Társoldalunk:

Andersennel visszatérhet Tom és Jerry is a Valcea kézicsapatához

2011.03.30. 10:12

A Gazeta Sporturilor információja szerint lehetséges, hogy nyártól ismét Anja Andersen irányítja a Valcea román nőikézilabda-csapatát. A dán szakembert egy hónap után márciusban menesztette a klub, ám azok a játékosok, akikre a jelenlegi mester, Radu Voina nem tartana igényt, szeretnék meggyőzni a klub menedzserét, hozzák vissza Andersent.

Teljes a káosz az Oltchim Valcea nőikézilabda-csapatánál. A román bajnok évek óta egyeduralkodó a hazai bajnokságban, évről évre a fő cél a Bajnokok Ligája megnyerése, ám a csapat a tavalyi elveszített BL-döntő után idén még a legjobb négy közé sem tudta magát beverekedni.

Pedig úgy tűnt, szakmailag jó kezekben lesz a csapat, Kovács Péter vezetésével sikerült továbbjutni a BL csoportköréből is, ám a magyar szakvezetőt február elején menesztették, helyére a háromszoros BL-győztes szakvezetőt, Anja Andersent nevezték ki. A dán csillag azonban nem váltotta meg a világot, irányításával a Valcea olyan gyengén szerepelt a Bajnokok Ligájában, hogy elszállt az elődöntő lehetősége is.

Bő egy hónap után Andersent is elküldték, a feladatot a korábbi edző, a jelenlegi román szövetségi kapitány, Radu Voina vállalta, ám a csapat képtelen volt megújulni.

A Gazeta Sporturilor információja szerint elképzelhető, hogy Anja Andersen nyártól újabb lehetőséget kap, legalábbis erre utalt a klub főszponzora, az Oltchim vegyi kombinát elnöke, Constantin Roibu. A csapat menedzsere állítólag két utat jelölt meg, vagy új alapokra helyeznek mindent a nyártól, vagy nem támogatja tovább az együttest, ami gyakorlatilag a megszűnéssel lenne egyenértékű.

A csapat két táborra szakadt, egy része Voina maradását szorgalmazza, míg Cristina Neagu, Patricia Vizitiu, Anastasia Pidpalova, Valeria Bese és Talida Tolnai állítólag komoly erőfeszítéseket tesz azért, hogy rávegye Roibut, hozza vissza Andersent a csapat élére. Ők öten megnyerték az ügynek az alelnököt, Raluca Covaci-ot is.

Ez már Ioan Gavrilescu elnököt is sokkolta, a klubot 33 éve vezető szakember állítólag kijelentette, vagy ő marad, vagy Covaci, majd lemondott a posztjáról.

Persze Neaguék elképzelése nem véletlen, Voina ugyanis kijelentette, csak akkor marad edző, ha nyolc-kilenc játékostól megválik a klub, és ő nem tartana igényt többek között Vizitiu, Bese és Pidpalova szolgálataira sem.

A román sportnapilap összeszedett pár érdekességet Anja Andersen egy hónapos valceai munkájáról, amely a hírek szerint nem a szakmaiságról szólt. A dán szakember összevissza, teljesen más posztokon játszatta a játékosokat, kihagyta a keretből a világ egyik legjobb beállósának tartott Ionela Stancát. Az edzőtáboroknak is inkább csapatépítő jellegük volt, hiszen szánkózni vitte a lányokat, a játékosoknak bekötött szemmel kellett kitalálni, milyen ételek vannak a tányérokon, videoelemzés helyett pedig Tom és Jerry ment a tévében.

A lap szerint szakmai tevékenysége kimerült abban, hogy minden játékosnak köveket kellett viselnie a zsebében, hogy az adjon több energiát.

KAPCSOLÓDÓ CIKK