Vágólapra másolva!

NHL: szépített a címvédő, 0-4-ről nyert a San Jose

A címvédő Chicago 7-2-re nyert az alapszakaszgyőztes Vancouver ellen, így összesítésben 3-1-re szépített. A San Jose 0-4-ről, illetve 3-5-ről fordítva hosszabbítás után 6-5-re nyert Los Angelesben az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) rájátszásában.

Nyugati-főcsoport, negyeddöntő, negyedik mérkőzés:
Chicago Blackhawks - Vancouver Canucks 7-2
Az egyik csapat negyedik sikeréig tartó párharc állása:
3-1 a Vancouver javára.

Harmadik mérkőzés:
Los Angeles Kings - San Jose Sharks 5-6, hosszabbítás után
Az egyik csapat negyedik sikeréig tartó párharc állása:
2-1 a San Jose javára.

A tavalyi bajnok az első három találkozót elveszítette, így az életben maradásért játszott hazai jégen. Az első harmad még kiegyenlített volt, ám a folytatásban a Blackhawks hengerelt. Az agyrázkódás miatt tizenhét meccset kihagyó, és most visszatérő Bolland egyéni csúcsot jelentő négy ponttal (egy gól, három gólpassz) zárt, a kanadaiaktól pedig az eddig szenzációsan védő, olimpiai bajnok Luongót le kellett cserélni. A záró játékrészt több sportszerűtlen jelenet tarkította, a bírók összesen 98 perc kiállítást osztottak ki.

A nap másik meccsén a hazai Los Angeles a harmadik percben már 2-0-ra, a huszonegyedikben pedig 4-0-ra vezetett a San Jose ellen. A vendégek felzárkóztak 4-3-ra, ám a Kings 5-3-as előnyről várta a második harmad utolsó másfél percét, a Sharks azonban még a pihenő előtt egyenlített. A gól nélküli záróharmad után következett a hosszabbítás, melynek negyedik percében Setoguchi a győzelmet jelentő gólt is bevágta.

A fegyelmi bizottság egy-egy mérkőzésre eltiltotta a pittsburgh-i Kunitzot és a tampai Downie-t fejre irányuló ütközés miatt. A két csapat párharcában a Penguins 2-1-re vezet, folytatás magyar idő szerint csütörtök hajnalban a két renitens nélkül.

Az NHL kedden bejelentette, hogy tízéves szerződést kötött az egyik legnagyobb amerikai televíziós társasággal, az NBC-vel. Sajtóértesülések szerint a liga összesen kétmilliárd dollárt kap. Az NHL eddig idényeként 77 millió dollárt kasszírozott közvetítési jogdíjakból. Amióta a hokisok és a klubtulajdonosok közötti érdekvita miatt elmaradt a 2004/05-ös idény, azóta látványosan megnőtt a sportág tengerentúli nézettsége, és ennek is köszönhető a korábbinál lényegesen előnyösebb tévés megállapodás.