vb- és Eb-selejtezőre, valamint - sikeres kvalifikáció esetén - vb-re készülő válogatott legközelebb március 21. és 23. között vesz részt összetartáson, a bő keretbe akár 30-32 játékost is meghívhat a kapitány.