Vágólapra másolva!
Elkészült a júliusi, sanghaji vizes világbajnokság 16 csapatos férfivízilabda-tornájának kiemelése az április 15-én esedékes csoportsorsolásra: Magyarország csak a harmadik kalapba került.

Ezt azt jelenti, hogy a kínai vb alapszakaszában nem találkozhat Brazíliával, Németországgal és Ausztráliával.

Viszont több, a végső győzelemre szintén esélyes együttessel is összekerülhet a csoportban, miután az első kalapba tették a legutóbbi Világkupa első négy helyezettjét: Szerbiát, Horvátországot, Spanyolországot és az Egyesült Államokat, a másodikba pedig a Világligából kvalifikált Montenegrót és Olaszországot, továbbá Kanadát és Romániát. Magyarország sem a Világkupában, sem a Világligában nem indult.

"Nem tartom reálisnak a csoportok ilyetén kialakítását" - idézte Kemény Dénest, az olimpiai bajnoki címvédő nemzeti csapat szövetségi kapitányát a férfiválogatott honlapja. Kemény hozzátette, sok múlhat a sorsoláson: "Teljesen mindegy, ez van. Láthatóan sok fog múlni a sorsoláson, ebből a kínálatból a magyar csapat kerülhet kifejezetten erős, de könnyebb csoportba is."

A vb-sorsolás kalapjai:
A: Szerbia, Horvátország, Spanyolország, Egyesült Államok
B: Montenegró, Románia, Kanada, Olaszország
C: Brazília, MAGYARORSZÁG, Németország, Ausztrália
D: Dél-Afrikai Köztársaság, Kazahsztán, Japán, Kína